Az osztály hangosan zajongott, a terem levegőjét keményre gyúrt alufólia-gombócok
szántották.
- Azanyád!!! - kiabált Barni, mikor az egyik gombóc a homlokán csattant. Levette
szemüvegét, pulóvere szélébe törölte, s pontos célzás után fültövön dobta Mátét. Ki tudja,
miféle kisebb háborúk bontakoznának ki egy tízperces szünetből, de az átkozott csengőszó
mindennek véget vet. (Bezzeg az óra végét jelző csengőszóra még senki sem tapasztott
átkozott, vagy efféle jelzőket.)
A tanár úr rendben találta az osztályt, jelentés után a helyére ült. A szakállas férfi végignézett az osztályon lassan, figyelmesen. Aztán a naplót kezdte böngészni. A feszült csendben szinte hallani lehetett az elfojtott „Ajjaj!" kiáltásokat.
- Börcsök! Na gyere öregem, de egy kicsit tempósabban, ha lehet. Nem nagy dolog az orosz
mezőgazdaság.
- Lehet, hogy neked nem, de nekem pénteken a hetedik órában igenis az! - gondolta magában
a magas ifjú. Gondolatát talán a tanár is megérezte, mert a csekély tudásalapra épített
nyöszörgő szóhalmazra azt mondta:
- Na, egy gyenge hármas! Látod, ha akarod, azért megy ez.
Börcsök a helyére ült, a napló becsukódott, és az osztály egy óriási sóhajtást hallatott.
- Oroszország ipara.
A diákok írták a vázlatot, s az óramutató is szorgosan lépegetett, egyszer csak megszólalt a jelző-csengetés. "Hú, még öt perc!"
- Na! Akkor mára ennyi. Aki a vázlatban szereplő anyaggal nem elégszik meg, a tankönyv
138-143. oldalain mazsolázhat. A természetjárókkal holnap 7:30 -kor találkozom a vasútállomáson, a többieknek jó hétvégét! És nehogy agyontanuljátok magatokat, ha lehet, ki a levegőre! Némelyiknek olyan színe van, mint a tejnek, az pedig nem jó. Hétfőn csak egészséges, pirospozsgás arcokat akarok látni! Na szevasztok!
- Viszontlátásra! - kántálta az osztály.
A tanár összepakolta könyveit bőr táskájába, s kiment az osztályból. A tanári szoba ablakából nézte, amint a középiskolás tanulóifjúság zsibongva, kiabálva hömpölyög ki a kapun.
- Örültök mi? Két nap szabadság!
Aztán elindult hazafelé. Az iskola előtt néhány pillanatig fürdette arcát a májusi napfényben, majd cigarettára gyújtott. A sétáló utca megtelt diákokkal. Hétvége van, és minden szabad percet ki kell használni. A fiúk is lengén öltözöttek, de a lányokon különösen megfogyatkozott a ruha. Hiába, meleg van. És jön a nyár. Osztálykirándulások, táborok, és az a két hét a mohácsi Dunán. Csak ő és két horgászcimborája, meg a pecabotok. Meg a halak - remélhetőleg -. Istenem, de jó is lesz!
A könyvesbolt előtt megállt, majd bement. Jó félóráig keresgélt a könyvek között, a
Magyarország madaraival a pénztárhoz sétált. Keresztfiának névnapja lesz, szerencsére él-hal a természetért és a madarakért. A pénztárnál fiatal nő állt, s unottan rágózott.
- Hatezer-négyszáz. - vetette oda két csámcsogás között.
- Elnézést, hatezer.
- Nem. Rajt van a címkén: hatezer-négyszáz!
- A másikon meg hatezer. Mint eladó, gondolom, tetszik ismerni a Fogyasztó-védelmi
törvényt.
-???
- Hogy az árun feltüntetett legalacsonyabb árat köteles számlázni.
- Persze! Akkor hatezer.
Amint a férfi kilépett az üzletből, a nő eladótársához fordulva, felháborodva mondta:
- Hát legyen boldog a négyszáz forintjával. A hülye okostojás!
A férfi lassan baktatatott a buszpályaudvar felé. Az aluljáróban egy nő állt, aki furulyán
játszott magyar népdalokat. Őseink régi hangján sírt az ütött-kopott furulya. A tanár
elmosolyodott, hisz a nő épp az ő nótáját kezdte el játszani. Megállt, majd ingzsebéből kivette a négyszáz forintot, s a cserépedénybe dobta, mely a nő előtt állt a földön.
- Köszönöm! - mondta az, s játszott tovább. Tekintetével soká követte a férfit, míg az el nem tűnt a szeme elől.