Csak ülök, s magam elé nézek,
Fejemben kavarognak kusza képek,
Homályosak, halottak és épek,
S mint megannyi láng, szememben, szívemben égnek.

Emlékek ezek, édes álmok,
Melyekkel eggyé most is szívesen válok,
Sóhajom néha felszáll az egekbe,
De ilyenkor csupán a fellegek felelnek.

Most is csend van, mély, homályos csend,
Az imént egy telefon meg- megcsörrent,
De nem engem keresett és végképp nem ő,
Akiről álmaim szólnak, a híres Nagy Ő

Így hát csak ülök egyedül s várom,
Hogy az édes álom újra rámtaláljon,
És végre, valahára valóra váljon,
S most nem engedem, hogy a boldogság elszálljon.