1.

A Himalája zord, égig érő hegyei között búvik meg egy csodálatos völgy. A völgy a külvilágtól magas hágók által elzártan Tündérkert benyomását kelti. Ma Kasmír területének részét képezi, de hívták az ókorban Édenkertnek vagy Boldog kertnek is. Sokan Salamon kertjének tartották e csodálatos vidéket.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a völgy és a benne lévő emberi civilizációra utaló leletek 50.000 évre nyúlnak vissza. Egyre jobban terjed az a nézet, hogy civilizációnk hajnala ehhez a völgyhöz kapcsolódott valamilyen módon.
Itzamná évezredekkel ezelőtt utasította szakembereit, hogy a mai Srinagárral szemközt lévő 4600 méteres fennsíkon építsék ki a hegy gyomrába mélyen benyúló földi irányító és vezérlő központot. Ennek a központnak a szerepe abban állt, hogy összeköttetést tartson az egyiptomi és Yucatáni hasonlóan kiépített bázisokkal. Mivel azonban a hegy gyomrában elhelyezett űrjárművek hangárjaiban tárolták az együgyű emberek által tüzes égi szekereknek nevezett űrjárműveket, kisebb, csak a földön közlekedő repülőgépeiket, így a föld vezérlő irányító központját alkotta ez a bázis.
A bázist úgy alakították ki, hogy a völgy kijáratánál lévő hágót lezárták és elébe egy impozáns sziklatemplom komplexumot építettek. Így erről az oldalról a megközelítés a templomon át volt csak lehetséges. A templomnak két frontja volt. Egyik kifelé, a külvilágnak. Aki erre a vidékre tévedt, az, szembe találta magát egy díszes, faragott templommal, ahol szertartáspapok misztikus vallást űztek. Mivel ekkor még híre hamva sem volt a buddhizmusnak, így inkább a hindu valláshoz állt közelebb, főleg ami a díszítéseket illeti.
A papok a szeretet és béke istenének áldoztak, őt dicsőítették. Náluk minden vándor enni kapott és megállhatott. Aki ide betért, addig maradt, amíg jólesett neki. Ha akart, segített a templom és templombelső kertjének munkálataiban, az állatok etetésében és a kies hegyi réteken való legeltetésben. A templom külső frontjához tartozó fennsík pár négyzetkilométeres lehetett csak.
A templom hátsó frontja kapcsolódott a hegy mélyében elhelyezett rakéta és űrjármű silóhoz, valamint a vezérlő és irányító központhoz. Ez az összekötő folyosó kettős zsilipezéssel, dupla védelemmel ellátva útját állta mindenféle behatolásnak.
A Boldogvölgy felé néző oromzata szinte tükreként volt kifaragva a külső frontnak. Ezt a templomot hívták Martrand templomának. A belső templom hátsó frontjából szintén kettős zsilippeléssel be lehetett jutni a bázisra.
A Boldogvölgy pár száz négyzetkilométeres csodálatos függőkertekkel, öntözőművekkel, vízvezetékrendszerrel volt ellátva. Ebben a kies völgyben minden megtermett, ami az ember boldogságához és békés szaporodásához szükségesnek látszott. A völgyet a bázison dolgozó mérnökök, különböző irányítási és egyéb szakemberek, valamint a csapásmérő osztagok tagjai lakták családtagjaikkal. A völgy lakossága történetünk idején 4000 fő körülire rúgott.
A gyerekek oktatása a templom tantermeiben, míg a felnőttek hitélete a templom fő és mellékhajóiban, a szentélyben zajlott.
A kiszolgáló egységek, szabóműhelyek, iparosok és élelmiszer feldolgozó egységek mind a hegy gyomrában voltak és a kettős zsiliprendszeren lehetett oda a mestereknek bejutniuk.
A külvilágban, mint egykor a Paradicsomban vagy Édenkertben, boldog semmittevésben éltek az asszonyok és a gyerekek. Krisztus rejtélyes halálának évében kb. Kr.u. 36-ban felpezsdült az élet Boldogvölgyben. Új lakók érkeztek kintről: Afúz Ali nevű galileai kereskedő és népes családja. A család letelepedett egy csinosan megépített épületben, melyhez szépséges kert és kápolna tartozott. Mondanom sem kell, hogy a kereskedő nem volt más, mint Szép Maszk, felesége Salome, Mária és József. A kolónia hamar befogadta őket, és mivel itt nem volt szokás, senki nem firtatta jövetelük célját.

2.

Jeruzsálemben futótűzként terjedt el a messiás harmadnapon történő csodás feltámadásának híre. A tanítványok rejtekhelyükön Jézus vezetésével tartották ezentúl szemináriumaikat. Máté vezetésével végleges formába öntötték az evangélium alapvonalait. Jézus korrigálta a kéziratot és megkezdték a sokszorosítást.
Simon-Péter pedig a jeruzsálemi hitélet megszervezésére fordította minden erejét. A csodás feltámadás hallatára egyre több elkeseredett, az ortodox vallás kegyetlenül szigorú rituáléival szembeszegülő zsidó tért át az új hitre. A jeruzsálemi hitközösség hamarosan elérte a kétezres létszámot.
A vallásgyakorlást, evangélium tanulását jól konspirált, a külvilágtól elzárt házak imatermeiben tartották.
