Becsukom az ajtót és mindenki bent marad.
Egyedül ülök tovább a csodát termő fa alatt,
Melynek neve élet,
S mint eddig adott,továbbra is
Ad majd minden szépet,
De már nélkülük élem meg.

Odabent meleg,idekint vihar.
Itt körülöttem mintha minden kihalt
Volna régen,
Mert magam után zártam az ajtót,
S idekint még nem
Tudom,mi vár rám.

Egy olimpiász telt el azóta,
S ez idő alatt átéltem sok jót a
Világ e gyönyörű szigetén.
Nem messze otthontól
Itt másik hazát leltem én,
S most gonosz erő visz innen el.

A gonosz erő ugyanaz,mi legszebb e világban.
Maga az élet,mely megvan minden virágban,
Emberben,állatban,
Mely mindent elragad,
így én sem állhattam,
Hogy lépjek vele tovább.

De merre visz és hol tesz majd partra?
Ez az,mire már annyi ember akarta
A választ megtalálni.
De nincs ilyen,hisz a választ
Magának megadhatja bárki,
Mert maga irányítja sorsát.

S most az ajtón betekintek újra,
Majd megfordulok,rálépek az útra,
Mely talán messze visz innen,
Hol a múlt,hol a barátok és
Hol mindig volt miben hinnem,
S mit szívemben magammal viszek.