Várni, várakozni,
Egész életünkben
Csak várakozni.
Ezt tesszük, amióta
A világra jöttünk:
várjuk a holnapot,
hogy ne legyen
többé ismeretlen,
várjuk a szerelmet,
mi meghatározza
további életünket,
várjuk a döntést, az ítéletet:
hogyan, s merre tovább,
miként élünk majd ezután.

Mindannyian várunk valamire.
Vagy valakire.
Egy új élet kezdetére.
Vagy a békét hozó halál eljövetelére.
Várunk különböző eseményekre:
Szerencsére,
Amely később átmehet balszerencsébe.
Esküvőre,
Amely tele lehet keserűséggel.
Temetésre,
Amely után megkapjuk méltó örökségünket.

Mindez rajtunk múlik,
Hogy mint, s hogyan végződik.
Lehet várakozni, a csodára várni,
Keserűségünkre enyhülésért imádkozni.
Vagy tovább lépni.
Megőrizni a szép emlékeket,
S hátra hagyni a keserűséget.

Tudom, mindez könnyen hangzik,
De mindez csak rajtunk múlik.
Bezárkózunk és szomorkodunk?
Vagy kinyílunk és vigadozunk?

Sokszor a körülményekre fogjuk,
Hogy mindezt hogyan fogadjuk.
Pedig minden eseményt úgy fogadunk,
amilyen a hozzáállásunk.

És végül:

Várunk döntésünk eredményére,
Hogy a másik miként
reagál majd minderre.

2007. február 23.