6.

A Zéta Reticulumon a rendes mederben folyt az élet tovább, miután sikerült a pszi sebészeknek Jézust egy szívátültetéssel megmenteni. Hosszú hónapokat töltött el lábadozással és teljes steril környezetben. Elzártságában nem volt szabad a külvilággal érintkeznie nehogy egy fertőzés ledöntse az immunrendszere kiiktatása által meggyengült védekezőképességét.
Ez az idő sem telt el azonban haszontalanul. A Főmettőrtől megkapta mindazokat a misztikus tudást tartalmazó kézikönyveket, melyekből megtanulhatta a mágia alapelemeit. Arra volt ez jó, hogy miután felépül, már tisztában lévén az elmélettel, azonnal megkezdhetik gyakorlati kiképzését.
Így is történt. Az elkövetkező hét év alatt ugyanazon képzésben volt része, mint Szép Maszknak és társainak. Csakhogy őt a legfőbb tudományra, a teremtéselméletre, maga Itzamná oktatta.
Bevezette őt a misztikus ugrásba. Meg kellett tanulnia a lélekenergia testbe való átemelését. Így, ezzel a módszerrel, egyedül csak Itzamná tudott hús-vér élőlényeket teremteni.
Egy dolog a fantomkép és fantomtest készítésének képessége, míg más dolog az eleve lélekkel rendelkező élőlények teremtése.
Ezt kellett Jézusnak elsajátítani. Nagyon kemény munkával telt el a hét év. Ezalatt semmilyen kapcsolata nem lehetett a földi világgal, nehogy félre, vakvágányra fusson, felkavart érzelmei által. Itzamná parancsa úgy szólt, hogy globálisan, az egész emberiség szempontjait figyelembe véve világméretekben kellett megtanulnia gondolkodni. El kellett vonatkoztatnia Júdea, Jeruzsálem és Palesztina valóságától. A Föld és népeinek az átnevelés általi megmentése volt kitűzve legmagasabb célként elébe.
Semmi nem vonhatta el a figyelmét e nagy horderejű dolgoktól. Valósággal égi inkubátorban élt ezalatt. Amikor aztán eljött a vizsga ideje, Itzamná elé állhatott. Megmutathatta tudását és kérdezhetett mennyei Atyjától.
Ahogy minden vizsgatételen sikeresen túljutott, Itzamná keblére vonva, így kérdezte:
– Mondd Fiam, elégedett vagy-e?
Jézus lehajtott fejjel így válaszolt:
– Nem teljesen Uram!
– Miért? – kérdezte az Úr megdöbbenve – nem érzed jól magadat ebben a miliőben? Hazavágyódsz szeretteid közé?
– Igen uram, mérhetetlen honvágy kínoz.
– De, hiszen már minden szál megszakadt te és a saját néped között. Azzal, hogy új szívet adtunk neked, új ember született. Te már egy földönkívüli szívvel élsz, és az új embertípus AB-s vércsoportjával rendelkezel.
– De uram, a lelkem az a régi! Palesztinához köt minden szállal. Aggódom népem, az általam felbízatott keresztények sorsáért.
– Fiam, a dolgok jó kezekben vannak. Kukulkán profi módon viszi az ügyeket. Most a vallásépítés első szakasza folyik. Kiépítettük a keresztény sejteket, elvetettük a magot az emberek lelkébe. Megépült a zsidók földjén az első templomot. Most Róma a cél. A tanítványaid túlnőttek akkori tenmagadon és megedződve a harcban, olyan fantasztikus hittel és vehemenciával vetik magukat a vallásépítésbe, hogy a siker nem maradhat el! Kár lenne megtörni a lendületet.
– De Uram, én indítottam el az eszmét!
– Tévedsz, a kereszténység eszméjét János (Keresztelő Szent János) indította el. Te csak csatlakoztál hozzá, mert eszmevilágodnak ez a szerveződés felelt meg legjobban. Én fogtam a kezedet, irányítottam lépteidet a keresztelő Prófétához a Jordán forrásvidékére.
– Ezek szerint én csak eszköz voltam a kezedben uram? Egy báb csupán?
– Nem, azért annál több. Magas intelligenciádat általam nyerted, hiszen a magot én vetettem el anyád méhében. Félistent szült Mária a világ számára. Nagyon jól végezted a rád szabott feladatot, de ismerd el, tanítványaid túlnőttek rajtad!
– Atyám, én haltam vértanúhalált!
– Igen Fiam, ez elévülhetetlen érdemed. Példát mutattál az emberiségnek önfeláldozásból. Magadra vetted bűneiket, megváltottad őket. De ez minden. Küldetésed végetért!
– Sohasem mehetek vissza?