A kisebb csoportok összefogását Simon-Péter végezte. Az ő házának titkos traktusában voltak a kegytárgyak, a keresztelő medence és Jézus halotti leple elhelyezve,
A stratégiát úgy dolgozta ki, hogy időnként Jézus megjelenik az egyszerű emberek és hiteles személyek előtt is, mintegy tanúságtételként számukra. Ezek a csodaszámba menő megjelenések vitték aztán széjjel a világba a vallásalapító által Jeruzsálemben elvetett magot.
Kajafásék egyre nyugtalanabbul figyelték az ortodoxia repedező falain mind nagyobb, tátongó réseket. Nem tetszett ez a dolog nekik. Tudatában voltak annak, hogy a zsidók, mint az igaz isten: Jahve kiválasztott népe, az istenük által adott mózesi törvények őreként és hagyományos átmentésére hivatva, egyedül jogos az isteni tudás birtoklására.
Téveszméjükben és mérhetetlen dölyfükben lenézték a másvallásúakat, a többisten imádókat. Megkezdődött elkülönülésük a másvallásúaktól. Ezt a szokásukat megtartva viszont, amikor szétszóródtak, és babiloni fogságba kerültek, majd kirajzottak a világba, biztosították fennmaradásukat. Lényegében a vallás foglyaiként, összetartozásuk zálogaként fennmaradtak a mai napig zsidóként.
Az elkülönülés, az egymás közötti házasodás nem tett jót a nép genetikai kiválogatódásának. A rassz jegyei erősen látszanak máig is rajtuk. Kr. u. 36-ban a rómaiak provinciájaként egyfajta vallásállamot alkottak Palesztinán belül. Pilátus meghagyta hitüket, bízva abban, hogy papjaik kordában tartva őket, befejeződnek a zavargások és egymás közt elintézik vitás ügyeiket.
Ezt a hegemóniát törte meg Jézus vallásalapítása. Mondhatnám úgy is, hogy megkezdődött a zsidó isten: Jahve trónfosztása, és a szeretet istenének megizmosodása és növekedése. A terv, melyet maga a Teremtő Isten, Itzamná készített, mesterien felépített alapokra épülő vallást alkotott. Ezt a veszélyt sejtették meg a zsidó főpapok, és amíg Jézus feltámadása után 40 napig Palesztinában időzött, naponta üléseztek és próbálták a keresztényeket mószerolva Róma sírásóiként befeketíteni.
Ezt Kukulkán nem nézte tétlenül és egy szép napon Srinagárból magához rendelte Szép Maszkot. Űrtelefonján felhívta, és a következőket mondta neki:
– Fiam, bár tudom, hogy kegyetlenség most elmozdítani téged a hamarosan szülő feleséged mellől, de át kell jönnöd pár hétre hozzám. Megparancsolom neked Itzamná nevében, hogy transzportációval jöjj át Jeruzsálembe ma éjjel! Búcsúzz el Salométól, Józseftől és Máriától! Gyere minél hamarabb, ébren foglak várni! Megígérem neked, hogy a szülés napján otthon leszel! – mondta és letette a kagylót. Szép Maszk pedig még egy utolsó szeretkezéssel búcsút vett kedvesétől, Józsefre és Máriára bízva őt, hiszen Jézus gyermekét hordozta méhében. Aztán, ahogy megegyeztek, még az éj folyamán transzportációval megérkezett Kukulkán házába.
Kukulkán ébren várta. Megérkezése után Szép Maszk, alias Afúz Ali, azonnal transzperszonációt hajtva végre magán, felvette Jézus alakját, és máris nekiláttak a stratégia megbeszélésének.
– Fiam, nagyon kell most a segítséged. Szépen gyarapodik keresztény közösségünk, de az ortodox zsidók állandó intrikáinak vagyunk kitéve. Áskálódnak ellenünk, mószerolnak bennünket, és keresztre akarják küldeni híveinket. Ezt kell megakadályoznunk minden eszközzel.
– Hogy gondolja apám? – kérdezte Szép Maszk.
– Tervem a következő: először megjelensz Heródesnek, és a fejére olvasod bűneit, ráijesztesz és pokolba jutással fenyegetve, megzsarolod. Úgy adsz neki az ellened, elkövetet vétkéért feloldozást, ha nem enged a főpapok kérésének, és moratóriumot hirdet Palesztinában. Érted?
– Igen, egyszerű és világos!
– Ezután megjelensz Pilátusnak és pipogyaságát szemére hányva, a lelkiismeretére apellálva rászeded arra, hogy az egész provinciában hirdessen szabad vallásgyakorlást.
– Rendben, értem!
– Ezek után jelensz meg a Szanhedrinben és kétségbeesésbe kergetve a véneket, főpapokat, farizeusokat egy-két csodás trükköt bemutatva, elfogadtatod velük e helyzetet. Addig kell őket nyúznod, amíg meg nem ígérik, hogy felhagynak a keresztények üldözésével. Megértetted fiam?
– Meg apám! Minden úgy lesz, ahogy akarod!
– Nem én, Itzamná kívánja ezt tőled fiam!
– Dicsőség a Teremtő istennek! – mondta lelkesen Szép Maszk, majd elvonulva hálókamrájukba, eltették magukat másnapra.

