4.

Jézus egyre növekvő híre természetesen eljutott Heródeshez is. Rádöbben arra is, hogy mekkora hibát követett el János lefejezésével. A nép a szerencsétlen térítő-prófétából mártírt csinált és benne vélte felfedezni Illés próféta utódát, immár messiásként. Az általa elindított kereszténység mozgalma, a Jordánban való alámerítés rítusa és a leegyszerűsített Tóra törvények alkalmazása egyre népszerűbb lett Júdeában.
A zsidó népben évezredek óta élt a csodavárás intézménye. Még nagy elődeiknek: Áronnak és Mózesnek ígérte meg az Úr, hogy eljön az, az idő, amikor újra visszatér a Földre és megteremti a Földön az isten országát. Addig is, amíg eljő, tartsák be törvényeit és imádják őt kellő tisztelettel. Bár igaz, hogy elvezette őket a tejjel-mézzel folyó Kánaán földjére, de isten országa még ennél is többel kecsegtet. Ott jólét lesz mindenkinek. Nem kell dolgozni, csak henyélve élvezkedni, szeretkezni és zabálni. Hát hogyne várták volna a messiást, aki majd ide vezeti hozzájuk az istent és egy csapásra a paradicsomban, találják magukat.
A genezisben szépen megmagyarázták az ember isten általi teremtését. A paradicsomi dolcse vitát, az ördög ármánykodását és a kiűzetést, mint a titkos tudás megszerzésének büntetését. Ezzel egyrészt azt sugallták a pórnépnek, hogy maradjanak meg a maguk együgyűségében. Ne akarjanak a dolgok mélyébe látni. Ne feszegessék az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméit, mert minden hiába: isten büntetése időtlen időkre szól: robotolniuk és tűrniük kell, mert ezt mérte rájuk az Úr. Ha viszont türelemmel viselik sorsukat, nem lázadnak ellene (hiszen az isten mérte rájuk), akkor majd valamikor elnyerik jutalmukat és részesülnek az égi kegyelemben, bejutnak a mennyek országába. A papság, mint a Tóra őrzője és tudója, élt és visszaélt helyzeti előnyével. Úgy magyarázta a passzusokat, hogy minél nagyobb félelemben és kiszolgáltatottságban tartsa a népet. Ha valamit rá akartak erőszakolni a népre, akkor rögtön találtak (vagy kitaláltak) egy passzust a Tórában erre az esetre és máris szentesítették, istenre hivatkozva, az elnyomó intézkedést.
Ezért volt az Uralkodónak szüksége a papságra és a papoknak meg az uralkodóra és annak elnyomó gépezetére (adó-szedők, katonaság, hivatalnokgárda).
Természetes, hogy nem tetszett nekik, amikor egy a semmiből termett önjelölt próféta meg akarta reformálni az ősi elnyomó törvényeket. Leegyszerűsítette és a nép nyelvén kinyilatkoztatta a Tízparancsolatot. Hirdette a hit és szeretet eszméjét, melyet az egyenlőséggel társított. Mivel az új eszme igencsak tetszett a népnek és követői tábora egyre nőtt, el kellett hallgattatni, ki kellett vonni a forgalomból valamilyen módon János prófétát.
Heródes ráérezve a helyzet fonákságára a maga és a papság oldalára próbálta állítani a makacs prófétát – ez lett volna a járható út –, de ő hajlíthatatlanságában a vesztébe rohant. Lefejeztetése éppen az ellenkező hatást váltotta ki a népben: a megfélemlítés helyett még elszántabbak lettek követői, sőt felmagasztalván őt, Illés próféta reinkarnációjaként a messiás szerepét osztották ki rá.
Mi sem természetesebb, sőt ennek egyenes következménye, hogy János a mártír próféta keze által megkeresztelt másik népszerű igehirdető és próféta, Jézus folytatta a halott messiássá avanzsált János küldetésének folytatását. Bár, egyidőben párhuzamosan működtek, János halálával a folyamatosság elvének megfelelően Jézus mintegy örökölte a messiás intézmény által ráosztott messiás szerepet.
