1.

Így zajlottak az események a kovásztalan kenyér napján. A templomi csodatétel (Isten megidézése) után Jézus kivonult a templomból és visszament az Olajfák hegye előtt letáborozott több ezres tömeghez. Ott, a tömeg között biztonságban érezte magát. Bár Kukulkán és Rúfus minden eszközzel rendelkezett megvédésére, nem akart élni a menekülésnek ilyetén való felkínálásával. A forgatókönyv már meg volt írva, és a mártíromság elszenvedése szerepelt benne végkifejlettként. Jézus célja az volt, hogy minél nagyobb visszhangot keltve maga ellen hergelje a papságot és a hatóságokat, hogy azok őt látványosan kivégezve a kezére játszva saját csapdájukba esve megteremtsék a mítosz alapját.
A húsvét misztériumához tartozott a zsidó mítoszból hozott szokás is, hogy a kovásztalan kenyér ünnepén meg szokták ölni (feláldozni) a húsvéti bárányt.
Valamikor a kezdetekre eredeztető a szokás kialakulása. Amikor még dívott az emberáldozat. Ábrahám, népét Isten segítségével elvezette Kánaánba, legyőzte Lótot és még sok harc, éhínség és pusztulás árán népét sikerült letelepítenie. Egy bánata volt csak, hogy felesége Sára nem szült neki fiút. Amikor már öregek voltak, akkor az Úr megajándékozta az öreg Sárát egy fiúgyermekkel, akit Izsáknak nevezett. Amikor Ábrahámnak felnőtt szeretett fia, akkor megjelent neki az Úr, hogy utolsó próbatételt tegyen vele. Így szólt hozzá az Úr:
– Vedd a te fiadat, ama egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijának földjére, és ott áldozd fel őt nekem, égő áldozatul!
Így is tett Ábrahám, felvitte az Isten által megjelölt hegyre Izsákot, lefektette az áldozati kőre (oltárra) és élesre fent kést markoló kezét felemelte, hogy lesújtva fiára, bemutassa Istenének az áldozatot. Ekkor szólalt meg az égből az Angyal.
– Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy és nem kedvezel a kedvelt fiadnak, egyetlenednek sem énértem!
Ábrahám kezében megállt a kés, szétnézett és meglátott egy kost maga mögött, melyet az Úr materializált számára. Megragadta hát a kost szarvainál fogva és elvágta a nyakát. Így áldozott az Istennek. Innen ered az emberáldozat báránnyal való helyettesítése. A bárány veszi át az ember bűneit, és feláldoztatván megváltja őket bűneiktől.
Ezt a szokást használja ki Jézus, amikor magát a báránynak nevezi és feláldozza magát a kereszten, hogy az emberiség bűneit magára véve megváltsa az egész emberiséget az eddigi és az ezután elkövetendő bűneiért.
Úgy tervezte, hogy az utolsó agapén (szentvacsora) búcsúzik el apostolaitól, ellátva őket a halála utáni viselkedés módjairól.
Elküldte hát Pétert és Jánost ezzel a megbízatással:
– Menjetek és készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!
– Hol készítsük el? – kérdezték ezek, mire Jézus így felelt:
– Menjetek a városba, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel, menjetek utána abba a házba, ahová belép, és mondjátok a házigazdának: a Mester kérdezteti, hol az a terem, ahol a tanítványaimmal elfogyaszthatom a húsvéti vacsorát? Ő mutatni fog nektek egy tágas, étkezésre berendezett termet, ott készítsétek el!
Ők ketten el is mentek és úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor eljött az ideje, asztalhoz ült tizenkét apostolával. Így szólt hozzájuk:
– Vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt kiszenvedek. Mondom néktek, soha többé nem eszem ezt, amíg be nem teljesedik Isten országa.
Ezután felemelte a vörösborral teli töltött kelyhet, ajkához emelve egyet kortyolt belőle, és tovább adta apostolainak és így szólt:
– Vegyétek és osszátok el magatok között. Mondom néktek: nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön isten országa.
Az apostolok sorban ajkaikhoz emelték a kelyhet és egy-egy korty itallal erősítették meg Krisztus fogadalmát. Ezzel megpecsételve az Újszövetséget.
