Üzenet szövege:
10.

A zsarnok Tibériusz császár halálával Róma fellélegzett. Igen csak örvendeztek a tapasztalatlan, államügyekben teljesen járatlan, fiatal utódnak. Caligula a nép kedvence lett hamarosan. A huszonöt éves, gyenge testalkatú ifjú, a kicsapongások rabjaként, vad éjszakai tivornyákon múlatta az időt megválasztásáig. Állítólag vérfertőző viszonyt folytatott nővéreivel, de a fiúkat sem vetette meg. Igencsak elszórakozott a csodálatos testű, hófehér bőrű, fekete göndör hajú görög és kisázsiai ifjakkal is. Baráti köréhez tartozott az eszes zsidó királyfi: Heródes Agrippa is. Vad kicsapongásaiban állandó cimborája, paráznaságainak résztvevője, sőt, felhajtóként kerítője is volt olykor-olykor. Nagybátya az agg, zsarnok gyanakvóan figyelte unokaöccsének és várományosának züllött életmódját. Gyanakvásában odáig ment, hogy minden potenciális trónkövetelőt gyanúsnak találván, kivégeztetett. Állandó rögeszméjévé vált, hogy összeesküvést szőnek ellene. Egy ilyen gyanakvási rohamának esett áldozatul Heródes is: több cimborájával elfogatta és bezáratta, mondván, rossz hatással van az ifjú császár-jelöltre. Züllésbe taszítja és elvonja figyelmét az államügyek tanulmányozásától. Ez pedig merénylettel és fel a császárság intézménye ellen. Hat hónap múlva Tibériás halott volt.
Az ifjú Caligula legelső teendője az volt, hogy megkegyelmezett a volt császár által bebörtönzötteknek, így Heródesnek is. Boldogan ölelte keblére az ismét szabad cimboráját. Hűsége el is nyerte jutaalmát: kinevezte egész Palesztina, Izrael és Júdea királyának. Agrippa rögvest elfogadta száműzetésbe küldött unokabátyja Heródes Agrippa örökségét, s beült a királyi székbe.
Mint az új császár barátja, élvezte Róma minden támogatását és Pilátus barátságát is. Ennek a kinevezésnek azonban később nagy ára lett. Majdnem bukásához vezetett.
Caligula gyönge teste nem bírta a sok kicsapongást és fizikailag megroppant. Mivel jó orvosai voltak, felerősítették testét, de beteg lelke egyre jobban paranoiássá válva, képzelgések és félelmek gyötörték. Minden áron bizonyítani akarta isteni mivoltát, és be akarta írni nevét valamilyen nagy tettel a történelembe. Több hadjáratot is vezetett, több-kevesebb sikerrel. Azonban ez nem elégítette ki. Befejeztette Augusztus síremlékét, megépíttette a máig híres vízvezetéket. Színházakat építtetett. Mindenben kereste a nép kegyét. A színdarabokban maga és húgai is felléptek.
Elméje akkor bomlik meg végkép, amikor gyönyörűséges húga és vérfertőző kedvese, Druscilla meghal. Majdnem beleőrül a bánatba. A Szenátussal törvénybe iktatja húga isteni mivoltát, és istenként szobrot állíttat neki. Erre játszik rá egyik ivócimborája, aki azzal kábítja Caligulát, hogy látta amint a húga istennővé változva égbeszállt. A Szenátus lenyelve a békát, megszavazza az istenné nyilvánítást. Azonban ez sem volt elég a császárnak. A Szenátus végső arculcsapásaként szenátornak nevezte ki Incitatus nevű lovát. A Szenátus legközelebbi ülésén a lovat bevezettette a lovászával és az egyik szenátort felállítva, a helyére beállíttatta a lovat. A szenátorok végleg elkeseredtek ekkora megaláztatáson, de nem tudtak ellene tenni semmit.
