A csodálód vagyok; ezzel te is tisztában vagy. Jól tudom.
Mégis úgy érzem, rajtunk csak a csoda segíthet.
Különlegesnek éreztem magam melletted,
Ahogy vággyal teli ragyogó szemedet kémleltem.
Szeretnék emlékezni régmúlt időkre,
Mikor még a vihar szele nem érintett.
Elképzeltem egy álmot, ahol sikeres a mi kapcsolatunk;
De rájöttem ebben az álomban éltem.
S most mégis úgy érzem, vége.
Talán csak felébredtem?
De miért ébresztettél fel?
Neked tán nem tetszett ez a világ?
Vártam már az időt, hogy tisztán lássak,
Hol az ész, az elme uralkodik az szív felett.
A valóság az, hogy szív nélkül meghalok.
Szerelem nélkül nekem végem, s nem látom a végét az útnak.
Mint egy bicegő tündérmese (messziről olybá tűnik),
De csaknem kudarcot vallottunk, s feladni nem lehet.
Hiányzol! De ezt épp, hogy suttogom, nehogy más meghallja.
S az álmom? Pazar. Bár, csak egy mérföldkő volt a sok
Közül, mely mellett el kellett haladnom.
Hogy mit tanultam az álmokból? Talán semmit,
Talán mindent, amire szükségem lehet.
Mindenesetre követem az álmaimat s ha ez se jön be,
Végül erőltetett mosolyra fakadok.