– Nem, soha! Itt maradsz velem, nálam, túszul az emberekért. Hidd el, egy kecsegtető ígéret nagyobb húzóerő, mint a hamar teljesült kívánság.
– Miért?
– Mert, ha teljesül egy kívánság, akkor azt újabbak követik. De egy beteljesületlen kívánság: Isten országának és Krisztus földre szállásának, a mennyországnak csalfa délibábja, örök ígéretként fogva tartja az emberek lelkét. És a kielégületlen vágyakozás visszafogja őket a botor cselekedetektől. Az Isteni Ígéret így válik az emberekben kielégítetlen vágyakozássá. Így minden tettükkel arra törekednek, hogy életükben vagy haláluk után a távoli jövőben a mennyországba jussanak. Érted már, hogy miért nem mehetel vissza közéjük?
– Értem, de fel nem foghatom Uram!
– Hát nem jó itt neked, mellettem?
– Miért büntetsz engem?
– Te büntetésként fogod fel, hogy a Teremtő Isten munkatársa légy? Földi ember még nem kapott ekkora tisztességet! Visszautasítasz engemet? Szomorú vagyok fiam.
– Félreértesz uram, én melletted szeretnék maradni, munkálkodni, de az, hogy örökre eltiltasz a múltamtól az olyan, mintha a Paradicsomból tiltanál ki!
– Nincs igazad, de majd később rájössz. Elég időt hagyok neked. Egyenlőre Szép Maszk ,ragyogóan végzi dublőrségedet. Mesterien viszi véghez a csodákat a nevedben. Ha, majd megérsz rá és objektíven fogod látni a dolgokat, akkor időnként megengedem, hogy jutalomszabadságként, lelátogathass a Földre! De ez még odébb lesz.
– Uram, legalább láthatnám kicsi fiamat, Magdolnát, a szüleimet! Ezt is megtagadod tőlem?
– Nem tagadok meg semmit, ami lelked épülését elősegíti. Magdolnát felejtsd el, ő csak epizód volt életedben. Boldogan él szüleiddel, kisfiaddal Yúz Afúzzal a Boldogvölgyben. Ő most már hét éves lesz hamarosan. Eljön az idő, amikor felhozatom hozzád Szép Maszk kíséretében és gyönyörködhetsz benne. Magdolna már Afúz Ali felesége és három boldog gyermek anyja. Felejtsd el őt! Te már isten vagy és nincs szükséged földi gyönyörökre. Égi mannával élsz, és innen fentről irányítod a világ dolgait. Felejtsd el gyarló földi létedet! 36 éves korodig ember voltál, mostantól istenként élsz és cselekszel. Vedd ezt parancsnak. Megértettük egymást?
– Meg Uram, ha másként nem lehet.
– Csak így érdemes élned! Általam megdicsőülsz. Hisz az égig emeltelek. Oltárokat állíttatok neked, szobraid a templomokban hirdetik az isten iránti örök hűséget és áldozatvállalást. Nevedben gyógyulnak emberek ezrei, nyerik el lelki békéjüket. Nevedben születnek és neveddel az ajkukon halnak meg az emberek. Neved misztikus szó, melynek csodatevő hatása van! Ember, kell ennél több?
– Megadom magam Uram, elfogadom érvelésedet. Soha többé nem lázadok ellened. Mostantól ide tartozom, a Mennyek Országa a hazám.
– Ámen – mondta mosolyogva az Úr és magához ölelve szeretett Fiát, végtelen csókba forrtak össze. Jézus úgy érezte, megtalálta a Mennyországot.

7.

Pilátus nem bírt úrrá lenni a Samarai és júdeai belvillongásokon. Bár bírta Tibérius császár teljes bizalmát, azonban a helyére pályázó Vitelius kapva kapott az alkalmon, hogy a lázongó zsidók panaszainak szószólójaként fellépjen Pilátus ellen az udvarnál. Sorozatos kegyetlenkedéseit hozván fel ellene, Heródessel egyetemben bepanaszolta Tiberiásnál és elérte, hogy vizsgálatot indítson ellene a Senátus.
Kapóra jött ellenfeleinek az is, hogy botorul hagyta, a zsidó előkelőségek nyomásának engedve, hogy keresztre feszítsék Jézust. Vitelius ezt is ellene fordította. Olyan rafináltan szerkesztették meg a vádiratot ellene, hogy ártatlan emberek kivégzésében tartsák őt bűnösnek. A fő adu a kezükben Jézus kivégzése volt.
Így álltak az ügyek Kr. u. 36-37-ben, amikor a keresztények apostolai Simon-Péter Kukulkán (ezek után csak Péterként említve) vezetésével egy keresztény imaház létesítésére kértek engedélyt. Pilátus úgy érezte, itt az alkalom, hogy enyhítse a Jézus kivégzése miatti vádpontot, és a kérés jóváhagyásával annulálja az ügyet. Így is tett. Amikor megjelent nála Péter a kérelemmel, minden zokszó nélkül aláírta azt.