3.

Szép Maszk (Afúz Ali) Jeruzsálembe való transzportációjával Salome és a két nagyszülő: József és Mária magára maradt a Boldogvölgyben lévő kis birtokon. József berendezett magának egy asztalos műhelyt és sajátkezű faragott bútorokkal csinosította a házat. A csodálatosan precíz, szép munkára felfigyeltek a környékbeli házakban lakók is. Ügyességének híre hamarosan elterjedt és a 62 évesen is délceg, szálfatermetű idős embert szívesen kérték fel házuk csinosítására.
Mária asszony pedig hamar megtalálta szomszédasszonyaiban és azok gyermekeiben, unokáiban azt a kis közösséget, ahol jól érezték magukat Saloméval.
Mivel központi elosztás alapján kapták az élelmiszer és ruházat kiutalásokat, így tulajdonképpen nem kellett az ujjukat sem mozdítani létükért. Szép Maszk, mint Itzamná szolgálatában álló személy, jogosult volt a felemelt juttatásokra. Sőt, Rumli Kugli főmettőr, az elöljáróság első embere egy fiatal háziszolgát bocsátott rendelkezésükre a házkörüli munkák elvégzésére. Ezzel mintegy helyettesítve az állami szolgálatban lévő férjet. (Afúz Ali, alias Szép Maszk).
Salome nyolcadik hónapos terhessége ellenére, meglepően jól viselte az ezzel járó megpróbáltatásokat. Ezt nagyban elősegítette az, hogy a nagyszülők és a szomszédok nagy szeretettel vették őt körül. Bizony hamar elfelejtette az őt, megbecstelenítő mostohaapját: Heródes Antipast, a negyedes zsidókirályt, Galilea rettegett urát.
Egyedül Szép maszk távollétét hiányolta, de tudta, hogy hamarosan visszatér hozzá. Bár nosztalgiával gondolt első társára Jézusra, tudta, hogy a csodák az égben léteznek, és ő nem fog többé onnan visszatérni ebbe a földi pokolba. Helyette itt marad kisfia, akire kiáraszthatja minden szeretetét.
A Boldogvölgyben az Édenkerthez hasonlóan megvalósult a szeretetben való egyenlőség. Bár semmilyen templom, oltár, isten nem létezett, az egy Igaz Istent: Itzamnát tartották uruknak. A szívükben építettek oltárt neki. Az Isten Fiát: Jézust még nem ismerték. Egyedül Salome és a szülők építették lelkük katedrálisát Jézus számára, ha egyszer visszajönne hozzájuk.
A völgy bejáratát lezáró Martand temploma ezoterikus jelleggel bíró, Teremtés Temploma címmel is felruházott szentélyként, a lakosok szertartáshelyeként szolgált. A falakat elborító csodálatos faragások a Teremtés Mítoszt, a Paradicsomi Történeteket, a Menny és Pokol állandó harcait, a Káma Szutra összes szexuális rituáléinak oktató jellegű bemutatását szolgálta.
A hatalmas termekben ezoterikus zene szólt (szférák zenéje) és Itzamná állandó jelenlétét lehetett érezni minden rezgésben, ami a szobrokkal és reliefekkel elborított falakból kiáradt.
A templom oldalhajóiban voltak a közösség iskolatermei, hivatalos irodái és a főparancsnok helységei.
A titkos ajtón túl elterülő templomtérben a katonaság és a környező népek hindu vallási szentélyei foglaltak helyet. Ezt látogatta az India felé eső vidék lakossága. Közönséges hindu templomnak nézhette bárki. Mivel Kasmír államhoz tartozott, így a kasmíri Maharadzsa felügyelte, mint legfőbb hadúr. A szertartásokba azonban nem szólt bele. Így Boldogvölgy lakói kettős zsilippeléssel, teljesen hermetikusan el voltak zárva India elől.
A völgy másik kijárata Tibet felé hermetikusan le volt zárva egy mesterséges fallal. Csak a főparancsnok tudta a kódot, amivel a külvilágba nyíló rejtett ajtót ki tudják nyitni és a kettős zsilipen át Tibetbe, juthattak.
A völgy központjában álló Közösségi Házban foglaltak helyet az eskető helységek, a kantin és a közösségi elöljáróság: a Tanács helységei. A tanácstagokat a lakosok maguk közül választották négyévente, de visszahívási jog fenntartása mellett. Ha valaki nem a közösség érdekében dolgozott, akkor visszahívták.
A Közösségi Ház (Tanácsház) egy hatalmas négyszögben épült, épületegységként magasodott a község közepén. Az udvarra nyíló Mesterségek Házának ajtajain belépve lehetett a szabó, cipész, asztalos, fazekas, kézműves műhelyekbe jutni és megrendelni a kívánt árucikkeket, melyeket aztán a bolti könyvbe beírtak és a hónap végén a hivatalnokok elszámoltak.
Az élelmiszereket a kantinban vásárolhatták meg a lakosok. A pénz, mint fizetőeszköz nem volt ismert. Egyedül az arany és az ékszerek számítottak kivételnek. A Tanács jutalomként, családi események (esküvő, gyerekszülés, stb.) alkalmából jutalomként utaltatott ki ékszereket a családnak.
