Balaton és Bakony között
Táboroztam valahol,
Tűz pattogott és odafönn
Égi útján járt a Hold.

Ezüstbe vont minden hegyet,
Minden fát a sárga hold
Ezüst úton egy piciny sün
Életembe bandukolt.

Velem maradt egy ideig
Mesélt nekem titkokat,
Együtt lestünk madarakat
És vidámkodtunk sokat.

Egy hajnalon sűrű ködben
Soká tűnődtem azon,
Bármi legyen én a kis sünt
Szeretem nagyon, nagyon.

Próbáltam én elmondani
Nem is egyszer őneki,
De a kis sün vagy nem értett
Vagy nem akart érteni.

Egyik reggel nem találtam,
Szívem majd kővé fagyott,
Elment búcsú szép szó nélkül
A jó kis sün itt hagyott.

Nekem akkor nem volt semmim,
Csak a kisded álmaim,
Keményen dolgozni kezdtem,
S valók lettel vágyaim.

Másik sünök meg-megálltak
Takaros házam előtt,
Egytől-egyig mind elküldtem,
Mert még mindig vártam őt.

Vártam, vártam várnom kellett
Mert, bár faképnél hagyott,
Mikor elment magával vitt
Lelkemből egy darabot.

Bár írt volna bükklevélre
Szederlével sorokat,
Felejtsem el végleg őt vagy
Számoljam a napokat?

Az én szívem hűséges szív,
Kitartóan szeretett
De főm néhány büszke tincse
Komolyan deresedett.

Egy nap aztán vizek hátát
Borzolták őszi szelek,
Ráncos pillám lecsukódott,
Nekem végleg este lett.

A föld alatt minden sötét,
Ott fent világít a Hold,
Én álmodtam, s ezüst úton
Egy apró árny bandukolt.

Nem árny volt az és nem álom,
Az én sünöm érkezett,
A fejfámhoz virágot tett,
Csendben halkan könnyezett.

Minden csontom összerándult,
Neki folynak könnyei,
De én már be vagyok zárva
Nem segíthetek neki.

Ekkor az a lélekdarab
Kibontotta szárnyait,
Vigasztalta, hogy ne sírjon
Megmutatta bájait.

Lám, a kis sün megőrizte
Azt a lélek darabot,
És én tudtam, amíg ő él
Halhatatlan maradok.

Tanulsága e mesének
A következő legyen:
Választani bátorságod
Mindig kell elég legyen.

Mert a kétség kövei közt
Nincs ki el ne porlana,
Míg egy rövid igaz válasz
Minden bajt megoldana.