Ragadd meg azt a pillanatot,
Melyben ott van egész életed,
Élvezd ki jól, mi megadatott,
Hisz nem tudhatod, meddig nézheted.

Nem holmi kincsre gondolok most,
Mert az pótolható, cifra máz,
Hanem a szeretetre, mi ott,
Megtört, szomorú szívedben tanyáz.

Régen érzed ezt, de hiába,
Elfeledni, nem, ezt sose tedd,
Meglásd, vége lesz a magánynak,
És szenvedésedre értelmet lelsz.

Nem ma, nem holnap, soká lesz tán,
Mire az értelmet megleled,
Hidd el, változni fog a világ,
Vagy talán ő most is téged szeret?!