Egy szeptemberi napon történt az ominózus eset. Titkára jelentette, hogy egy Péter nevű ember, aki kereszténynek mondja magát, kér kihallgatást (vagy meghallgatást) tőle. Pilátus maga elé engedte őt.
Pilátus a sasos trónszékben ülve fogadta a belépőt. Péter megállt tőle három lépésre és fejét biccentve így szólította meg.
– Kegyelmes kormányzó, jó szívvel kérünk tégedet, hogy engedélyezzed és aláírásoddal erősítsed meg kérelmünket egy imahely építéséről.
Pilátus visszakérdezett.
– Heródes tud róla?
– Természetesen Uram! Ő már aláírta kérelmünket. Szeretnénk, ha te is megerősítenéd, hogy nyugodtan és békében építhessük fel szentélyünket.
– Rendben van, és engedélyezem ember, de tudod-e, hogy a zsidók országában élsz, sőt, ha nem csalódom, te magad is zsidó vagy. És ez az ország vallásállam. Ha én engedélyezem, ezt a zsidó vallástól idegen vallás gyakorlását, sőt elősegítem azzal is, hogy helyet adok nektek, akkor ez azzal fenyegethet, hogy a zsidóknak újabb okot adok személyem elleni támadásokra. Esetleg zavargásokat szítanak és a helytartói állásomba kerülhet. Nagy a kockázata ennek, ember.
– Imádkozunk érted helytartó, a mi Istenünk segít neked. Nemes cselekedeted elnyeri méltó jutalmát.
– Gondolod? – töprengett a kormányzó és egy fügébe harapott. Péter tovább győzködte őt.
– A mi Teremtő Istenünknek végtelen a hatalma. Ezzel a jócselekedeteddel elnyerheted eddigi bűnös cselekedeteidnek a törlését.
– Lehet. A te Istened megbocsát nekem, de a zsidók nem! Meglásd, még letaszítanak engem! Érzem, hogy a zsidók kikészítenek, Viteliussal is össze fogtak ellenem. Befeketítettek Rómában. A császár maga elé rendelt. Ha hamarosan nem történik valami, a zsidók intrikáinak áldozatává válok. Nincs az az isten, aki megmentene engem a császár haragjától.
– Uram, bízzál bennünk és Istenünkben! Engedélyezzed a templom felépítését és hitünk legális gyakorlását!
– Jól van, add az iratot! Aláírom, de mosom kezeimet. Ha tényleg olyan hatalma van a te istenednek és megmenekülök, akkor gazdag pénzadománnyal és a keresztény egyháznak tett kegyelmem gyakorlásaként még a tized (egyházadó) szedését is engedélyezni fogom Júdea és Samaria tartományokban. Na, megegyeztünk?
– Uram, hálánk az égig ér! Imádkozunk érted.
– Úgy legyen! – mondta Pilátus, és aláírta az okiratot.
– Ezzel vette kezdetét a keresztények legalitása. Az épület készen állt, hiszen Simon-Péter házát alakították át. Mégpedig olyan védművel látták el, hogy abba a keresztény hívőkön kívül idegen élve nem juthatott be. Az imatermet hófehérre meszelték és az oltár mögött a főfalon elhelyezték az eredeti keresztet, amelyen Jézus vértanúhalált szenvedett. Egy ezüst borítású ládában helyezték el a halotti leplet. Készítettek egy díszes faragott tabernákulumot, amelyben az első kézzel írott Szent Bibliát, Jézus kelyhét és a Jézus testét jelképező szent ostyákat helyezték el.
A közös istentiszteletek, keresztelők és esketések valamint más szent ünnepi alkalmakkor a tabernákulumban őrzött kegytárgyakban szolgáltatták ki a híveknek az úgynevezett oltári szentségeket.
Bár sokat nyomott a latban Pilátus perében ez a kegyes engedménye, Tiberius a szabad vallásgyakorlat engedélyezése miatt hajlott volna az ellene felhozott vádak elejtésére viszont a letaszításán munkálkodó zsidó lobby Vitelius által tüzelte ellene a szenátust. Mindenesetre Pilátus haladékot kapott a Rómába való megjelenés és ítélőszék elé állás idejét illetőleg.
