Ott tested rejtekében asszony,
Férges anyag szül létet.
Sorvadásra ítélt végtagjaid...
Feketén csüngnek.

Benned testesült meg a fájdalom,
Gyomrod a bogarak rágják...
Enyészetnek akadálya nincs már,
Sorvadásra ítélt ujjaid árvák.

Rongyos lelked sem sír már,
Bőröd csontjaidra tapadtak.
Nem érted miért élsz még,
Már szemeid is leragadtak.

Méhedben halott magzatod,
Bűneidért szenvedve hallgatott.
Lelke a megnyugvásba fulladt,
Eltemetett emlékeket nyugtat.

Elsorvadtál élve a fekete suttogásokkal.
Nem kellettél senkinek betegen.
Csak szánalmat kaptál, semmi mást,
Nem segített rajtad senki sem.

De mit is vártál mond...?
Mi vagyunk, az úgynevezett emberek.