Hogy mivel foglalkoztak a lakosok? Mint már említettem, a férfiak a hegy gyomrában lévő bázison a rakéták karbantartásán és az Űrbázis (Zéta Reticulum) Itzamná székhelye közti rádió és televízió összeköttetés fenntartásán dolgoztak. Ezen kívül a konstruktőrök feladata volt a földi repülőszerkezetek (tüzes szekér) megkonstruálása és előállítása. A yucatáni bázissal való közvetlen járatot történetünk idején indították. Így már nem kellett a 7 évenként a Zéta Reticulumról érkező űrkompra hagyatkozni a földi bázisok közötti összeköttetésben. Már a boldogvölgyi bázis tüzes szekerén telepítették át Jeruzsálemből Salomét és Jézus szüleit.
Itzamná vigyázó szeme és óvó tekintete minden pillanatban a völgy lakóira árasztotta szeretetenergiáját. Beragyogta életüket.

4.

Kukulkánnal történt megbeszélésük alapján Szép Maszk megkezdte Heródes megleckéztetésének kimunkálást. Kapóra jött neki Heródes betegsége. Valószínűleg búbópestisben betegedett meg, mert teste rettenetesen felpuffadt, hatalmas kelevények lepték el, bőre megfeketedett és a kelevények bűzös váladékot ontva fakadtak ki. Orvosai tanácstalanul álldogáltak betegágya mellett és hánytatókkal, érvágásokkal csak még jobban legyengítették a halálosan beteg uralkodót.
Egyik nap késő este halálverítékben fetrengett ágyán és szokás szerint két orvos nézte tehetetlenül agóniáját.
Az ajtók előtt őrség állt. Kissé távolabb hírnökök, az anyakirályné és kamarásai álltak, hogy azonnal megvigyék Rómába a hírt uruk haláláról. Heródiás a király cselszövő felesége már ki is szemelte magának a másik negyedes királyt, Heródes Agrippát., férje elhalálozása esetére. Mindenki feszülten várakozott.
A király hálószobájából halálhörgés, vinnyogás és éktelen bűz áramlott ki az előtérbe. A király felült ágyában és inni kért. Az egyik szolga egy csésze keserű gyógyteafőzettel kínálta. Heródes rámeredt a csésze tartalmára, megkóstolta, majd prüszkölve a szolga arcába köpte a keserű löttyöt.
– Inni kérek, te barom! Mi ez a keserű méregpohár? Meg akartok dögleszteni? Tölts bort, te állat! – üvöltötte és lila, tarjagos arca kifoltosodott az erőlködéstől. Nyeldeklője úgy járt le fel, mint a fuldoklóé. A szolgák azonnal rohantak egy kancsó fügeborért és kupába töltötték. Heródes megragadta a kupát és mohón nyeldekelni kezdte az éltető nedűt. Szemei kidülledtek és kissé visszatért belé az élet.
– Hat deli ifjat hozzatok ide azonnal! Fejjétek ki őket ebbe a kupába! Az fog engem meggyógyítani, a gyógyító spermium! Ti pedig szégyellhetitek magatokat: lógni fogtok, latrok! – üvöltötte a doktorokra. – Magam előtt másvilágra küldelek benneteket: a pokolba! – hörögte vészjóslóan és félkönyékre ereszkedve várta az ifjakat. Az udvarmester percek alatt prezentálta őket, és anyaszült meztelenre vetkőzve, körbeállva a haldokló Heródest, elkezdték a maszturbációt. Amikor az ejakuláció bekövetkezett, bíborfurulyájuk kőkemény makkját a kehely fölé tartva a sűrű mandulatejszerű ejakulátumot belecsorgatták. Amikor megtelt, a főkomornyik reszkető lábakkal Heródeshez lépett és kitátott, mohos lila ajkai közé erőltetve a kelyhet, annak életelixírrel felérő tartalmát, szájába csurgatta.
A király mohón nyelte az életelixírt. Nyeldeklője csak úgy járt le, fel. Ettől kissé megnyugodott. Szemmel láthatóan életre kapott. Az ifjakat elvezették, és intésére bevezették feleségét Heródiást és írnokait.
– Tudom, hogy meghalok! Ez már a vég! Amilyen csúnya életem volt, olyan lesz a kimúlásom is. Egyet mondhatok: nem bántam meg semmit! Mindent újra így tennék, ha újra születnék! Mert jegyezzétek meg söpredék patkányok, hiúzok és sakálfajzatok, hogy egy király nem bánhat meg semmit, amit elkövetett! Mert a király az, maga, az Isten! És hamarosan ott fogok ülni Jahve mellett a mennyország égi trónusán..., de mielőtt még megdöglök, utoljára megparancsolom nektek, hogy minden keresztényt feszítsetek keresztre! Tudom, hogy ők küldték rám ezt a rémes kórságot. Addig imádkoztak ellenem az ő istenükhöz, hogy az megtette ezt a szégyent velem: matracsírban rohadok el elevenen, ahelyett hogy hősként, csatában esnék el... Nem ily halált képzeltem el magamnak.
De hát Jahve is elfordult tőlem. Az új Isten győzött... Írnok, írjad a rendeletemet, az utolsót, hadd firkantsam alá! – mondta rekedten és a fáradtságtól feje félrebillent.