Amint ajkaikhoz emelték a kelyhet, legnagyobb megdöbbenésükre vérnek az ízét érezték ínyükön. Megdöbbenve meredtek Jézusra, magyarázatot követelve a bor átváltozására. Az események mögött Zengő Hárfa állott. Mivel ő volt beavatva a transzformációra. Így, mint tette azt a Kánai menyegzőn is, amikor a vizet borrá változtatta, most pedig a bort vérré változtatta. Ugyanakkor azt sugallta Krisztusnak, hogy még egyszer ízlelje meg a kehelyben lévő folyadékot, majd érezve a változást kommentálja az eseményt.
Így is tett Jézus. A körbeadott kelyhet visszavéve még egyszer ivott belőle.
– Ez az én vérem! Igyátok, és ez által részesültök a vérkeresztségemben. Mostantól egyek vagytok velem – szólott és újra megtöltve a saját vérévé alakított folyadékkal megtöltött kelyhet újfent közreadta azt.
Az apostolok igencsak elgondolkodtak az újabb csodatételen és az imént hallottakon. Miután megvacsoráztak, fogta a kenyeret, és kettétörve átadta nekik.
– Ez az én testem, melyet értetek adok. Ezt cselekedjétek emlékezetemre! – Amikor befejezték a kenyér evését, még egyszer, most már harmadszorra, töltötte meg a kelyhet és a következő szavakkal adta közre.
– Ez a kehely az Újszövetség az én véremben, melyet értetek ontok.
Az apostolok megrökönyödve faggatni kezdték.
– Jézus, Urunk-Krisztusunk, úgy beszélsz, mint aki halni készül, pedig nekünk az élő Krisztusra van szükségünk, hogy taníthasson bennünket!
– Ne tedd ezt velünk Urunk, Istennek a Fia nem halhat meg oktalanul! – Kérlelte őt Máté. De Jézus hajthatatlannak bizonyult.
– Bizony mondom néktek, hogy többet használ majd az ügynek egy halott mártír emlékezete, mint az élő. Mindent átadtam nektek, amit kellett. Mostantól kettéválnak útjaink. Én felmegyek az én mennyei Atyámhoz, és onnan segítelek benneteket csodatételek által. Vezetem lépteiteket a kereszténység elterjesztésének rögös útján. Az adott pillanatban, amikor szükségetek lesz az égi segítségre, veletek leszek.
– De, hogyan uram? – kérdezte hitetlenül Tamás. Jézus így fedte meg.
– Hitetlen vagy Tamás. De nem baj, az ember, gondolkodó lény, és a tapasztalás az, ami eloszlatja kételyeit. Hogy megerősítsem hitedet, íme megidézem neked az Urat és a mennyek országát. Testet fognak ölteni és szólni fognak hozzátok prófétáink – mondta és hatalmas fényesség töltötte be a termet. Kukulkán, Rúfus és Zengő Hárfa transzperszonációval felöltötte az Úr, Illés és Mózes alakját. Kivetültek a terem boltozatán és trónszékeiken ülve így szóltak e jelenlévőkhöz.
– Íme, most láthatjátok, hogy létezik a mennyek országa. Innen figyeljük tetteiteket és segítjük munkálkodásotokat. Én mindig veletek vagyok, nem hagylak el benneteket soha – szólott az Úr és megszűnt a látomás. A próféták zavartan dörgölték szemeiket. Jézus így szólt hozzájuk.
– íme, hát láttátok! Hamarosan én is onnan fogom vigyázó szememet rátok vetve irányítani lépteiteket.
Az apostolok így kérlelték Jézust.
– Jézus ne hagyj el minket! Inkább készítünk három sátrat. Egyet Mózesnek, egyet Illésnek és egyet neked. Hozzuk ide a prófétákat és teremtsük meg együtt Isteni segítséggel a földön a mennyek országát! – Jézus azonban hajthatatlan maradt.
– Mondom néktek, nincs még itt az idő. Az Úr dönti el, hogy mikor küld le újra, hogy a lélekben megtisztult emberiségnek elhozzam a mennyek országát. Addig sok véres, könnyes, fáradságos munkával eltelt évek telnek el, de a remény éltet benneteket, hogy egyszer lejön a földre a megváltó értetek, kik híveimnek nevezitek magatokat.
– De uram, akár fel sem kell menned! – szólott Júdás Tádé, – igaza van Máténak, hozzuk le a két prófétát és állítsunk nektek három sátrat!
– Nem tehetitek. Az Úr már döntött és ez számomra parancs. Meg kell halnom, hogy példát mutatva megváltsam az emberiséget bűneitől! Ez a hivatásom, és teljesítenem kell amit az Úr rám mért.