A zsidók azonban egyenesen Jahve arculcsapásának vélték azt, hogy éppen a szent városban, Jeruzsálemben engedélyezték egy általuk szektának minősített vallás gyakorlását. Mivel a kis Szanhedrinnek joga volt ítélkezni vallási ügyekben, nem tekintették elégségesnek Heródes és Pilátus engedélyét, és maguk elé rendelték Pétert és apostolait. Tehát, újra szembe kellett nézniük a Zsidó Nagytanácsnak aposztrofált kis Szanhedrinnel. Péterék vállalták a kihívást. Egyben elhatározták, hogy megleckéztetik a zsidókat.
Szép Maszk pár hetes szabadságon éppen csak hogy megölelhette Salomét és keblére szoríthatta Jézus kisfiát, máris kapta az újabb parancsot: jelentkezzen szolgálattételre Péternél. Még aznap megérkezett. Péter és apostolai a megerősített imaház legvédettebb helységében vártak érkezésére. Éppen tanácskoztak, amikor belépett. Péter keblére ölelte és így szólt.
– Fiam, egy utolsó csodát kell végrehajtanod, és ezzel Jézus negyven napos földön tartózkodása befejeződik. Meg kell majd jelenned a Szanhedrinben akkor, amikor élesre fordul a helyzet. Tamás apostolként a Tanács elé járulsz, és amikor intek, transz-perszonálással felveszed Jézus alakját. Megjelensz nekünk, és csodatételt hajtasz végre. Itzamná kész tervet adott erre is. A gyűlés végeztével kettesben megbeszéljük. Addig tarts velünk.

8.

A Szenátusban több napirendi pont is szerepelt, melyet sürgősen meg kellett vitatni és dönteniük kellett, mielőtt a császár elé terjesztik jóváhagyásra. Így a mi szempontunkból két döntésre váró intézkedés szerepelt napirenden.
Az egyik Heródes Antipas személyes kérelme arról, hogy eddigi hűséges szolgálatai elismeréseképpen tegyék őt meg egész Palesztina tényleges királyának, ami egyúttal azt is jelentené, hogy az ingatag és könnyen megvesztegethető Pilátus helyett ő venné át a helytartó tisztét is.
A kérés egybevágott a Vitálius által felvállalt zsidó vádakkal, melyekben Pilátus elmozdítását kérik, ártatlanok kivégeztetése és békétlenség szításának vádjával.
Heródes és Pilátus megidézését rendelte el a Szenátus. Heródes eleget téve az idézésnek, nagy pompával és méltó kísérettel meg is jelent Rómában és lakomát lakoma után rendezett, hogy kincsekkel és ajándékokkal minél több szavazatot szerezzen királyságának megerősítése számára. Sikerült is neki sok szavazatra szert tennie ez ügyben.
Pilátus viszont habozott és egyre halogatta a Rómába való utazását. Távollétében felfüggesztették funkciójából, mely a vádak alóli tisztázódás idejére szólt, és addig a teendőket a császár megerősítése után Heródes látná el.
Az idős császárnak nem tetszett ez a sietség és habozott aláírni az okmányokat. Újabb vizsgálatokat követelt és az ügyek tisztázásáig, összeesküvéstől tartva letartóztatta mind a két negyedes királyt: az éppen Rómában időző Heródes Agrippát (Caligula legbensőbb barátját, cimboráját) és Heródes Antipast a helytartói címre pályázó másik királyt. Pilátust pedig azonnal maga elé rendelte és két cohors veterán gárdistát küldött elfogatására.
Így történt meg az, hogy egyazon cellában várta sorsának alakulását a két tényleges és legális zsidókirály.
Pilátus értesülvén a cohorsok érkezéséről végső elkeseredésében Péterhez fordult, hogy váltaná be megmentésére tett ígéretét. És a csoda hamarosan bekövetkezett: Péter megjelent Pilátus előtt és így folyt le kettejük párbeszéde.
– Na Péter, most mutasd meg, hogy mit tud a te istened: bajban vagyok, mentsél meg általa!
– Uram, imádkozzunk istenhez, és szavunk meghallgatásra talál!
– Te Péter, én nem tudok imádkozni! Segíts!
– Uram, én mondom a szöveget, te meg utánam mondod!
– Kezdjük!
– Teremtő Isten, ki vagy a mennyekben, hallgasd meg könyörgésünket, és ne hagyd, hogy nagy jótevőnket, Pilátust elveszítsék ellenfeleink! Nagy szükségünk van rá, hogy zsenge, épülő egyházunkat oltalmazza az ármány és a ránk törő ádáz gyűlölet ellen! Mentsd meg uram őt, most az egyszer! Ámen.
Az imát végigmondták, és mély csendben várakoztak. Hamarosan megérkeztek a hírnökök. Az egyik, a letartóztatási parancsot, míg a másik a császár haláláról szóló hírt hozta. Pilátus megdöbbenve hallgatta meg a két hírnököt és térdre rogyva így tört ki.