I.u. 40-ben eljött a nagy nap. Meglátogatta Júdea tartományát és felkereste cimboráját, a hűséges Heródes Agrippát. A végtelennek tűnő tivornya végeztével így szólt hozzá:
–Kedves cimborám! Csak te értesz meg engem egyedül. Nem is tudom, miért engedtelek el magam mellől. Oly üres az életem nélküled. Szeretett Druscillám is elhagyott, istenné változott. Úgy érzem, hamarosan én is követem őt. – Heródes vigasztalni próbálta őt.
– Drága barátom, hiszen te isten vagy most is. Élő isten. Ki merne kételkedni isteni mivoltodban? – a császárnak jólestek a vigasztaló és dicsérő szavak. Így szólt barátjához.
– Drága, jó Agrippám, most bebizonyíthatod hűségedet.
– Egy szavadba kerül, és teljesítve van máris.
–Helyezzétek el mellszobromat Salamon templomában! – mondta és félrehajtva aranyfürtös fejét cinikusan sandított a verítékező Agrippára. Az elsápadt a hatalmas megtiszteltetés hallatán és dadogva így szólt.
– Fenséges császár! Isten! Nem méltó hely az a bűzös akol a te isteni arcmásodnak az elhelyezésére! Itt fogjuk elhelyezni a palotám tróntermében.
A császár azonban hajthatatlan maradt. Kibújt belőle az örök imposztor és mindenáron meg akarta alázni, betörni ezt a makacs népet. Úgy okoskodott, ha a római szenátussal meg tudta csinálni, hogy lovát szenátorként bevitte a Szenátusba, miért ne lehetne a zsidókkal is lenyeletni a békát, és a saját szobrát beállítani a Templomukba. Heródes halálravált ekkora megtiszteltetés hallatán. Tudta, ha ezt meg kell tennie a császár kedvéért, akkor Izrael fellázad és letaszítja trónjáról. Viszont azzal is tisztába volt, ha nem teljesíti a kérésnek álcázott véresen komoly parancsot, akkor meg a császár taszítja le őt, sőt meg is öletheti. Így hát, engedte magát és megígérte, hogy mihelyt elkészül a szobor, beállíttatja. Caligula azonban kifogott rajta és kaján vigyorral közölte vele, hogy útipoggyászában magával hozta a saját mellszobrát, és akár már azonnal lehet állítani.
Sőt azt is megígérte Agrippának, hogy személyesen fogja megszemlélni a szobrot szombaton.
– Uram, ez lehetetlen! Azonnal lázadás tör ki! – sopánkodott.
– Miért? Mi rossz van abban, hogy egy isten szobrát elhelyezitek a koszos templomotokban?
– Császári fenség, nem ismered a zsidótörvényeket! Először is más vallású nem léphet be a templomunkba, mert megszencségteleníti, tehát a templomőrségnek el kell fognia és meg kell ölnie a betolakodót, aki megzavarja hitéletüket.
– De, hát csak egy szoborról van szó! – tompította Caligula a helyzet élét. Agrippa azonban végképp elkeseredett.
– Fenséges császári isten, a zsidók a saját istenük képmását sem teszik ki szentélyeikbe, sőt a nevét sem szabad kiejteniük! Érted már a helyzet fonákságát? Kérlek, állítsuk most itt fel azonnal, a palotámban a szobrodat! Itt lesz a legjobb helye! – de hiába minden rábeszélés, Caligula ragaszkodott a szobor felállításához.
Mit volt mit tenni, másnap hivatta Kajafást és a császár jelenlétében kiadta neki a parancsot, hogy szombatra állítsák fel a császár mellszobrát a templomban. Kajafás elzöldült a hír hallatán, szakállát és köntösét megtépve, így óbégatott a hüledező császár előtt.
– Ó, Jahve, és az ég minden istene, Mózes, Illés, Salamon és minden próféták! Halljátok ezt? Meg akarják csúfolni a templomunkat! Ne engedjétek, hogy ez a szégyen megtörténjék! Csak a testemen át, vihetitek be, de Izrael istenének minden átka rátok száll érte!
