Felcsapnak a jeltenger hullámai,
kék árnyképek kavarognak,
rideg, átlátszó, olcsó és hamis,
torz sugárárnyai
egykor büszke alakoknak.

Háborog a holt mélység,
mélyéről bús kiáltások
szállnak a matt, mélykék ég
felé a lomha ősszél
szárnyán, míg a méla, álmos
égszem megvetéssel néz feléjük.

Villámostor csap le a semmiből,
meglódul a kék jelmassza,
egy hang minden létezőt összetör,
s szilánkokat formál szavakba.

Disszonáns vibrálás
csap önmagába,
kettétörik kábán
saját valósága.

Jelkáosz. Tinta és vér.
Halandó halhatatlanság zagyva keveréke
háborog,
a cseppekben kék láng ég,
a víztűzben hamuvá égve elenyésznek
a korok.

Jégtükör.
Dermedt pára kering a kővíz felett.
Zendülő
dallamok torkát ragadva meg
hull le bombaként s robban a néma csend.