Mielőtt még elhagyták volna a termet, magához vonta Júdást és így szólt neki.
– Az lesz a feladatod, hogy elmész Kajafáshoz és jelented neki, hogy kellő fizetség ellenében a kezükre adsz engemet. Tehát, úgy egyezel meg vele, hogy amikor a katonákkal feljöttök hozzám a Gecsemáni kertbe, akkor, mivel a híveimmel leszek körülvéve, hogy ne mást fogjanak el helyettem, hozzám lépsz és megcsókolsz. Így jelzed, hogy én vagyok a célszemély, akit el kell fogniuk. Ezzel szereped véget ér. Júdás elsápadt és így könyörgött neki.
– Ne tedd ezt velem uram, miért pont én, az unokatestvéred? Mit szólnak a törzsnél, kiátkoznak?
– Éppen ezért, tedd, amit mondtam. Ezt mérte rád az Úr. Végezd a feladatodat! Eridj, keresd meg a főpapot és panaszolj be!
Júdás, lógó orral távozott el. Jézus a többiekkel elindult az Olajfák hegyére, a gecsemáni kertbe, hogy még egyszer imádkozzanak az Úrhoz. Már késő este lett, amikor katonák csapata közelített és Júdás vezette őket. Előrement, ahogy megbeszélték és csókkal üdvözölte Jézust. A katonák közrefogták őt és elvezették a Főpap elé. Búcsúpillantást vetett híveire és így szólt a katonákat kísérő templomszolgák, templomőrség és vének felé.
– Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal. Naphosszat együtt voltam veletek a templomban, mégsem emeltek rám kezet. De ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé.



2.

Bekísérték Jézust a Főtemplomba és bezárták egy cellába. Várták a reggelt, hogy összeüljön a 23 tagú Kis Szanhedrin. Ez a szervezet, amely főpapokból, vénekből, írástudókból és a zsidótörvények őreiből állt, volt hivatva vallási ügyekben ítélni. Ítélete világi dolgok felett nem volt érvényes, de a zsidó hagyományok, megsértését megtoroltatta és akár halállal is büntethette. Ebben a szellemben próbálták Jézus ügyét megvizsgálni.
Reggelre a Főtemplom megtelt az ítélő-bírákkal és a kíváncsiskodók tömegével. A főpapok fenn ültek a pulpituson, míg az alattuk lévő széksorokban a vének, írástudók és törvénytudók foglaltak helyet.
Kinyílt az oldalajtó és a Templomőrség kíséretében, szorosan közrefogva bevezették Jézust. Úgy nyílt szét a tömeg, mintha késsel vágták volna széjjel. Jézus megállt az ítélő-bírákkal szemben, hatalmas szálfatermete a tömeg fölé magasodott. Csillagszemeinek tekintetét végighordozta bíráin és várta a kérdéseket. A bírák hátán a hideg futkosott tekintetétől és kezdtek elbizonytalanodni, hogy vajon ők illetések-e ennek a forradalmi eszméket hirdető prófétának az ügyében. A csendet Kajafás főpap törte meg. Így szólt Jézushoz.
–Ha te vagy a Messiás, akkor mondd meg nekünk! – Jézus azonban kitérve a direkt válasz elől, így szólt:
– Ha állítom, nem hiszitek el. Ha kérdezlek titeket, nem feletek. Tehát: nem engedtek akkor sem szabadon, ha bevallom, hogy én vagyok a messiás. Akkor minek válaszoljak nektek?
– a Tanács előtt állsz ember! Kötelességed válaszolni!
– Az Isten Fia csak Istennek tartozik elszámolni!
– Tehát azt állítod, hogy te vagy az Isten Fia?
– Jól mondtad: én vagyok – válaszolta Jézus és megvetően végignézett rajtuk.
– Mi szükségünk még tanukra – kiáltották – hiszen magunk hallottuk saját szájából.
A főpap azonban nem elégedett meg ennyivel és tovább vallatta Jézust.
– igaz-e, hogy önkényesen felülbíráltad a Jahvétől kapott Tóra és Talmud tanait, sőt odáig vetemedtél, hogy kritizáljad azt, amit a zsidók, mint az Úr kiválasztott népe Mózes által egyenesen Jahvétől kaptak? Igaz ez?
– Igaz?