– Mi a baj? Talán nem tetszik neked az ötletem Kajafás? Miért vagy így kiborulva? – kacagott gúnyosan Caligula és az ölébe vonta meztelen fiúkedvesét... Kutató kezeivel, merev bíborlándzsájával játszadozott, miközben szorosan magához húzta őt. A főpapot a hányás kerülgette. Padlizsánlilára vált arccal öklendezett. Caligula kéjesen vigyorgott.
– Nos, mi a baj papocskám? Valami gond van?
Kajafás utálkozva takarta el szemeit. Caligula pedig széttárta tógáját és az eléje térdeplő ifjú vérpiros ajkai közé helyezte mereven álló falloszát. Az ifjú kéjesen játszadozott a császári szerszámon...
– Ne takard el a szemeidet! Egy császár, aki egyben isten is, mindent megtehet! És, ha tetszik, ha nem, be fogom rakatni a szobromat a templomotokba! – jelentette ki és elbocsátotta az ájuldozó főpapot.
Agrippa próbálta lebeszélni barátját a templom ellen tervezett merényletről, de a császár hajthatatlannak bizonyult. Sőt, gonosz vigyorral Agrippához fordulva így szólt:
– Tudod mit, nem kell, hogy a szobromat betegyétek, nem érdemlik meg a zsidók. Micsoda ostoba népség!
– Így igaz fenség! Nem érdemlik meg! Betesszük a palotámba, ide a trónterembe. Máris megparancsolom a szolgáknak, hogy azonnal hozzák be és helyezzék el a trónteremben.
– Jól van, hozasdd be, lássuk, hogyan fest – mondta Caligula nyájasan és arcán kaján vigyorral kéjesen sóhajtott. Ebben a pillanatban hatalmas ejakulációval élvezett bele az ifjú kerub szájába.
A szolgák behozták a szobrot, és a főhelyen elhelyezték. Agrippa leborult a szobor előtt és hálát adott Jahvénak, hogy a helyzet megoldódott, mégiscsak észretért a császár és a háború veszélye elhárult.
Hanem hátravolt még a fekete leves! A szobor felállítását bőséges lakomával illett megünnepelni. Terített asztalokat cipeltek be a szolgák, és bevonult a vak zenészek zenekara is. A fügebor és kaktuszpálinka megtette a hatását. A zene és a mezítelen szűz lánykák és ifjak csábtánca igencsak felajzotta Caligulát és cimboráit. Magasra hágott a kedvük. A finomabbnál finomabb sültekből, süteményekből pukkadásig ették magukat. Egymás után mentek ki az illemhelyre és hű szolgájuk máris dugta le torkukon a pávatollat, hogy megcsiklandozva gigájukat, kiadják gyomrul tartalmát. Miután így megkönnyebbültek, immár üres gyomorral, tovább lehetett folytatni a nagy zabálást...
Közben Caligula is meghányatta magát hűséges szolgája által, de ő odabenn, az elébe tartott aranytálba adta ki isteni gyomrának tartalmát... Aztán, amikor már a lakoma a tetőpontjára hágott, és mindenkit meghágott, Caligula felállt és kupáját tósztra emelte.
– Igyunk a zsidók nagy királyára, Heródes Agrippára! Igyunk arra, hogy szombaton a templom szentélyében a Tóraszekrényben ott fog állni Incitatus nevű lován szobra! – mondta, és fenékig kiitta a fügeborral teli poharát. Agrippa kibúvót keresve így szólt.
– Halasztást kérek uram! Reggelre nem lehet megcsinálni a lovad szobrát. Nincs az a szobrász, aki ezt elvégezze!
Caligula azonban nem tűrt ellentmondást. Így szólt a halálra vált uralkodóhoz.
– Holnap reggel látni akarom, amint a zsidók kinyitják a Tóraszekrényt és a lovam kandikál ki belőle. Kíváncsi leszek a reakciójukra. Ha nem kellettem nekik, akkor kelljen a lovam! Te pedig gondoskodj róla, hogy így legyen!
