Túl sok itt nekem a fény,
Odébb ülök ott a sötétség.
Félhomály mely beborít,
Csak kis gyertyám világít.

Kis láng mely pislákol,
Lelkem mélyéről ragyog,
Kezemben tartom gyengéden,
Olyan kicsi kis törékeny.

Csak állok, körbenézek,
Könny csordul le arcomon,
Nincs itt velem senki sem,
Nem tudom még mire várok.

Kicsi gyertya égeti kezemet,
Érzem a láng bént engemet,
Forró viasz csorog karomra,
Fájdalmamat egyre fokozza.

Állok a sötét szobában,
Mindenki jön és keres,
Belőlem kell egy darab,
Lassan széjjeltépnek.

Tán lehetek egyszer boldog?
Hogy egyszer én vagyok a fontos?
Kapnék én is egy kis boldogségot,
Anélkül, hogy fizetséget dobok?

Tán sosem fogok senkit érdekelni,
Csak a húsomat fogja mindenki tépni,
Keselyük köröztök itt felettem,
Lesitek kihült e már a testem.

Inkább tartom közelebb e gyertyát,
Lágyan folyatom rá könnyeimet,
Nézem ahogy kialszik a láng,
Nincs ami újra meggyújthatná.