Az udvari felcser hozzálépett és megfogta lecsüngő balkarján a pulzusát. Várta, amikor a fáradt szív utolsót dobban. A szoba levegője az izgalomtól és a kénköves bűztől olyan sűrű volt, hogy vágni lehetett volna. És ebben a halálos csendben hirtelen kivilágosodott a szoba, hatalmas fényesség közepette aranyglóriával a feje körül megjelent Krisztus (Szép Maszk). A virrasztók siserahada felhördült és vaksin hunyorogva nézte a jelenséget.
Heródes kinyitotta ólomnehéz szemhéjait és mereven bámult a vele szemben álló Jézusra. Jézus elmosolyodott és megszólalt.
– íme, eljöttem hát hozzád Heródes. Eljöttem, hogy segítsek neked...
– Meghalni? – hörögte amaz félrebillent fejjel, majd még hozzátette – Szabadíts meg ezektől a pokoli kínoktól!
– Élni segítek neked! Nem halhatsz meg életed teljében ilyen botorul! Nem futhatsz el sorsod elől! Még élned kell!
– Miért? – kérdezte csüggedten Heródes – nem éltem eleget?
– Nem, nem... Életed vegetálás volt. Önzés, zsarnokság, gyilkosság és ármány töltötte ki lényedet. Ez nem volt minőségi élet, királyom!
– De, én nem akarok tovább élni! Elegem van mindenből! Engedj elmennem, jó ember! Engedd, hogy meghalhassak, most azonnal!
– Nem tehetem.
– Miért?
– A Teremtő Isten, az én mennyei Atyám életre ítélt...
– Miért?
– Azért, hogy vezekeld le bűneidet, tedd jóvá hibáidat...!
– Nem, ne űzz csúfot belőlem! Hogy én vezekeljek? Azt nem, inkább kiiszom a méregpoharat, de a bűneimet nem bánom meg soha!
– Uram, küldd ki a siserahadat, kettesben szeretnék maradni veled!
– Miért?
– Meg akarlak győzni!
– Jól van, takarodjatok ki, söpredék csotrogányok! Mars ki! – hörögte és kiebrudalta a virrasztókat. Jézus pedig leült mellé és csodálatos, szeretetenergiát, árasztó tenyerét a király homlokára tette. A király szemeit elfutotta a könny, végtelen gyengeség vett erőt rajta és úgy érezte magát, mint kisded korában, amikor anyja ölébe bújt.
– Szeretlek téged. Szeretlek annak ellenére, hogy kisujjadat sem mozdítottad a megmentésemért. Annak ellenére, hogy eladtál a papoknak, kiszolgáltattál Poncius Pilátusnak. Én szeretlek téged és megbocsátok neked – mondta neki Jézus és fodros ajkaival a király kiszáradt lila ajkait érintve végtelen csókban forrt vele össze. A király egyre jobban magára találva, életenergiával kezdett feltöltődni. Bódultan kérdezte Jézust.
– Te a megbocsátást kínálod nekem, amikor én galádul elárultalak, és a keresztfára jutattalak? Miért teszed ezt velem Jézus?
– Mert írva vagyon, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel...!
– Hol van ez leírva?
– A Tízparancsolatban!
– Hogy nem tudok én erről?
– Mert eddig elutasítottad az igazak vallását.
– Mi lenne ez, próféta?
– A szeretet vallása.
– Mindenesetre szépen hangzik. Tudsz ehhez még hasonlókat citálni abból a tízparancsolatból, halljam!
– Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!
– hm. Nem rossz, igazság van benne. Mi van még a tarsolyodban?
– Más jószágát, feleségét, javait ne kívánd el!
– hahó..., állj meg próféta, ne rohanj! Azt mondod más javait, feleségét ne kívánjam? Ez igaz lenne?
– Így igaz! Nagyot vétkeztél isten ellen, amikor elsinkelted a testvéredet, a másik negyedes királyt, hogy megkaparintsad országát, a felségét és Salomét... Ezért bűnhődsz most!
– na, de ennyire? Nem sújthat az isten ezért halállal!
– Büntetlenül még egy király sem ölhet meg senkit!
– Igazad lehet, de hát ilyen az élet: egymás farkasai vagyunk...
– Te megkívántad a saját testvéred feleségét, lányát és vérfertőző kapcsolatot létesítettél a szűz Saloméval! Bűnöd az égig kiált!
– Na, de végül is lemondtam a szűzről, és neked adtam őt!
– Rám lőcsölted király! Megerőszakoltattál vele: beleültetted a bíborlándzsámba, miután ajzószerrel orvul leitattál és felszítottad a gerjedelmemet. Bűnös vagy: velejedig bűnös!
– Éppen ezért akarok meghalni! Ennyi gyalázatot, amit a fejemhez vágtál, nem lehet élve elviselni: hagyjad, hogy kimúljak, mint egy állat!
– Mondtam már, hogy Itzamná, az én Mennyei Atyám nem engedi. Jóvá kell tenned bűneidet, és ehhez élned kell! Na, megegyeztünk? Fogadd el Isten kezéből az életet!
– Mi az ára?
– Tépd össze az előbb lediktált rendeletet, amiben a keresztények kiirtását helyezted kilátásba.