Heródes elkeseredetten állt és törte a fejét, mit tegyen, hogy ennek az őrültnek meglegyen a kívánsága. Ekkor ötlött az agyába a múltkori esemény. Városszerte beszélték, hogy ez a Péter olyan csodákra képes, mint a tűzönjárás, meg még a Jézust is megidézte. Beszélni kell vele! Most váltsa be ígéretét és az imaház engedélye fejében, törlesszen, tegyen csodát. Varázsolja oda a lovat a templomba! Hívatta is azon nyomban Pétert.
Amíg a mágikus képességű apostolra vártak, addig is vad szeretkezéssel töltötték el az időt. Délután öt óra felé került elő Péter. Azonnal az uralkodó elé vitték. Amint belépett, a császárra nézett és így szólt neki.
– Kívánságod parancs! – mondta és tapsolt egyet. Abban a pillanatban a császár előtt állt Incitatus nevű lovának kisméretű aranyszobra. A császár mélyen megrendülve nézett a mágusra és hitetlenkedve tapogatni kezdte a szobrot.
– Hol tanultad ezt, mágus? Én is meg akarom tanulni!
– Ezt a tudományt az égben tanítják. Az én tanítómesterem a Teremtő Isten, maga Itzamná.
A császár megdöbbenve hallgatta, majd kifakadt.
– Én is isten vagyok...
– Akkor, varázsold vissza a lovadat – mondta Péter, és pillanatok alatt eltüntette a lovat. A császár elpityeredett és úgy siratta a lovat, mint kisgyerek a játékát. Péter megszánta és így vigasztalta.
– Ne keseredj el, majd ha meghalsz és lelked az égbe, száll! Ott, ha Itzamná érdemesnek tart rá, megtanulhatod a materializálás tudományát.
– Szóval, előbb meg kell halnom?
– Így igaz!
– De én még élni akarok, hisz oly fiatal vagyok még!
– Akkor hagyjál ezekkel a botorságokkal! Ne bosszantsd fel az alattvalóidat gyerekes csínytevésekkel!
– De varázsló, engem arcul köptek, egy császárt! Ellenem szegültek e kis országocska népei! Ha, mint ember el is viselném a szégyent, de mint a római birodalom isten császára, nem tehetem.
– Miért?
– Mert akkor, elveszítem az arcomat.
– De, ha megteszed, akkor a trónodat veszíted el, mert a zsidók fellázítják ellened a birodalmat.
– Vesszen a birodalom! Azt sem bánom, de Róma becsületébe gázolni nem hagyok senkit sem!
– Vesztedbe rohansz Nagyúr!
– Ne félts engem! Mondd meg, mi az ára, és reggelre legyen a Tóraszekrényben a lovam.
– Rendben van uram. Egy császári menlevelet kérek és római állampolgárságot! Ha háború tör ki Jeruzsálemben Rómába mehessek és ott folytathassam hitéletemet és téríthessek békében.
– Meglesz. Liktorok, írjátok a pátenst! Ha készen vagytok, adjátok ide aláírásra! Tegyetek rá császári pecsétet és adjátok oda a mágusnak holnap, miután teljesítette kívánságomat. – Péter azonban így szólt.
– Fenség, azonnal kérem az írást, különben nem teljesítem a parancsodat.
– Nem bízol bennem, egy császárban?
– Én, az emberben nem bízom!
– Miért?
– Mert gyenge vagy! Holnap esetleg meggondolod magad!
– Meggyőztél, azonnal megkapod a menlevelet és a honosítást is. Na, meg vagy elégedve?
– Most már igen.
– Akkor holnap reggel álruhában bemehetek a templomba?
– Be uram, nem fogsz bennem csalódni!
– Akkor most elmehetsz! – mondta Caligula és elbocsátva Kukulkánt (Pétert), a stábbal nyugovóra tértek, hogy kipihenten mehessenek a nagy színjátékra.


11.

És elérkezett az a végzetes szombat reggel. Caligula belga vándorköszörűsnek öltözve, míg Agrippa török kerengődervisnek álcázva indultak a templombeli balhé megtekintésére. Biztosítékként egy szakasz vándorcigánynak öltözött légionárius kísérte őket.