– Mégis csak van Isten! A keresztények istene megmentett engemet! Köszönöm neked Péter, köszönöm az istenednek és Jézusodnak! – mondta és szokása ellenére lelki feszültsége oldásaképpen megölelte Pétert.
Az események gyorsan követték egymást. A következő hírnöktől megtudták, hogy az agg császár mielőtt aláírta Pilátus leváltását és száműzetésbe való küldését, hirtelen szívinfarktust kapott és azonnal meghalt.
Garázda és egzaltált unokaöccsét, Caligulát választották meg császárrá. Caligula első cselekedete az volt, hogy kiszabadította cimboráját, Heródes Agrippát, és neki adta egész Palesztina királyságát. Heródes Antipast pedig száműzetésbe küldte. Pilátus ellen elejtették a vádat. Így menekült meg Pilátus, és lett új királyuk a zsidóknak Heródes Agrippa személyében.
Heródes Agrippa mindenben Caligula akaratát teljesítette és igen jó viszonyt alakított ki Pilátussal is. Úgy nézett ki a dolog, hogy felkarolták a keresztények ügyét és nem tettek vallásgyakorlásuk ellen semmit. Nem úgy a zsidók, akiknek csípte a szemét az új vallás diadalmenete és híveik egy részének az átpártolása. Maguk elé idéztették hát Pétert és társait.

9.

A zsidók vezetői ősi hitük és dogmáik védelmében megtettek minden lehetséges intézkedést. Sőt a vallási állam szellemi védőfalán rést ütni akaró bármilyen mesterkedésre azonnal és határozottan lesújtottak. Megszervezték a vallás rendőrséget. A besúgóhálózat kitűnően működött. A lakosok félelmükben és a rabbi által beléjük vert hittan tanításai, passzusai által oly mértékben voltak lelkileg lebéklyózva, az ősi vallás dogmáihoz kötve, hogy ép ésszel el sem tudták képzelni másként létüket és megmaradásukat.
A Tóra és a Talmud jelentette nekik a Törvényt. Mivel szentül meg voltak arról győződve, hogy Mózesnek egyenesen az Úr (Jahve) adta kezébe a kőtáblákra vésett törvényeket. Így, bízva az Úr ígéretében (ha betartják a törvényeit, akkor, mint választott népét mindenki és minden elemi csapás ellen megvédi őket), elfogadták a dogmák vakon való végrehajtását.
Tehát egy évezredes, akkor célszerű és mára elavult dogmák önkéntes fogságába vetve magukat, élték életüket.
Az írásbeliség emelte ki a zsidó népet környezetéből. Viszont az írás a rabbik és papok privilégiuma volt. Rajtuk kívül csak a kereskedők, hivatalnokok és farizeusok tudtak írni és olvasni. Tehát a szó ereje fegyver volt az uralkodó réteg kezében.
A templomban a heti kötelező istentiszteleteken a rabbik belesulykolták a kritika nélküli engedelmesség, és a Tóra-talmud törvényeinek szigorú, betűszerinti betartására épülő közösségi életet. Ez bizonyos mértékig kényelmes volt a népnek, mert nem kellett, sőt nem volt ajánlatos a törvények megváltoztatásán, reformálásán gondolkodniuk. Úgy éltek, mint ártatlan gyermekek, akikről isteni atyjuk Jahve gondoskodik, és gondolkodik helyettük. Ha betartván az isteni törvényeket jó gyermekként viselkednek, akkor élvezhetik a földi paradicsom, a Kánaán jólétét. Ha egyeseknek (a többségnek) nem ment jól a sora, akkor kész volt rá a válasz: nem élnek isten hitében, vagy valamit rosszul csináltak, amiért Jahve haragszik.
Ebbe az össznépi játékba robban bele a zsidó vezetők fegyvereivel élve, a szó erejével fellépő hitújító Jézus.
Jézus, az egyéves hitújító munkálkodásával felnyitotta a nép szemét, felébresztett őket csipkerózsika álmukból és egyenesen Isten egyetlen parancsára, a szeretet gyakorlati alkalmazására szólított fel.
Elvetette az eredendő bűn intézményét, és ezzel a lelkiismereti rabságból szabadította ki követőit. Példamutató kereszthalálával gyakorlatilag egyszer s mindenkorra (mindörökre) megszabadította az emberiséget a bűn önvádjának súlyától, magára véve azt.
Ezzel, a lelkiismeret önvád alóli felszabadításával, olyan erjedést hozott a világ hitvilágába, ami megállíthatatlanul folyt, egészen a letisztulásig. Az időszámítás első századaiban még a zajos erjedés korszakában vagyunk. Még minden lehetséges! Eszmék, érvek és ellenérvek, dogmák és erőszakos térítések, véres leszámolások a régi és az új összeütközése zajlik.