– Hogyan merészelted az Úr parancsait kigyomlálni? – kiáltotta magából kivetkőzve Annás főpap. – Válaszolj, ki vagy te, hogy erre vetemedtél?
– Én az Isten Fia vagyok, mint már mondtam is néktek. És ezen a jogon korrigáltam a 613 parancsolatot. Elhagytam a fölösleges és nem odaillő parancsokat, mert lehetetlen és célszerűtlen mindet alkalmazni...
– Hogy volt bátorságod ehhez? – lihegte Joachim főpap. – Felelj!
– Egyszer valakinek meg kellett tennie – válaszolta Jézus magabiztosan. A tömeg felhördült. Ez istengyalázás, főbenjáró bűn volt a szemükben Az egyik írástudó Tóra szakértő Berzenderci így szólt.
– Félreseperted a szombati munkavégzés tilalmát, az ehetetlen ételek tilalmát, a kóserség intézményét. Mi a válaszod erre?
– Uram, nem lehet egy népet ezeréves törvények rabságában tartani! Nem veszitek észre, hogy a Tóra foglyai vagytok, ébredjetek fel az ezer éves álomból: újkor hajnala köszöntött ránk! A szeretet és béke, a hit az, ami vezessen benneteket. Igen, elvetem a sallangokat, de megtartom a Tízparancsolat örök igazságát, és a szeretet vallását hirdetem a kereszt által.
– Gyalázatos áruló! Elárultad a Frigyládát, a zsidóságot! Valóban hamarosan hirdetheted a kereszténységet, mert a kereszten végzed életed! – kaffogta Kajafás habzó szájjal. Jézus így felelt neki.
– Én nem csak a zsidóknak, az egyetemes emberiségnek hirdetem az igét. Nem az elkülönülést, hanem az együvé tartozást hirdetem. Ha egy zsidó zászlóm alá áll, és megkeresztelkedik, attól még jó zsidó maradhat, ha más a hite, mint a tiétek!
– De te elveted a körülmetélés gyakorlatát is! – vetette szemére Kurfingl Zenghi fősachter, a főkörülmetélő. Jézus így válaszolt neki.
– Látta valaki közületek a Frigyládát? Tudjátok-e, mi van benne? – a bírák zavartan pusmogni kezdtek és Kajafás felelt neki.
– Ki vagy te, hogy faggatni mersz bennünket? Milyen jogon? Egyelőre mi vagyunk a vádlók, s te a vádlott.
– Nem követtem el semmi olyat ami törvénybe ütközne, nem loptam, csaltam, öltem. Mi hát a vád ellenem? Nem értem uraim? Semmit sem követtem el ami főben járó bűn, éppen ezért mint egyenrangú fél még egyszer megkérdezlek benneteket, látta valaki közületek a Frigyládát?
Annás válaszolt neki – Nem láthattuk, mert a Frigyláda megsemmisült...!
– Én viszont láttam! Mennyi Atyám megmutatta nekem, és olvastam a benne lévő törvényeket. Mivel az igazi törvények abban állnak, így merészeltem a körülmetélés törvényét fölöslegesnek ítélni. Nincs funkciója, mert a körülmetélés egy törzs, egy nép együvé tartozását, valamiféle vérszövetséget jelképez. De én nem zsidó, hanem egyetemes vallást hirdetek. Ha ez bűn, akkor büntessetek!
– Bizony nagy bűn, ember! És mert megsértetted törvényeinket, ezzel megaláztad, szembeköpted, Jahvét: halál a büntetése!
– De hiszen uram – szólt közbe a vének doenje Zsörtökmögli Xavier – ha jól megnézzük ez az ember galileai. Ott pedig vegyes a lakosság, lehet, hogy nem is zsidó.
– Dehogynem, hiszen ez a Názáretből való ácsnak Józsefnek a fia, Dávid törzséből való ember.
– körülmetéltél-e Jézus?
– Természetesen uram, hiszen zsidónak születtem.
– Éppen ezért bűnödül rójuk fel, hogy elárultad törzsedet és népedet, amikor revideáltad az ősi törvényt és azt merészeled állítani, hogy te láttad a Frigyládát, ami régen megsemmisült. Mit válaszolsz?
– Isten Fia mindet lát! – kiáltotta Jézus és zengett a templom
– Hamarosan találkozhatsz isteneddel, hiszen a keresztfán fogsz kiszenvedni te megátalkodott! – kiáltozták innen is onnan is. De Jézus ezzel mit sem törődött. Ennyit jegyzett csak meg.