A szentélybe nem léphettek be, mivel ott csak hithű zsidók foglalhattak helyet. Viszont a templom előterében, ahol pénzváltók és kufárok hada lebzselt, feltűnés nélkül elvegyülhettek a tömegben.
Teljes rálátásuk volt a benti történésekre. Aztán hamarosan elkezdődött a szombati istentisztelet. Annás főpap, kezében az aranykulccsal, a Tóratartó szekrényhez lépett és kitárta annak mindkét ajtaját, hogy kiemelje a Tóratekercseket. Amint kinyitotta az ajtót, a császár lovának aranyszobra meredt rá és a ledöbbent hívőkre.
Leírhatatlan volt a szentély megbecstelenítése miatti felzúdulás. A zsidók jajveszékelve tépdesték köntöseiket és szakállaikat. A vallásrendőrség a Tóraszekrényhez rohant és megpróbálta eltávolítani a galádul odahelyezett lovat. Azonban a ló meg sem moccant.
A tömeg felocsúdva döbbenetéből a templomban lévő kufárokra és idegen szemlélődőkre zúdult. Ütötték, verték őket, ahol csak érték. Caligula és Heródes csak nagy nehézségek árán tudott testőreik gyűrűjében kimenekülni. A Templom felbolydult méhkashoz hasonlított. Azonnali pogromot hirdettek minden idegen, így a rómaiak ellen is. A lázadás átterjedt a királyi palotára is. Gyűlöletük a városban idéző Caligula császár barátja, Agrippa király és a gyengekezű, szintén császári kegyenc, Pilátus ellen fordult. Caligula és Agrippa menekülésre fogva a dolgot, meg sem álltak Rómáig. Pilátusra hagyták a rendcsinálás nehéz feladatát.
A Szanhedrinnek semmi kétsége nem volt afelől, hogy Caligula keze van a dologban, így hát szent háborút hirdettek a rómaiak ellen. A templom megtisztítása után kinyitották a Tóraszekrényt és legnagyobb megdöbbenülésükre a lónak hűlt helyét, találták. Ekkor dühük a szemfényvesztő, mágus keresztények, főleg Péter és apostoltársaik üldözésébe csapott át. Péterék egy időre illegalitásba vonulva szétszéledtek a provinciában, sőt egyes apostolok átmentek Asszíriába és Libanonba is, de voltak, akik Kis Ázsiában próbáltak szerencsét. Péter legközelebbi munkatársaival Kumránba menekült, és az esszénusok bevehetetlen labirintusokkal teli fellegvárában húzta meg magát, amíg elül a vihar.
A Kumránban töltött idő sem veszett kárba. Mivel az esszénusoknak rengeteg másolópapja volt, így a Máté által megszerkesztett Új Szövetséget, Tízparancsolatot és Házi Áldást sokszorosítatta velük jó pénzen Kukulkán. Az esszénusok mindenben a segítségünkre voltak, mert ők ugyanúgy szenvedtek hithű zsidó létükre a Szanhedrin vallásrendőrségének zaklatásaitól, mint a keresztények. Így hát összefogtak! Apátjuk megismerve tanaikat és a szeretetenergia, felebaráti szeretet, megbocsátás hittételeiket, magához közelinek érezve, egész napokat beszélgetett Kukulkánnal és társaival.
Kukulkán felhasználva égi, mágikus képességét és összeköttetéseit, Itzamnával összeköttetésbe lépve, kérte, hogy a kumráni erődítmény megerősítésére és komfortossá tételére, küldje el Fekete Sast hozzájuk. Itzamná teljesítette a kérést és hét nap múlva hatalmas lángcsóvát húzva maga után, leereszkedett a Holt tenger sivár partjára az űrkomp. Kukulkán, Rúfus, Szép Maszk és Zengő Hárfa sietett fogadásukra. Amint kinyílt a kabin ajtaja Fekete Sas és egy sudár ifjú lépett ki, négy technikus kíséretében. Kukulkán keblére ölelte Fekete Sas barátját és a drága kisherceget: Kinich Achaut.
