Rohansz az éjben
A Hold ragyog rád tisztán
A patak hullámainak
Lágy tükrében
Agyad gondolatokkal teli
De te csak rohansz némán
Mint ki a tájban
Vigaszát leli.
Nem tudhatod
Mit hoz számodra
Titkokkal teli az erdő
Minden bokor
Minden rezzenés. . .
Ez mi számodra kétségbe ejtő.
Nem leled helyed e mennyei tájban
Ez furdalja lelkedet
Nem nyugodhatsz békében
Míg a megoldást meg nem leled

(. . .)

Nem vágysz másra
Csak ölelő kezekre
Mik téged óvón tartanak
És azt reméled tőlük
Hogy az elmúlástól,
Mi mindenkire vár
Ki nem szeretett őszintén
Nem szeretett tisztán,
Megvéd. . .

De hisz áldozat ő is
Azon az oltáron
Mit a pokol tüze emészt fel
Egy legújabb hajnalon!
Fuss hát!
Menekülj!
Szaladj!
Mert ha ez az érzés
Rátalál ott legbelül
Többé nem lesz nyugodalmad. . .

(. . .)

Jő a Vadász. . .
Ki szél járása vezetett feléd
Hidd el ez még nem elég
Hogy itt hagyd e világot
Ezt a nyomorult porhüvelyt
Mi mindenkire rontást hoz
Ne hagyd itt, míg nem írtad alá!
-Szólt hozzád az ördög-
Nem írtad alá azt a szerződést
elyben a te sorsod is eldől!
Kacag. . .
S te nem érted miért
Csak rohantál a lombok alatt
A fák sűrűjén. . .

(. . .)

Űzött a vadász. . .
Űz téged most is. . .
S mikor nyomodba ér
S eléd vág:
Arcodra kiül a döbbenet
S a mérhetetlen magány. . .

(. . .)

a vadász arca szakasztott a tiéd.