– Ha akarom, akkor lerombolom a templomokat és három napon belül, felépítem isten templomát! – A nép felhördült, a bírák az égre emelték kezeiket és átkokat szórtak Jézusra. Jézus Kukulkánra nézett és látva, hogy veszi a lapot, az égre emelve tekintetét így szólt. – Dőljön össze a hazugságok temploma! – Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus háromszögbe állva, pillanatok alatt láthatatlanná tették a templomot, és transzlokációval áthelyezték a mezőre.
A Templomban lévők dermedten nézték, hogy eltűnik körülük a templom. Sírva, zokogva tépték meg szakállukat templomuk elvesztése miatt, és Kajafást okolták a gyászos esemény bekövetkeztéért. Kajafás magához térve, így szólt.
– Add vissza a templomunkat!
– Nem adom, helyette felépítem nektek a szeretet templomát!
– Nem, nekünk a régi templom kell! – követelték a templomban lévők is.
Jézus igencsak elszomorodott ekkora csökönyösség láttán és így feddte őket.
– Látom, elutasítjátok Isten szeretetét. Nem akarjátok a kereszt szentségét. Ám legyen! Visszaadom nektek a templomotokat, és az emberek szívében fogom felépíteni az enyémet – mondta és ránézve Kukulkánra, visszahelyeztette vele a templomot. A zsidók sírva emelték az égre tekinteteiket és Jahvét éltetve örömködtek templomuk visszakapása felett. Kajafás összenézett Annással és az Ítélő-tanács felé fordulva így kommentálta az eseményeket.
– A Kis Szanhedrin nem illetékes ennek a prófétának az ügyében. Mától megfosztjuk zsidóságától, kitaszítjuk közülünk, és a rómaiak kezére adjuk. Ítéljen felette Pilátus – mondta és a bírákkal együtt, elhagyta a templomot. A katonák, közrefogva Jézust, a helytartó palotájába kísérték át. Döntsön Pilátus: a felelősség az övé!


3.

Pilátus bosszankodva vette tudomásul, hogy a zsidók egyik botrányt csinálják a másik után. Állandóan vitatkoznak, lázonganak és zaklatják őt is mindenféle csipri-csupri ügyekkel. Nem értette, hogy miért kell neki egy vallásreformer felett ítélkeznie, hiszen az ügy a zsidók Főtanácsára a Kis Szanhedrinre tartozik. De, mivel éppen most fojtották el a zelóták újabb lázadását, s vezetőjüket, Barabást nemrég ítélte kereszthalálra, így azt gondolta, nem árt a zsidókat megzabolázni. És különben is kíváncsi volt a csodatevő, hitgyógyító, önjelölt messiásra, aki magát az Isten Fiának merészeli nevezni. Így hát maga elé idézte a tanácsterembe. A sasos római címerrel ékesített faragott trónszéken ülve fogadta őt.
A teremőrök bekísérték a szálfatermetű, szép arcú, melegtekintetű harminc év körüli férfit. Két alabárdos őr megállt az ajtónál, a többi a termen kívül várakozott a további parancsra. Pilátus rábámult a földöntúli szépségű, jámbor óriásra és elszomorodva gondolt arra, hogy esetleg halálba kell küldenie ezt a gyönyörű emberpéldányt. Így szólt hozzá.
– Mondd meg nekem Jézus, aki Krisztusnak hivatod magadat, nem te vagy-e a messiás, avagy egyenesen Isten Fia volnál, ahogy a zsidók bevádoltak téged nálam? Válaszolj!
Jézus a helytartó szemébe nézett, majd így szólt: – Igen, minden igaz amit szóltál: rám vonatkozik. Én az Isten Fia vagyok, nemzettem Isten által, és azért születtem le a Földre, hogy megváltva az embereket a bűneiktől, magamra vegyem azokat.
Pilátus megdöbbenve nézte ezt a mindenre elszántságot, a megszállott lobogást a szemeiben. Nem állhatta meg szó nélkül. Szerette volna őt menteni, és kicsinyíteni szavainak súlyát.
– Nem, hogy csak képzelődöl, hallucinálsz? Miért lennél éppen te a kiválasztott? Hogyan is lehetne földi halandó Isten Fia? Ugye csak tréfálsz velem próféta?