– Isten hozott benneteket barátaim! – mondta és jóságos tekintete szeretettel időzött a Napnál is fényesebb arcú ifjún, – Gyertek, menjünk az erdőbe, és máris megbeszéljük a teendőket.
Fekete Sas azonban megállította. Karonfogva félrehúzódtak kissé, és átadta Itzamná parancsát.
– Zengő Hárfát és Szép Maszkot vissza kell küldened Chichen Itzába. Át kell venniük a birodalom irányítását. Helyette itt maradunk veletek Kinich Achauval hét évig. – mondta sokat sejtetően. Kukulkán igen elbúsult a hallottakon., mert nagyon hozzánőtt már Zengő Hárfához és Szép Maszkhoz. Meg az is motiválta, hogy Szép Maszk mesterien alakította Jézus szerepét. Nem bízott benne, hogy a gyakorlatban Kinich Achau át tudja venni pótolhatatlan szerepét. De Itzamnával nem lehetett ellenkezni. Így hát egy agapén elbúcsúztak Zengő Hárfától és Szép Maszktól. Szép Maszk járt a legrosszabbul, mert nem mehetett vissza Boldogvölgybe kedves feleségéhez és három gyermekéhez.
A családot viszont nem vihette vissza Yucatánba. Így hét nehéz, szervezéssel és munkával teli év várt rája. Rendbe kellett hozni a hatalmasra duzzadt szövetség államapparátusát. Ugyanis az történt, hogy Teotichuacán megsemmisítésével a mexicákat beolvasztották a birodalomba és az új, egységes földrésznyi birodalomnak a Mexicó nevet adták. Pascalt, mint legtehetségesebb államszervezőt, nevezték ki a mexicoi birodalom istenkirályának. A visszatérő Szép Maszk vette át Mayapán királyságát és Zengő Hárfa elfoglalta ősi trónját Monte Alba székhellyel. Szép Maszk társtulajdonosként uralkodott hét évig Chach Moollal. Miután majd rendbeteszi a birodalmat, akkor végkép letelepedhet a családjánál Boldogvölgyben. Most azonban Mayapánban van rá nagy szükség.
Így hát nem volt mit tenni, érzékeny búcsút vettek egymástól és az űrkomp elindult Közép-Amerikába.
Kukulkán és stábja biztonságban érezte magát a megközelíthetetlen és a korabeli harci eszközökkel bevehetetlennek tűnő erődítményben.
Nem úgy Caligula. Rómába hazatérve, híre már megelőzte gyalázatos tettét. A szenátus, fanyalogva bár, de megbocsátotta legújabb csínytevését. Azonban ellenlábasainak kis csoportja életére tört. Jeruzsálemből való pánikszerű távozása után egy évre testőrparancsnoka, Cassius Chacrea a jelszó átvételekor kivont karddal tisztelegve, a kardot markolatig döfte a császárba. Tetemét magára hagyva, az összeesküvők a palotába siettek, hogy megkeressék az egzaltált Caligula kissé bugyuta, félszeg unokabátyját és azt is kivégezzék, ezzel véget vetve a császárságnak.
Szerencsétlenségükre és Claudius szerencséjére, a nála időző Heródes Agrippa testőreivel megvédte a függönykárpit mögül előbújó, rettegő Claudiust. A túlerővel szembe találkozó négytagú testőrcsapat tehetetlennek bizonyult. „vivát Claudius császár!” felkiáltással a Szenátusba kísérte az új császárt.
A hála nem maradt el. Claudius megerősítette királyságában Heródest és egy seregtestet bocsátott rendelkezésére, hogy leverje a zavargásokat. Így került vissza Heródes, újabb hatalmas támogatással megerősödve. A zsidókkal azonban nem lehet bírni. A vallásrendőrség minden zugot felkutatott a keresztények után kutatva, és akire rábizonyult keresztény mivolta, azt kegyetlenül bezárta vagy keresztre feszítette a rómaiak által. Az üldözésekben élen járt a keresztények fanatikus üldözője a szíriai Tarzusból származó Saulus. Mint a vallásrendőrség oszlopos tagja, sok keresztény felkutatása és hóhérkézre juttatása szárad lelkén. Jelen volt Szent István diakónus megkövezésénél és, hogy kimutassa fanatikusságát, a megkövezett diakónus hóhérainak ruháját öltötte magára és ebben eredt a többi, még bujkáló, keresztény nyomába.