A nép kezdte messiásként tisztelni és nevezni őt: tőle várta az Úr földre szállását, és a mennyek országa eljövetelének hirdetését. Jézus erre még rájátszott azzal, hogy hirdette nekik, átveszi bűneiket, s így megtisztulva a keresztség felvételével bejuthatnak a mennyek földre szállt országába. Tehát nem azzal kecsegtette őket, hogy feljutnak haláluk után a mennyországba (mi értelme lett volna), hanem azzal, hogy ő isten segítségével itt, most, hamarosan, ha hagyják, akkor megteremti nekik a földi paradicsomot. Nem más ez, mint a forradalmi eszmék hirdetése. A király és a főpapok szemszögéből nézve lázítás, a hatalom lerombolására való felbujtás a gazdagok privilégiumának letörése. Egyenlőség hirdetése. Úgy okoskodtak, hogy a lázadó zelóta eszmék vallási köntösbe öltöztetésével állnak szembe. Mivel pedig a zelóta mozgalom a vegyes lakosságú Galileából származik, sőt maga Jézus is galileai származású (názáreti), így evidens, hogy Jézus zelóta.
Így állt a helyzet akkor, i.u. 36-ban. Jézus egyre növekvő számú híveivel (csőcselékkel) vészesen nyomult Jeruzsálem felé. Tenni kellett valamit. Heródes tanácskozásra gyűjtötte össze a főpapokat és a vezető hivatalnokokat. A két főpap Annás és Kajafás volt fő támasza. Ő bennük bízott legjobban. Így szólott hát hozzájuk.
– Főpapok, a Tóra őrzői bennetek bízom, beszéljük meg, mit lehetne tenni, hogy még egyszer ne ismétlődhessék meg az a hiba, amit János esetében elkövettünk. Szóljatok hát! – Annás kezdte.
– Nagyuram, én azt tanácsolom, mint abban a szerencsétlen eseményben is tanácsoltam, nyerjük meg magunknak ezt a mindenre elszánt, ragyogó szónokot. Fordítsuk őt felénk, s halmozzuk el mindennel, hogy a mi malmunkra hajtsa a vizet. Magunk elé kell őt rendelnünk, és meg kell győzni arról, hogy a lázadással semmire sem megy, csakis a zsidó állam összeomlását készíti elő.
Miután elhallgatott Zsörtökmökli főkamarás vette át a szót. Ravasz disznó szemeivel sűrűn pislogva így szólt.
– Királyom, tudod jól, hogy Róma vazallusai vagyunk. Királyságod csak részben gyakorolhatod, hiszen adót fizetünk Rómának a részleges függetlenség megtartásáért. Római katonaság ül várainkban, és Pilátus helytartónak tartozunk engedelmességgel. Ha Pilátus tudomást szerez egy a zelóták mozgalmánál is erősebb szerveződésről, akkor menthetetlenül leszámol Júdeával, de egész Palesztinával is. Földig fogja rombolni templomainkat, tűzre vetteti a tórákat, frigyládákat és gyújtósnak fogja használni a talmud könyveit. Éppen ezért azt javaslom, hogy minden áron meg kell nyernünk magunknak Jézust. Halmozzuk el minden jóval, tegyük gazdaggá, csábítassuk el hetérákkal.
– Nem megy! Ez egy megátalkodott önmegtartóztató ember! Soha nője nem volt! – vetette közbe Malackiás. Nem született még meg az a nő, aki le tudná venni a lábáról. – a király felajzva vágott közbe.
– De hát miféle fanatikus ember ez? Hogy prédikálhat a szeretetről, ha nem gyakorolja? Ki érti ezt? – Zsörtökmökli úgy érezvén, hogy ki kell egészíteni királya hiányos okfejtését, szót kért.
– Királyom, bocsáss meg nekem, de nem jól értelmezed a dolgokat: összetévesztetted a szeretet fogalmát a szeretkezéssel... Attól még szerethet, ha nem üzekedik. Jól mondom uraim?
– Igen, jól beszél – szólt közbe Kajafás. – Ez egy olyan ember, aki az Úr vőlegényének hivatja magát, és az úrral egyesülve elégül ki...