Ne felejtsük el, hogy a keresztény hit bár a zsidók földjéről, a zsidó János és Jézus által indult el, nem zsidó, hanem egyetemes vallás. Jézus teljesítette küldetését és eltűnt a földi világból. Ne firtassuk, hogy most a mennyországban van-e, vagy itt él közöttünk. Követőinek, apostolainak és hittérítőinek érdeme az, hogy a mítosz elterjedt világszerte és vonzó eszmévé kiteljesedve meghódította a világot. Az, hogy ebben nagy szerepe volt, van és lesz Itzamnának, a teremtő Istennek és a földre küldött csapatának, természetes. Az elévülhetetlen érdem Kukulkáné. Ő szervezte meg a missziós tevékenységet, és kiépítette apostolaival a világ minden táján az első sejteket, keresztény közösségeket.
Legnagyobb és elévülhetetlen érdeme az, hogy felismerte: a zsidókat meg kell hagyni saját évezredes vallási mivoltukban, és át kell tenni a kereszténység székhelyét Rómába! Bár a kereszténység bölcsője Jeruzsálem, de a valóságos, világi központja Róma. Így gondolkodott Kukulkán, és Péter apostolként belátta, hogy nem bírja áttörni a zsidó vallásállam falait. Hét éves küzdelem után, elhagyta Jeruzsálemet, Rómába teszi át a szervezés központját. Ez a hét év küzdelem a szemináriumokon való misszionáriusképzésekkel és a Szép Maszk általi csodatételekkel a vallásépítés jegyében telt el.
Felhasználta a zsidó-római ellentéteket is, hogy valamilyen kis legalitást szerezzen Jeruzsálemben. Behálózta Pilátust és Heródes Antipast is. Megnyerte hallgatólag támogatásukat és elnyerte szimpátiájukat. A felgyorsuló események azonban elsöpörték őket.
A zsidó hitvilágot kezében tartó és dogmákkal operáló kis Szanhedrin mindvégig megvédte hegemóniáját és a kereszténység eszméjének gyakorlóit idegen testként kilökte magából. Tűzzel-vassal pusztították őket, az írmagjukat is kiirtván, mert érezték, hogy bomlasztó hatásuk aláásta a zsidó ősiség törvényeit. Ilyen körülmények között rendelte Kajafás a Tanács elé Pétert és apostoltársait.
Komor hangulat uralkodott az ítélkezésre összegyűlt vének, főpapok és farizeus vezetők között. Érezték és felfogták annak a súlyát, hogy itt és most a zsidóság alapvető létéért folyik a küzdelem. Szépszóval vagy paranccsal, de mindenképpen meg kell szüntetni a keresztények Jeruzsálem-beli tevékenységét. Mivel a Szanhedrinnek vallási ügyekben ítélkezési joga volt, így fittyet hánytak az új király, Heródes Agrippa és római helytartó, Pilátus engedélyeire. El kell söpörni a keresztényeket! Ez nem is lehet vita tárgya.
Míg a tanács tagjai izgatottan tanácskoztak, az alatt a templom megtelt kíváncsiskodókkal. Ki a jó hecc kedvéért, ki nacionalista érzelmektől fűtötten, ki keresztény szimpatizánsként vett részt a jó cirkusznak ígérkező tárgyaláson.
Kilenc óra felé bevonult Péter apostoltársaival és az őket követő maroknyi keresztény hívekkel. Bár több ezres keresztény lakozott Jeruzsálemen, azonban okulva Jézus példáján, nem mertek az ellenség barlangjában mutatkozni. Sokan inkább az illegalitásban való maradást választották.
Péter hatalmas, robosztus alakja kiemelkedett követői közül. A templom közepébe érve, illő távolságban megálltak a Tanács előtt és várták a hozzájuk intézett kérdéseket. Kajafás vitte a szót.
– Megjelentetek hát előttünk ti megrögzött szakadár, szektás felforgatók. Bűnötök az égre kiált: alá ássátok új eszméitekkel az ősz zsidó rendet, s meg akarjátok dönteni, káoszba taszítani a zsidó államot. Tettetek felér a hazaárulással! Mit hozol fel mentségetekre? Beszélj te, aki Péternek hivatod magad! Vajon a hited is olyan erős-e, mint a neved, ami kősziklát jelent? Hallgatlak!
Péter kajafás szemeibe függesztette mágikus tekintetét és mély zengő hangon, elkezdte.
– Milyen jogon kiáltod ki magadat a legfőbb Törvények őrének Kajafás? Hogy mersz ítélkezni felettem és hitvallásom felett?
