Írok, mert jönnek a gondolatok,
Pedig jobban járnátok, ha olvasok.
Írok, mert van ceruzám és papír sok,
Meg mert az érzelem nem hagyott.

Írok, mert tele van a szívem nagyon,
Fut át minden érzelem az agyamon.
Az agyam vezeti a kezem,
És én csak írok, észre sem veszem.

Sok téma van mi serkent,
Van ezer dolog, ami elken.
Írtam már magamról, anyámról,
Írtam magányról, halálról.

Szívesen írok sok másról,
De legszívesebben a vidámságról.
Vidám dolog nem sok történt velem,
Ezért írok róla sokat szívesen.

Ha, írom, akkor átélem,
Arra várok, írás nélkül is megéljem.
Tudom, hogy a szomorúság fájdalmas,
Az írója meg nagyon szánalmas.

Ne a múlton bánkódj,
Írj jövőt, vidámat, mámort.
Írok, szépet, jót, megígérem,
De ezt meg is kell élnem.

Ma már nem csak a papír miatt írok,
Jobb, ha a ceruzám, és nem én sírok.
Humort és jó kedvet ígértem,
Most megyek és ceruzám kihegyzem.

Írok, Írok, Írok, egyre többet,
Írok, ha ezzel jót teszek többeknek.
Az én kényszerem legyen a példa,
Az ember a bánatot leírja, kiírja.

Írjak levelet, verset vagy könyvet,
Csak minél kevesebbet hulljon a könnyem.
Verselni vagy naplót írni élvezet,
Ha kipróbálod abbahagyni, nem lehet.

Ha írni már nem tudok, tompa az eszem,
Akkor rajzolok, valami még vezeti kezem.
Írás, rajzolás mindegy nekem,
Lényeg, hogy magam kifejezhessem.

Még ezt teszem, csend van körülöttem,
Még nem voltam magányos, ezt nem tettem.
Papír a társam és a hallgatóságom,
A könyv a tanárom, ceruzámmal vizsgázom.

Másnap olvasom, cenzúrázom,
Elő a radírral és kozmetikázom.
Néha pont ezzel hibázom,
Mert amiért írtam, azt kihúzgálom.

Meg kell tanulnom, az írás nem az eszem,
Az írás a hangulatom és érzelmem.
De mért fontos, hogy te ezt értsed,
Hogy én ekkor mit érzek?

Születtek íróktól versek, könyvek, szépek,
Kiknél a múzsa, a megélhetés és a pénz lett.
Olvastam sok költőt kik írtak,
Aki nem volt gazdája a kínnak.

Iparkodok, hogy én boldogan írjak,
Ahhoz, hogy Te szívesen olvassad.