– Azt mondod, hogy az úrra gondolva élvez el? – vetette közbe izgatottan Heródes. – Jól értettem, így gondoltad?
– Hát, valahogy így. Kémeim kivallatták názáreti ismerőseit, a rokonságában is faggatóztak, de senki nem tudott megnevezni egy nőt se, aki a menyasszonya vagy a felesége lett volna. Pedig már harminc éves is elmúlt. – mondta izgatottan Titoknoki Baltazár a király rendőrminisztere. – Uraim, semminemű női kapcsolatra nem akadtunk.
– És, ha a fiúkat szereti, ha buzi? Erre nem gondoltatok? – vágott közbe Dübel Czokli Joachim főudvarmester.
– Nem, ez teljesen kizárt dolog – jegyezte meg a rendőrminiszter.
– De, hiszen férfiakkal veszi körül magát. Azt mondja a tanítványai. Vannak közöttük ifjak, csinoskák is... – nyalta meg a vén hájkappan lilás ajkait szőrös nyelvével. Tudnivaló, hogy igencsak szerette a fiúkat őkelme.
A vita hevében Annás egy életrevaló ötlettel állt elő.
– Ajánljuk fel neki az isteni Salome bájait... – Heródes akkorát ugrott, mint akit ló rúgott meg. Arca kivörösödött a dühtől és féltékenységtől. Így ordított:
– Pimaszságod az égig ér ember! Salome az enyém, csak az enyém... Hogy merészelsz a javaimra törni? Vagy talán tetszik neked? Adjam egyenesen a vén Annásnak a szerelmemet?
Annás megdöbbenve nézett a királyra és így szólt.
– Én akár le is mondhatok...
– Nem mondasz le! – ordította Heródes – de ilyen alávaló javaslatot tenni?! Méltatlan egy főpaphoz: mi vagy te kerítő?
– Félreértesz bennünket uram – magyarázkodott Kajafás – csak egy lehetőséget ajánlottunk, egy alternatívát Jézus csapdába ejtésére. Tudod jól, hogy egy szép női arc, egy hófehér test, egy izzó tűzpiros vulva milyen ellenállhatatlan vágyat tud ébreszteni, te ne tudnád király? – a király megrökönyödve nézett a tanácsosokra.
– Mi ez itt? Összeesküvés? El akarjátok tőlem venni a szerelmet? Rálőcsölni arra a fatökűre? Gondoljátok, hogy kell neki?
– De még szűz az a próféta uram! És egy szüzet könnyen levehet a lábáról egy ilyen tünemény... Ne sajnáld hát: mondj le róla az állam érdekében! Majd szerzel másikat!
– Nem, ilyet ne is kérjetek: Salomét nem adom!
– És, ha nem is kell neki? Csak tegyünk egy próbát vele. Királyom ez csak egy szerény próbálkozás, mindent be kell vetnünk az ügy érdekében.
– Gondoljatok arra, hogy van egy törvény: ha valaki visszautasítja a király ajándékát, meg kell halnia, mert ez felségsértés! – Mondta Heródes megkönnyebbülve – Tehát semmi szükség az én Salomém ajánlgatására.
– Igaza van – szólt közbe Annás főpap – Nem ajánljuk fel neki Salomét, mert a visszautasítás végzetes lehet számunkra. Nem lenne helyes megismételni az előző bakit: Jézust nem tehetjük el láb alól. Túlságosan is nagy a híre és a támogatóinak a száma.
– Csőcselékhad... – jegyezte meg Zsörtökmökli szarkasztikusan.
– Van egy remek ötletem – szólt közbe Dübel Czokli – amikor színünk elé rendeljük Jézust, azt úgy tüntetjük fel, hogy egy agapéra, amolyan szeretetvacsorára hívja őt a Király. Szeretné megismerni őt és a tant, amit hirdet. Ezt nem utasíthatja vissza. Eljön a lakomára. Én gondoskodom róla, hogy italába ajzószert keverek, amitől úgy bekáfol, hogy hatalmasra nő a libidója.
– És mi lesz akkor, ha nem iszik? Hiszen absztinens!
