Óh könyörülj rajtam álom isten,
Hallgasd meg az ébredő szavát,
Engedj ki önnön magamból,
Hadd menekítsem birodalmam...

Egy szó csupán az ébrenlét,
Ideje szinte nincs.
Máris álomba zuhansz ismét,
Hisz másod sincs.

Kómában vagy...
Velünk...
De a test még a tiéd...
Még...

Öntudatod csalja valód,
Többen vagyunk véredre.
A világ ezen oldalát,
Nem ismerheted még.

Csak sodródj a tüzes verítékkel.
Mi nem bántjuk lelkedet.
Egyszer felébredsz majd,
De akkor már más leszel.

Gyilkosnak neveznek odakint,
Félnek tőled az éjszakában.
Véres kezeiddel kaparod el,
A testfosztott lelkeket.

Néha elmerengesz,
Hogy ki voltál régen.
Mikor még más uralta azt,
Ami még a tiéd.

Ott fogsz kuporogni magadban.
Egy kiúttalan fekete gödörben.
Könnyeid közt reszketsz azon,
Mit is tesznek a többiek.

Más vagy már most is,
Nem hiszel nekünk.
De egyszer ha felébredsz,
Feketék lesznek álmaid.