Történetünk idején kapta Kajafástól azt a parancsot, hogy menjen Damaszkuszba és kutassa fel a Jézus tanítványaihoz csatlakozott zsidó közösség tagjait. A damaszkuszi úton azonban csoda történt, mely megváltoztatta életét. Dél felé a damaszkuszi úton, már egészen Damaszkusz közelébe érve, egyszer csak hatalmas fényességet látott, ettől a földre zuhant. Mikor kinyitotta szemeit, Jézus állt előtte és így szólt.
– Saul, Saul miért üldözöl engem? – a megrémült, holtravált Saulus megkérdezte az előtte állótól.
– Ki vagy te, uram? – mire az ekképpen válaszolt neki.
– Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
– Mit tegyek hát uram? – kérdezte ismét az előtte állót. Az pedig így válaszolt neki.
– Kelj fel és menj be Damaszkuszba. Keresd meg azt a közösséget, akit felkutatni küldtek. Ananiás, a közösség vezetője, majd megmondja neked, hogy mit tegyél! – mondta Jézus, és a jelenség eltűnt. A fénytől elvakult Saulust rendőrtársai bevezették Damaszkuszba és a közösségbe. Mikor Ananiás elé került, az pedig Istenhez fohászkodva visszaadta látását, majd így szólt hozzá.
– Nos, mire vársz még? Rajta, a keresztség által mosd le bűneidet! – biztatta Annást és a vonakodó Saulust alámerítették a keresztelő medencébe. A keresztségben a Paulus nevet kapta. Miután megkeresztelkedett, a kereszténység elkötelezett hívévé vált és anélkül, hogy elfogta volna a keresztényeket, visszatért Jeruzsálembe. Első útja a templomba vezetett. Leborult a Frigyláda előtt és így imádkozott Jahvéhoz.
– Kegyelmes isten, bocsáss meg nekem, de el kell hagynom tégedet, mert egy náladnál erősebb isten hív sorai közé. Megbánva bűneimet Jézus Krisztustól várom a kegyelmet. Életem vezeklésre teszem fel, és a kereszténység kiterjesztésén fogok ezentúl munkálkodni.
Miután így meggyónt Jahvénak, levette a Szent István hóhéraitól kölcsönzött ruhákat. Szépen összehajtogatta azokat és a Tóraszekrény elé helyezve, eltávozott a templomból. Amint hazafelé tartott, újra megjelent neki Jézus. Karon fogta és így beszélt hozzá.
– Siess gyorsan, távozz Jeruzsálemből, mert a zsidók nem fogadják el a rólam szóló tanulságtételedet! – Paulus kétkedve nézett rá.
– De hát hová mehetnék, hiszen ez a hazám!?
– Gyere velem, én elvezetlek egy helyre, ahol biztonságban leendsz. Nem is kell a hazádat elhagynod. De távolabbi feladatként kapod a pogányok közötti hittérítés feladatát. Most pedig jöjj, siessünk, mert a vallásrendőrség hamarosan a nyomunkba ered, és akkor nincs kegyelem! – mondta Jézus és magával cipelte Paulust Kumránba.
Mondanom sem kell, hogy ez volt Kinich Achau, a továbbiakban Naparcú Úr debütálása Jézus szerepében. Olyan jól sikerült a fantomkép készítése, hogy örökre meghatározta vele Paulus életútját.
Kumrában Kukulkán és stábja kiképezte őt az összes keresztény tudományokra és egy olyan életutat indított el a kereszténység rögös útján, mely meghatározta az Újszövetség Bibliájának teljes tételét. Pál missziós tevékenysége, levelei és egész térítési munkássága nélkül a Biblia szegényebb lenne.