Kajafás ekkora pimaszság láttán elsápadt és szakállába markolt. Kissé megtántorodott, majd padlizsánlila arccal így szólt neki.
– Itt és most én kérdezek! Jahve a mindenható isten nevében ítélkezünk felettetek. Mint Jahve választott népének legfőbb tisztségviselője, a Frigyláda őre, ítéllek el benneteket.
– Uram, nekünk is van istenünk. Mi csak annak tartozunk felelősséggel tetteinkért.
– Ki a ti istenetek?
– A szeretet istene, a Teremtő Isten. Neki, és az ő legkedvesebb fiának a nevében élünk és cselekszünk.
– Badarság, amit összehordanak! Látjátok, hogy eszement istenkáromlókkal van dolgunk! – szólalt meg Annás. Száműzzük őket Izrael földjéről mihamarabb, nehogy a métely megfertőzze népünket!
– Úgy van, igaza van! – hallatszott mindenfelől. – Ki velük! Meg kell őket korbácsolni, lerombolni szentélyüket! Aztán fordítva a szamár hátára kötözve, kiűzni őket a városból, el Izraelből...!
Péter a gyalázkodást nem hagyhatta szótlanul.
– Uraim, ti egyfolytában gyaláztok bennünket, sértegettek és fenyegetőztök. Hitünket nem ismeritek el. Mi az oka ennek a nagy buzgalomnak, amivel azon munkálkodtok, hogy kiseprűzzetek bennünket Jeruzsálemből?
– Felforgatók vagytok! Másik istent imádtok! Mától megfosztunk zsidó mivoltotoktól és kilökünk benneteket a nyájból!
– A mi hazánk a nagyvilág. Bár kitaszítotok bennünket a nyájból, azért mi zsidóként Izraelt szolgáljuk, csak imáink az egy igaz Teremtő Istenhez szólnak, ennyi a különbség. Ezért akartok minket kitaszítani magatok közül? Csak ezért?
– A Tanács döntött: megfosztunk zsidóságotoktól, és hontalanokká nyilvánítunk benneteket. Mehettek, amerre láttok!
– És a körülmetélésünk? Az sem számít? Vagy csináljátok vissza! Jahve haragszik! Meglátjátok kivívjátok nemtetszését..., ha így cselekedtek!
– Mától nem vagytok zsidók! – zárta le Pilátus a vitát és intett a vallásrendőröknek, hogy vágják le a hívők szakállait, fosszák meg őket zsidó rekvizitumaiktól. Mielőtt a katonák és vallásrendőrök akcióba léphettek volna, Kukulkán így szólt.
–Uraim, tegyünk egy kísérletet. Döntsük el, hogy melyik isten a hatalmasabb!
– Pimaszságod az égig ér Péter! Alkudozni mersz velem és a Tanáccsal? Tudod, hogy megölhetnélek most itt, azonnal?
– De nem fogsz – szólalt meg Péter megvetően, erejének tudatában.
– Lásd kivel van dolgod, tegyünk próbát! Bár méltatlan dolog Jahve mindenhatóságában kételkedni, de rendben van: tegyünk próbát. Bizonyítsd be, hogy mekkora hatalma van a ti isteneteknek! Lássam, állunk elébe!
– Uram, parancsold meg embereidnek, hogy hozzanak be két mérő izzó parazsat, terítsék azt szét a földön. Aki sértetlen lábbal át tud menni a parázson, annak hite az égig ér. Akinek megég a talpa, annak az istene nem segített. Tehát vagy kókler, vagy nincs az istenének hatalma. Na, áll az alku?
Kajafás a húzódzkodó tanácsurakat nézte, akik zavartalan pusmogtak. A mundér becsületét mentendő, így szólt hát.
– Rendben van, a kihívást elfogadom. Egy kikötésem van, ti mentek át először a parázsszőnyegen. Ha közületek egynek is megég a talpa, akkor vesztettetek. Mi már nem kell, hogy átmenjünk rajta! Kezdhetjük?
– Igen – mondta Péter és híveivel körbeállva, hangos imába kezdtek. Hívták Itzamnát, hogy segítse meg őket, erősítse meg hitüket. A Tanács tagjai és a nézősereg hahotázva és kárörömmel figyelte őket. A szolgák széjjelterítették a parazsat és Kajafás intésére Péter elindult a parázsszőnyeg felé.
– Akinek van hite, jöjjön utánam! Jézus segíts! – fohászkodott és rálépett a parázsszőnyegre. Úgy ment végig rajta, mintha hűvös fövenyen járna. A zsidók szájtátva lesték. Pétert követték az apostolok, majd maréknyi hívő is. Mind átért a parázsszőnyegen sérülés nélkül.