– És, ha megteszem, azzal el van intézve?
– Nem, Isten ennyivel nem éri be: moratóriumot kell hirdetned egész Palesztinában.
– De, hiszen ez azt jelenti, hogy vallásszabadságot adok mindenkinek!
– Igen uram! Mindenki gyakorolhatja szabadon a maga vallását.
– A Szanhedrin a fejem veszi: ez egyenlő a halálos ítéletemmel: cseberből vederbe esem Próféta! – szűkölt Heródes, mint a csapdába esett róka. Jézus azonban megnyugtatta.
– Nemes cselekedet az, amit tenni fogsz. Ezzel minden bűnödet lerovod. Az utókor úgy fog emlegetni, hogy a Nagy Heródes méltó utóda, Heródes Antipas a vallásszabadság apostola. Na, ugye ez már jobban hangzik?
– Mindenesetre hízelgő rám nézve.
– Akkor hivasd ide szolgáidat, udvartartásodat! – mondta neki Jézus és hátrább húzódott. Heródes kiordított az előtérbe és mindenki beözönlött. Az írnok a kezébe adta a keresztények elleni parancsot aláírásra.
Heródes azonban kettérepesztette, és a gyertya lángja fölé tartva elégette az irományt. Az összecsődített udvaroncok értetlenül néztek rá. Heródes így parancsolt nekik.
– Most pedig írja az írnok:
Moratórium.
Én, Heródes Antipas, Júdea, Galilea és egész Palesztina ura, Isten által felhatalmazva megparancsolom, hogy mától a birodalomban megszűnjenek a vallási üldöztetések! Mindenki szabadon gyakorolhatja ezen túl a vallását. Senki sem kényszerítheti a másikat erőszakkal a saját vallásának alávetni!
Aki a parancs ellen cselekszik, legyen az Jahve főpapja is, kereszthalállal bűnhődik!
aláírás: Heródes.
Az írnok lejegyezte a parancsot. Heródes aláírta. Az udvari nép megdöbbenve tekintgetett egymásra: „Biztosan megháborodott a király, agyára ment a betegsége!” – suttogták rémülten.
Hanem a csoda ezután következett csak. Jézus előlépett, megállt a király előtt, kezeit a fejére tette és delejes energiát áramoltatott át rajta. Aztán hirtelen így szólt: Meggyógyultál!
És ahogy ezt kimondta, Heródesről eltűntek a gennyes búbok, bőre visszanyerte fényét, arca megfiatalodott. Ruganyosan felállt hordszékéből és délcegen végignézett a halálát várókon.
– Kifelé aljas söpredék! Temetni jöttetek, dögkeselyűk: engem, aki élek? Nagyon is élek! – kiáltotta felhevülten, és Jézust kereste tekintetével. De már nem láthatta, mert Jézus eltűnt, csak a moratórium kézirata emlékeztette ígéretére. Azonnal lemásoltatta és szétküldte országa minden zugába.
Újabb csodatétellel gyarapodott Jézus tetteinek sora. A kereszténység izmosodó stábja újabb injekciót kapott. Most már minden akadály elhárult a hatalom részéről a vallás szabad gyakorlása útjából.

5.

Simon-Péter háza hamarosan a hitújító keresztények központjává vált. Jó álcázhatósága egyszerre akár 20 embernek is adott átmeneti szállást. Az apostolok és térítők 10 - 15 fős csoportokban vettek részt az újabb és legújabb szemináriumokon. Máté, János és Jakab Jézus tetteinek leghitelesebb tanújaként megpróbálták a legjobban összesűríteni a szeretet vallásának tanát.
Legfőképpen az önfeláldozás, megváltás, bűnbocsánat kidomborítása volt a cél.
Kukulkán tanácsára Jézusból mártír forradalmár vallásalapítót kellett kreálniuk. Ezt pedig csak kétféleképpen lehetett elérni.
Egyrészt felnagyítva a végsőkig kihegyezve, minél elborzasztóbban írásba foglalni a keresztre-feszítés minden mozzanatát. Kidomborítani a Via Dolorózán megtett kálvária menetet. Ez válik a későbbiekben a búcsú koreográfiájának alapjává.
A másik a szeretet és megbocsátás témaköre. Mindenek előtt Jézus, mint Messiás, az emberiség bűneit magára véve egyszer és mindenkorra megváltja azt bűneiért.
Ez a két fő vonal volt a kiindulási helyzet. Ha tehát Máté és Tamás feljegyzéseit felhasználva beépítjük a Jézus által elhangzott példabeszédeket, akkor a Tízparancsolattal kiegészítve össze is áll az Új Szövetség evangéliuma.
A későbbiek során Pál apostol, tovább ragozva saját gondolatait, Jézus szájába adva, leveleiben és Evangéliumában még finomított a rituálén. Mindenesetre az Ős Evangélium kidolgozása Kukulkán (Simon Péter), Máté és Jakab apostolok keze nyomát viseli magán.
Azon az estén is folyt az Evangélium szerkesztése, amikor egyik tanítványuk lihegve beesett a szeminárium helységébe.
– Péter és társaim a szeretetben, nagy hírt hozok nektek!
– Mit – kérdezték megdöbbenve azok.
– Örömhírt – válaszolta, csiholva a kíváncsiságot.