– Akkor iszik hibiszkuszüdítőt, abba keverjük bele. Mindenre van megoldás.
– És mi lesz, ha tényleg megnő a libidója, hogyan elégítsük ki a vágyait? – kérdezte a vén Annás.
– Ugyan, hát nem értitek a stratégiát? – jött elő a farbával Zsörtökmökli – amikor már belecsapnak a zenészek a húrokba, és a tetőfokára hág a jókedv, akkor belibben Salome. Eljárja a hét fátyol táncot. Jézus felajzódik és megkívánja...
– És, ha nem? – aggályoskodott Kajafás – Ha nem reagál ez az aggszűz?
– Jaj, dehogy nem. Salome majd az ölébe ül, meztelen tüzes testével ráfonódik, csókolja, ha kell, akkor beleül az ajzószertől merev bíborlándzsájába...
– És, ha mégsem...
– Akkor sincs baj. Mivel nem a király ajánlotta neki, így nem kell lefejeztetnünk...
– Szép, szép uraim! Maguk mégis csak az én kapumra játszanak. Csak nem nyughatnak az én Salomémtól – mondta Heródes zsörtölődve.
– Száz szónak is egy a vége – jegyezte meg összegezve a tanácskozáson elhangzottakat Kajafás – meg kell őt állítanunk mielőtt Jeruzsálembe, vonulna. Oda csak úgy vonulhat be, mint szövetségesünk. Mert, ha nem tudjuk megnyerni őt, az, beláthatatlan következményekkel járhat. Esetleg a templom lerombolását is jelentheti a felheccelt és mindenre elszánt csőcselék által. Így tehát elébe megyünk a bajnak és meghívjuk Jézust egy agapéra. Jó lesz így királyom? – nézett Heródesre. Az főbólintással megadta beleegyezését a tervbe. A jelenlévők úgyszintén rábólintottak. Most már csak az agapé napjának kitűzése és Jézus becsalogatása volt hátra.


5.

Jézus folytatta diadalmenetét. Az őt csodálók tömege siserahadként követte mindenhová. És a tömeg egyre nőtt. Ennyi ember élelemmel való ellátásáról csak isteni (kukulkáni) segítséggel lehetett gondoskodni. Így hát a háromtagú máguscsapat feladata volt a nagytömegű hal, kenyér és bor materializálása. Minden reggel bőséges mennyiségű kenyeret és halat materializáltak égi segítői az éhes tömegeknek. Esténként az összegyűlteknek példabeszédeket adott elő Jézus, ezzel is okítván őket az egy igaz Isten (Itzamná) tanításaira és törvényeire. A tanítások és példabeszédek után bort és mannát materializáltak és agapéra (szeretetvacsorára) invitálták a tömeget. Az őt kísérő tömegben mi sem volt természetesebb, minthogy egy messiás mindent tud, így etetni tudja őket, mert isten az ő szeretett Atyja előteremti számukra az élelmet. Hiszen Jézus szavajárása volt: „kérjetek, s megadatik néktek!”
Így jutottak el délután Kánába. Ott pedig menyegzőre készült a falu népe. A templom előtti kertben hosszú asztalok voltak fehér abrosszal leterítve és az esketés utáni ünnepi vacsorára készültek. Elképzelhető, hogy mekkora volt a megrökönyödésük és a döbbenetük, amikor meglátták Jézust és az őt követő több száz embert.
Az örömapa elébük ment és Jézus előtt megállva, így szólt hozzá:
– Isten hozott nálunk próféta. Szeretettel meghívlak a menyegzői vacsorára, de csak téged tudlak asztalhoz ültetni, mivel a veled lévő több száz embernek nem tudok enni, inni adni. Jöjj és ülj közénk, ünnepeljünk együtt!
Jézus ránézett, elmosolyodott és így válaszolt.
– Milyen pásztor az, amelyik degeszre eszi magát, miközben a nyája koplal és sóvárgó szemekkel nézi amint pásztora két pofára fal? Megmondom neked: semmilyen. Éppen ezért vagy elfogadsz nyájastól vendégnek, vagy tovább megyek!