Kajafás elborzadva nézte őket és felszólította a Tanács tagjait, hogy imádkozzanak Jahvéhoz, kérjék segítségét és induljanak el utána.
Amint rálépett az első parazsakra, iszonyú fájdalommal, ezer tűszúrásként kezdte égetni a forró parázs a talpát. Gyorsan kapkodni kezdte hát lábait és üvöltve, nyüszítve ért át rajta. A tanács tagjai szintúgy agyonégetett talpakkal, vonítva és vinnyogva értek át a parázsszőnyegen és seggencsúszva, szakállaikat tépve vonítottak az ég felé. Kajafást hordszékbe ültették, úgy vitték a pulpitusra.
A többiek a porban fetrengtek. A tömeg hahotázott a pórul-jártakon. Péter így szólt Kajafáshoz.
– Nos, kinek az istene hatalmasabb?
– Fogjátok el őket! Elvetemültek! – ordította a méltóságában megcsúfolt Kajafás – kivégezni mindegyiket! – adta ki a parancsot. Szép Maszk azonban résen volt. Pillanatokon belül felvette Jézus fantomképét, míg Rúfus és Kukulkán magnetikus kört vont maguk köré. A katonák áthághatatlan védőfalba ütköztek. Moccanni sem tudtak. A templom mennyezetén megjelent Jézus és így szólt a jelenlévőkhöz.
– A hitetek erősebb a kősziklánál, ezért tudtatok átmenni a parázson. Az én mennyei Atyám megvéd benneteket! Láthatjátok, bár a főpapok az életemre törtek, elveszítettek, keresztfára küldtek, harmadnapra feltámadtam és most a Mennyek Országában a Szeretet és Hit Istenének jobbján, ülök. Amikor hívtok, és segítségre van szükségetek, én mindig mellettetek leszek!
– Csoda, valóságos csoda! – óbégattak a nézelődők és földbegyökerezett lábbakkal állva, ruháikat szaggatták, és szakállaikat tépték. Kezdtek hitükben meginogni. Kajafás zokogva csókolgatta a Frigyládát és így rimánkodott Jahvéhoz.
– Zsidók Istene, ne hagyj szégyenben bennünket! Mit vétettünk ellened, hogy ilyen csúfság esett rajtunk? Nem győzedelmeskedhet rajtunk egy idegen isten!
Jézus elmosolyodott ott fenn a mennyezeten, és leereszkedve megállt Kajafással szemben. A hatalmas, szálfatermetű, jóságos, kék szemű óriás rátette Kajafás vállára jobb kezét és szemeit kutatva így beszélt hozzá.
– Ti zsidók kitaszítottatok magatok közül, vért a véretekből, mert új, igaz istent szolgálok. Elveszíttettetek! Mártíromságot szenvedtem a hitemért, és életemet adtam nektek, és ti kitaszítottatok. És kitaszítjátok követőimet is. De, én nem hagyom el őket! Mi folytatjuk hitéletünket itt és most, Palesztinában, mert ez nem csak a zsidók földje! Élnek itt galileaiak, parttusok, föníciaiak, palesztinok és arabok... Emberek, ha úgy tetszik, emberek, akiknek a hite az égig ér! Lerombolhatjátok imaházainkat, katakombákba kényszeríthettek bennünket, de megjósolom nektek, ha egy imaházat leromboltok, ezer templomot emel az Úr híveinek. Eljön az az idő, amikor a világ nagyobbik fele kereszténnyé válik és a Szeretet Istenét, fogja dicsőíteni. Hozzá száll majd milliók imája, és ez az isten meghallgat, és mindenkinek segít, akinek csak annyi hite is van, mint a mustármag. Bebörtönözhettek minden keresztényt, megtehetitek. De a lelkiismeretetekkel hogy számoltok el? Majd a végítélet napján találkoztok az általatok megkínzott, meggyalázott és megölt hittestvéreitekkel, és ott, én leszek a döntőbíró! Reszkess Kajafás! Reszkessetek ti, a törvény hamis őrei! Isten ítélni fog felettetek! – mondta, s hangja betöltötte a templomot.
A templomi nézősereg, a földre vetve magát, fetrengve vonaglott. Taknyába, könnyeibe, nyálában fulladozva, szakállukat tépve csókolgatták Krisztus galabiájának szegéjét. Az általános zűrzavarban Krisztus elindult a kijárat felé, hívei utána. Úgy vált széjjel előttük a tömeg, mint hajdanán a Vörös tenger Mózes előtt...
Miután Jézus sértetlenül eltávozott kíséretével, a templomban felborult a rend. Felcserek hada gyógyítgatta a megégett talpakat és szanitécek hordágyakra rakva cipelték lakásukra a pórul-jártakat. Kajafás megrökönyödve esküdött bosszút a keresztények ellen.