– Mondd már! – kérlelték izgatottan.
– Csoda történt testvéreim az Úrban! Csoda!
– Mi légyen az, halljuk!
– Heródes megtért! – mondta kipirult arccal az ifjú. Döbbenten meredtek rá.
– Mi, méghogy ez a sátánfajzat megtért volna? Ez hihetetlen. Lázas vagy fiam, pihenjél le! Fújd ki magad, aztán mondjad szép sorjában, hogyan is történt ez a megtérés! – mondta Kukulkán. Az ifjúval misebort itattak, majd leültették az asztalhoz. Kukulkán így sürgette:
– Most már mondd el töviről hegyire! Ne hagyj ki semmit!
– Azt ti is hallottátok, hogy Heródes halálán volt a napokban.
– Hallottuk, és bízva bízunk benne, hogy a sátán magával viszi aljas bűneiért.
– De nem így történt.
– Hanem?
– Már mindenkit magaköré gyűjtött, és azok mohón várták, amint majd kiadja páráját, és sötét lelke pokolra száll. Aztán egyszerre kivilágosodott a terem és megjelent nekik a mi Urunk: Jézus Krisztus. Mindenki látta és hallotta őt.
– Te is?
– Én is.
– Mondott valamit vagy csak hallucináltatok?
– Nemcsak mondott, hanem tett is: megsimogatta Heródes homlokát és visszatért belé az élet. Aztán felszólította, hogy bánja meg bűneit és térjen meg, hagyjon fel a keresztények üldözésével.
– Mit szólt erre amaz?
– Mit szólt volna: visszautasította a felkérést.
– Mit tett erre Jézus?
– Mindenkit kiküldetett Heródes által a szobából.
– Kettesben maradtak?
– Igen.
– És mi lett utána, mi történt?
– Fél óra múlva behivatta az egész udvartartást. Elé tettem az általa lediktált rendeletet, hogy írja alá a keresztények betiltását és üldözését elrendelő utolsó kívánság-rendeletét.
– És ő mit tett erre?
– Összetépte az okmányt, ahelyett, hogy aláírta volna és elégette.
– Borzalom – súgtak össze az apostolok – biztosan megőrült.
– Dehogy őrült meg, nagyon is jól van. Jézus lediktálta nekem a moratóriumot. Ebben elrendeli a szabad vallásgyakorlást és megtiltja a keresztények további üldöztetését.– nahát! Ez aztán a csoda! A mi Urunk-Jézusunk csodát tett evvel a vérnőszővel! Szó nélkül aláírta a rendeltet és azonnal lemásoltatta velünk tizenkét példányban. Azt is aláírta. Itt van, elhoztam egyet, amit pluszban lemásoltam: olvassátok. Lássátok saját szemetekkel! – Az apostolok sorra adták egymásnak az iratot és fejüket csóválva mély megrendülésüknek adtak hangot.
– Meg vagyunk hát mentve: a mi urunk megmentett bennünket! Gondol ránk, velünk van, segít bennünket onnan fentről! – óbégatták. Az ifjú pedig így folytatta elbeszélését
– Miután aláíratta vele mind a tizenkét másolatot, a fejére tette tenyereit és azon mód lehullottak róla az ótvarok, gennyes göbök, Heródes megfiatalodott. Jézus megbocsátása jeléül szájon csókolta és ezzel befogadta a kereszténységbe ezt a latrot! Ez a csoda, ezt írjátok meg!
Kukulkán Mátéra nézett és így szólt.
– Csak finoman, a lényeget jegyezd le, a csókváltást hagyd ki, mert az egyszerű emberekben visszatetszést keltene! Mindenesetre be kell vennünk a liturgiánkba ezt is. Jól van fiam, elmehetsz. Menj ki a konyhába, egyél és pihenj le. Mi folytatjuk a munkát! – szólt oda a hírhozónak és ezzel visszatértek a szerkesztés nehéz munkájához.
– Testvéreim – szólalt meg Rúfus (Júdás Tádé), most hogy lazítottak a torkunk szorításán, ki kellene használnunk és egy templom vagy amolyan kápolna féle építésére kellene engedélyt kérnünk. Most amíg fel nem ocsúdik a hatalom, addig kellene kibulizni az engedélyt!
– Aztán, mit tennél bele? Nincsenek szobraink, relikviáink – mondta Tamás (Zengő Hárfa) kétkedve, de Kukulkán leintette.
– Figyeljetek ide: az ötlet nem is olyan rossz. Kérünk egy engedélyt imaházra, amolyan gyülekező helyre. Ezt nem utasíthatják el. Szépen fehérre kimeszeljük és az apszisban, középen felfüggesztünk egy nagy fakeresztet, esetleg meg lehetne szerezni magát az eredetit, amire Jézust kiszögelték. Aztán itt van a halotti lepel. Ezt egy ezüst ládikóban elhelyeznénk a kereszt alá helyezett oltárféleségre. Olyasmire gondolok, mint a zsidók frigyládája. Aztán itt van a kehely, amiben vérré változtatta a bort. Na, erre építve ki tudnánk dolgozni egy mise alapjait. Nem gondolok itt nagy dolgokra, csak azt kellene lemásolnunk, amit az utolsó vacsorán tett Jézus.
