Mikor búslakodva barangoltam
Életem nagy színterén
Sárba hullva, s megtaposva
Piros rózsát láttam én.

Az egykor üde szirmok most sárba hullva,
Mint utolsó fénylő pontok,világítanak még
S fognak ugyanígy konokul,
Míg el nem jön számukra a vég.

Mert a rózsa,mit sárba tipornak
Színéből nem veszít.
Mégis ha a sár körbefonja,
A mélyén ő is elveszik.

S tán ha e börtön zordon
Sárfalai körötte leomlanak
Újra felszínre kerül,
De szépségét elvették a sárfalak.