Micsoda nyüzsgés! Bámészkodva ment végig az aluljárón, fel az Óra alá. Húszas éveinek közepén járó magas barna sráccal, egyidőben érkeztek. Elek, ugy gondolta, előbb kimegy, hogy lássa az érkezőket, és már ott leszűrje, nem lóg -e ki nagyon a társaságból. 18, 37-kor érkezett. majdnem egy egész órám van még- állapította meg. Körbejárt az óra alatt és próbálta kitalálni, érkezett -e már valaki a találkozóra, de úgy gondolta, elég korán jött.
A srác kezében virág volt, és berendezkedett a várakozásra nyugodtan szívta a cigarattáját. 45-re már egyre többen érkeztek, csupa magabiztos ember. Elek távolabb a korlátnál támaszkodott, onnan belátta az egész teret. Még nem volt különösebb izgalom, sehol.
Ekkor tűnt fel a zöld ruhás lány, rövidke zöld ruhában volt, és feltűnt a magabiztos, várakozása. Látszott, nagyon készült a találkozásra valakivel. Az órát tartó oszlop alatt állt, hogy biztosan megtalálják, és folyamatosan a metró felé figyelt.
A srác továbbra is nyugodtnak tűnt. Gondolta, hogy késni fog a lány, akire vár.
55-kor nyugtalanság látszott a lányon. Nem szokott hozzá, hogy megvárassák, vagy hogy ne ő rá várjanak.
Ilyen lehet a Tóth Marian...( Cseh Tamás dalában,) tűnődött el Elek.

Közben folyamatosan cserélődtek az emberek a téren, felragyogott a várakozók arca, végre itt a kedves. Egy-egy forró csók, vagy szelíd puszi, esetleg bemutatkozó kézfogás, de főleg öröm, hogy nem kell tovább várni. És már mentek is tovább. 18 órára megnőtt a még el nem kelt emberek nyaka, ahogy egyre többet nyújtogatták izgatottan, - vajon hol lehet, nincs itt már valahol?
18, 10-re csökkent le a várakozók száma, és egyre több szempárban lehetett felfedezni a kétséget. Néhányan telefonálásba kezdtek, vajon hova? Ha, ha. 18. 15-re a srác magabiztossága is megrendült láthatóan, sőt csalódást olvasott ki toporgásából Elek.
A lány, már túljutott a csalódáson, a méreg a düh, volt az, amitől még szebb lett. Ez tűnt fel benne a fiúnak is. A srác láthatóan lemondott már arról, akit várt, és csalódottsága érdeklődésbe csapott át.

Összefogta a kabátját a lány, és turkálni kezdett a táskájában, ezzel húzva az időt, indulása előtt. De látszott nem marad itt már sokáig, így is túl sokat várt, sokkal többet, mint szabadot volna gondolta, már így is ciki, hogy csak én vagyok itt -nézett körbe, zavartan.
Ekkor lépett, hozzá Luigi. - Bocsáss meg, nagyon zavarban vagyok... - kezdte - de ezt a csokor virágot neked adom, ha elfogadod.
Marian meglepetten nézett, a srácra, de Luigi tiszta, őszinte tekintetétől, egy villanás alatt megnyugodott, és valamiféle melegség futott végig a testén,s valahol mélyen, legbelül.
- köszönöm, de... tudod mit, elfogadom!