Krisztus kupájába vörösbort töltünk, és a szertartásvezető ajkához emelve így szól Krisztus nevében „Igyátok, ez az én vérem!” Miután egy kortyot iszik belőle, körbeadja a kupát, és mindenki ajkával érinti a szent kelyhet.
Ezután kezébe vesz egy darab kenyeret és megtöri, majd így szól Jézus nevében: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem!” Esetleg lehetne a kenyeret kis ostyákkal helyettesíteni és mindenkinek a nyelvére tenni egy-egy ostyát. Ezzel kiszolgáltatnánk a híveknek az oltári szentséget.
Máté így szólt közbe:
– Az általam és Tamás által lejegyzett cselekedetek és tanítások szövegéből lehetne minden misén egy-két textust kiragadni és ennek szellemében, misét celebrálni, a krisztusi tanításokat elismételve és magyarázatokkal, példákkal körítve a híveknek elmondani.
– Nagyszerű, én is valami ilyesmire gondoltam – mondta Péter, majd így folytatta. – Első lépésként Heródestől engedélyt kérünk a hitélet gyakorlására. Házamat erődítménnyé alakítva itt helyezzük el az oltári szentséget, és itt alakítjuk ki az imahelységként szolgáló templomot.
A főhelyen elhelyezzük azt a Keresztet, amin Krisztus kiszenvedett, majd a későbbiekben az egész Via Dolorózán végbement kálváriát festményeken bemutatjuk. Egyelőre falfestésekre gondolok, később pedig oltárképekre. Így mintegy képszerűen is be tudnánk mutatni Jézus misztériumát az írástudatlanoknak is.
– És mi lenne akkor, ha a csupasz keresztfát a kereszténység jelképeként, szimbólumként kis bőrszíjakra fűzve a nyakunkon hordanánk?
– Nagyszerű – állapította meg Jakab – de én azt is el tudom képzelni, hogy a későbben építendő templomainkban a keresztfára faragtassuk meg Krisztus szenvedő alakját is. Sokkoló lenne a hatás.
– Igaza van: Így válna kézzelfoghatóvá a megváltás misztériuma! – mondták innen is, onnan is. János apostol azonban így aggályoskodott.
– De Péter! Bálványt akarsz csinálni a Megváltóból? – Kukulkán azonban leintette.
– Igen, ha kell, akkor bálványt csinálok belőle, mert a pogány bálványok ellen bálvánnyal kell szembeszállni! Saját fegyverükkel: bálványimádatuk csapdájába ejtve, bálvánnyal győzzük le őket: a megváltó bálványkénti bemutatásával. Ezt még a sokisten és bálványimádó Róma sem ellenezheti!
Hiszen nekik mindenre van egy istenük: eggyel több vagy kevesebb, nem számít! Szépen belopjuk Rómába a szeretet istenének, mártírjának, Jézus Krisztusnak a bálványképét, szobrait.
– Jól beszéltél Péter – erősítette meg az elhangzottakat Tamás. – Így kell a harcot felvennünk és terjesztenünk az igét. Most a vallásépítés a cél. Minden eszközt meg kell ragadnunk a szent cél érdekében. Isten minden cselekedetünket, melyet a szent ügy érdekében teszünk, szentesíti.
– De olyan elborzasztó ez: Krisztus a keresztfán – aggályoskodott Júdás Tádé. Péter azonnal leintette.
– Nekünk nagyon is hatásos lesz. Az embereknek lépten, nyomon szembesülniük kell a már eddig elkövetett és a majd elkövetendő bűneikkel. Vezeklésre kell buzdítani őket! Higgyétek el, hogy a hatás nem marad el! Sőt! Frenetikus lesz!
– Legyen igazad Péter – hagyta jóvá Máté is a tervezetet. Azonban aggályainak adva hangot, imígyen szólt.
– És a Szanhedrinnel nem számoltatok? Ezen felül fogják bírálni Heródes engedélyét és leromboljátok a mi szentélyünket. Képesek lesznek rá!
– Valóban megtehetik. De Itzamná velünk van, és Jézus Krisztus által nem engedi nekik, hogy megszentségtelenítsék az Ő templomát.
– És, ha mégis? – hitetlenkedett Tamás.
– Megvan ennek is a veszélye, hiszen zsidó vallásállamban élünk, és zsidók vagyunk. De a kereszténység egyetemes világvallás, és minden népnek, így a zsidóknak is, joguk van csatlakozni hozzá – mondta Péter. Jakab azonban így folytatta.
– A zsidók nem tűrik a másságot: egy évezredes vallás rabjai vagyunk. Nehéz a reformátorok dolga. Mártíromságokkal lesz kikövezve ez az út testvéreim... érzem.
Péter így szerelte le az aggódókat.
– Most itt, ebben a pillanatban ez egy római provincia: Samaria és Júdea római fennhatósága alattvalói vagyunk mindannyian, zsidók, nem zsidók egyaránt. Pilátus parancsol. Tehát, megerősítettjük a pátenst Pilátussal is. Ha ő szentesíti, és miért ne tenné, akkor nem árthatnak nekünk a zsidók
– Így már más a helyzet testvéreim. Terjesszük fel megerősítésre Pilátus elé.
– Így legyen – zárta le a vitát Péter és nyugovóra tértek