A város megtelik színtelen fényekkel,
a lelkünk nyomasztó szürkeséggel,
vágtázó gondolatok, a város zajai mögül.
A tüdőnk apró szövetei, szmoggal fertőzve haladnak,
a civilizáció meredek csigalépcsőin,
egy olyan helyre, mely jövő képzelt gyönyöreit hangsúlyozza.


Nyomor, eltaszított magazinok, megtépett prostik,
elföldelt fiatal narkománok,
üvegben üzenetet kereső alkoholbetegek.
Aluljárókban összehúzódó embertömegek,
bolhák, rovarok, TBC, THC, AIDS…
civilizáltan a civilizáció felé.


Nincsenek nehézségi fokok, csak bálnatemetők,
s olajban tocsogó, zátonyon végezte halászhajók,
elhagyott civilizáció, rozsdás emlékmások,
igaz mi már rég tudjuk: ők valóban mások!


Haladunk…
Menetelünk, zászlónk a civilizáció,
hol van utunk vége?
Magam sem tudom,
de a vezetők is csak egy dolgot faxolnak tovább,
valamely magasabb erőnek:
haladunk!
Fejlődünk!
Felejtünk!


Megkopott rohamsisakok mögül stagnál az Egyesült Államok,
délcegen mentegetőzik: nincs Hurok! Nincs Hurok!
Mi bólogatunk, közben nyakunkat valami furcsa fém elmetszi.
Ébredj, vagy aludj?
Válassz postafiókot, légy civilizált,
légy városi,
légy életre való, neonok fénye alatt napozó,
légy civilizált fikció!