– Igen helytartó úr, pimaszkodik velünk, gúnyt űz a vallásunkból, arcul köpte Jahvét ez az elvetemült! – ordította Kajafás magából kikelve. Annás megtoldotta még ezzel:
– A templom lerombolásával fenyegetőzik, sőt egy pillanatra eltüntette körülöttünk a Templomot, gonosz varázsló, csaló, illuzionista ez! A hitünket támadja: bűnös ember!
– Mit szólsz ehhez próféta? – kérdezte újfent Pilátus.
– Amiként a ti császárotok is isten ezen a földön, éppúgy lehetek én is Isten Fia. Vagy tán Augustus császárnak, a ti isteneteknek a fia nem Isten Fia e? Tagadni mered-e Augustus istenségét, helytartó?
A helytartó arca elkomorult ekkora pimaszság hallatán, de nem tudott vitába szállni vele. Így arról faggatta, hogy miért űzött csúfot a zsidókkal.
– Mondd igaz-e, hogy gonosz varázslattal eltüntetted a templomukat nekik?
– Igaz uram, de nem varázslattal, hanem hittel és Isten segítségével.
– Tehát megtörtént a dolog! Jól van, hiszek neked. Azt mond most meg, hogy Jahve segítségével tetted-e ezt?
– Nem uram, az én istenem a Mindenható, a Teremtő Isten. Ő segít engem.
– na, látjátok, ennek a prófétának semmi köze a ti istenetekhez, nem az ő nevében cselekszik, nem követett el vallásgyalázást. Mit kívántok hát tőle?
– Feszíttesd meg uram, mert az új hit lázadást fog szítani! Ha tömegesen térnek át a zsidók, akkor megrendül ezer éves hitünk, és valóban romba dönti templomainkat. Elcsalja a híveinket!
– És akkor hívek nélkül maradtok. Kevesebb egyházadó folyik be, és nem tudtok dőzsölni. És még azt várjátok tőlem, hogy cinkosotok legyek ebben? Egy ártatlan ember megöléséhez asszisztáljak?
A zsidók szakállaikat megszaggatva így óbégattak:
– Uram, ez az ember forradalmat szít: kommunista! Fel fogja forgatni eszméivel a világot. Lerombolja a régi rendet, eltiporja dogmáinkat!
– És mi van olyankor? Felépül helyette egy igazabb világ. Úgy hallom a szeretetet, hitet és békességet prédikálja. Mi kivetnivaló van ebben: Nyomósabb indokot hozzatok fel nekem!
– Uram, hatályon kívül helyezte ősi törvényünket, a Tórát. Megszegte a szombat tilalmát és másokat is a szombati munkavégzésre, buzdít! Fölöslegesnek tartja a körülmetélést, a tisztasági törvényeinket! Mi ez, ha nem a vallás arculcsapása, a Tóra sárba tiprása...? Ítéld el őt Uram! – könyörögtek a vének és főpapok.
Pilátus habozott. Kinek engedjen? A szíve szerint elengedné ezt a jámbor prófétát, de lehet, hogy a zsidóknak is igaza van. Eszméinek hirdetésével zavargásokat kelthet, megbonthatja a békét. Így szólt hát:
– Zsidónak tartod-e magadat próféta?
– Zsidónak születtem – válaszolt Jézus kitérően. Pilátus nem elégedett meg a válasszal és tovább firtatta. – Én arra vagyok kíváncsi, hogy most minek tartod magadat?
– Természetesen Isten Fiának előbb, és csak utána zsidónak. – mondta Jézus. Pilátus mosolyogva csóválta fejét és nyájasan fordult a vénekhez.
– Láthattátok, ez csak egy kedves bolond, aki prófétának, netán Isten Fiának tartja magát. Engedjétek el őt, hadd menjen útjára! Ne nehezítsétek meg a dolgomat! – mondta nekik, de ők csak hajtogatták.
–Veszedelmes ember, bajt hoz ránk! Több esze van neki mindannyiunknál és mágikus ereje is nagy van neki. Ne ereszd szabadon uram! – kántálta Kajafás. Pilátus végső elkeseredésében és a rázúduló nyomásnak engedve, a következő cselhez folyamodott.
Tudta, hogy a zsidóknál az a szokás járja, hogy a húsvét ünnepe ürügyén egy halálraítéltnek megkegyelmezhet a helytartó. Így hát elítélte Jézust, és gondolta, hogy másnap majd megkegyelmez neki. A zsidók megelégedve távoztak, és Jézust elvezették cellájába.