Istenem... Miért? Miért teszed ezt? Miért teszed ezt velünk, a teremtményeiddel?! Miért adsz olyan érzéseket nekünk, amit mi sem értünk? Te sem. Tudom. Szorongás. Miért? Mi ez? Örökös kérdések lánca. Miért szorongok? Mitől? Mi az okom rá? Miért kell ezt? Miért nem tudok nyugodtan átsiklani felette?
Kapkodok a gondolataim után. Nem tudom összeszedni őket. Szinte látom, ahogy fényes ezüstpórázon cikáznak a fejem körül. Utánuk kapok, de ők nevetve továbbtáncolnak. Csakazértisből, dacosan járják táncukat, hagyják, hogy azt higgyem, megfoghatom őket. De mikor azt hinném, megvan, elkaptam, most megértem, akkor nyelvet öltenek rám, és bolondozva továbbállnak. Nem fogom kibogozni ezt a csomót. Sosem. Érzem. Tudom.
Kétségbeesve rimánkodom az Éghez: Mit tegyek, hogy megnyugodjak? Mit tegyek, hogy elmúljon az értelmetlen, oktalan szorongásom?
Érzem, hogy baj közeleg. Minden zsigerem fellázadt a nyugalom ellen. De nem tudom milyen baj, és mikor. Írnom kell. Rajzolnom. Énekelnem. De állj..! Mi történt?! A betűk elfordultak tőlem, a kezem nem engedelmeskedik... Nem tudok ép hangot kicsikarni magamból. A jól megszokott, szeretett burok megrepedt. De hol a hiba? Hogy foltozzam meg? Segíts kérlek.. Nem tudom mit tegyek. Adj tanácsot! Nem hallod?! Miért nem hallgatsz meg? Miért? Nem szeretsz. Rendben, felfogtam. De azért segíthetnél... Áh. Már mindent értek. Te is közéjük tartozol. Rosszat akarsz. Te… Kitől várjak segítséget? Ki fog elringatni, mikor az ágyamban fekszem, s egyetlen társam a szívembe markoló félelem, és szorongás érzése?! Ki fog akkor nyugtató szavakat suttogni a fülembe? Mikor jutok ki ebből a labirintusból?! Eddig mindig volt egy saját, külön bejáratú Ariadném, aki segített megtalálni a kiutat.. Csak nem...? Nem mondhatjátok.. Egyedül maradtam? Felnőttem?!! Nem akarok. Nem fogok.
-Mindenki elmehet a búsba! - Kiáltja bennem a gyermek.
-Kapaszkodom beléd, Kicsi, most ne hagyj el. Én meghallottam az erőtlen kiáltásod. Én tartalak, próbállak tartani, de kérlek, Te se engedd el a kezem. Amíg bírjuk, kitartunk. Ígérem. Csak maradj még kicsit velem... Űzzük el a szorongást. Ugye Te sem tudod mi az? Az okosak azt mondják, szorongás. De én nem értem. Nem látom benne a célt.. Ugye Te sem? Kérlek, adj igazat... Mondd, hogy jó lesz nekünk, ha visszabújunk a játékmackók közé...! Mondd, hogy akkor újra boldogok leszünk, és nem találkozunk többé a szorongással. Kérlek, mondd, segíts, beszélj hozzám! Ne hagyj elveszni! Ígérd meg, hogy itt maradsz velem. Ígérd meg! Nem hallod? Kicsi... Kérlek... Kicsi... Kicsi...