Az örömapa megrémült, mert ha a próféta nem tiszteli meg a lakodalmas házat, azt jelentené, hogy szerencsétlen lesz a házasság. De ennyi embernek nem tud elég élelemmel és itallal szolgálni. Mit tegyen hát? Jézus, gondolataiban olvasva így szólt:
– Ne aggódj! Nem jöttünk üres kézzel!
– De próféta, hová ültessek le ennyi embert? – aggodalmaskodott az örömapa. Jézus így felelt neki.
– Leülnek ők a rét gyepére. Megelégednek a gyep terített asztalával. Na gyere, menjünk a násznéphez! – mondta Jézus és elindult az örömapa után. Az pedig a terített asztalhoz vezette és leültette az asztalfőre. A hívek pedig lekuporodtak a mezőre. Jézus az asztalfőn ülve végighordozta tekintetét a násznépen és így szólt.
– Most pedig töltsétek meg a kancsókat vízzel!
A szolgálattevők megtöltötték a sok korsót és üres kecskebőr-tömlőket vízzel. Ő pedig felállva az ég Urához imígyen szólt.
– Uram, változtasd borrá a vizet!
S lőn csoda: a korsókban és tömlőkben borrá változott a víz. Mindenki megdöbbent a víz színeváltozásán és ízlelgetni kezdte a tüzes, vérvörös óbort.
– Csoda ez! Valóságos csoda!
– Messiás! Bizony, hogy a Messiás jött asztalunkhoz!
– Ilyen csodát csak a Messiás, Isten fia tud véghezvinni!
Mondogatták egymás között és a finom bor kóstolgatásától igen csak megéhezett a násznép. Jézus újból felállt és így szólt az úrhoz:
– Teremtő Atyám, kérlek, etesd a te híveidet! Adj nekik bőven étket!
És hála Kukulkánnak és két égi segítőjének, pillanatokon belül báránysültekkel megrakott tálak teremtek az asztalokon és a mezőn kuporgó emberek előtt is. A tömeg felhördült ekkora csodatételtől.
– Maga az Isten ez, nem is az Isten Fia!
– Maga Jahve jött le közénk barátaim! – tódította a már kissé kapatos násznagy. Az emberek mohón estek a báránysültnek. Tíz ujjukkal tépték a finom falatokat és a lecsöpögő zsírt nem akarván veszni hagyni, így könyörögtek Jézushoz.
– Messiás, ha ennyi csodát tettél velünk, semmiség lenne egy kis kenyeret is szaporítanod nekünk, mert ami az asztalon van, nem elég ennyi népnek. A zsíros falatot pedig kár lenne veszni, hagyni!
Jézus újból felállt és az úrhoz intézve szavait megszaporította a kenyeret. A hívők és a lakodalmas násznép mohón nekiestek a tálak aljára lecsöpögő zsíros szaftnak és szép komótosan fényesre, dörgölték a kenyérfalatokkal azokat.
Miután Jézus megetette a lakodalmas népet és híveit, felállt és egy példabeszéddel ajándékozta meg a jegyespárt.
– Nászajándékul adom nektek ezt a kis példabeszédet gyermekeim. Kísérjen benneteket végig életetek útján. Íme a példa:
„Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett, eltaposták és az égi madarak, fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt és elfojtották. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott. ”
A násznép értetlenül nézett rá. Erre ő megmagyarázta nekik a példa értelmét. „íme a példa magyarázata! Akinek füle van, hallja meg! Nektek jutott, hogy megértsétek Isten országának titkait, a többieknek csak példabeszédekben:
Nézzenek, de ne lássanak,
Halljanak, de ne értsenek!
A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre esők azok, akik meghallgatják, de aztán jön az ördög és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne üdvözüljenek. A köves talajra hullottak azok, akik meghallgatják az igét, be is fogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik meghallgatják, de az élet gondjai, gazdasága és élvezetei között fejlődésükben megakadnak, és termést nem hoznak. A jó földbe esők végül azok, akik meghallgatják az igét, jó és érvényes szívvel meg is tartják és termést is hoznak állhatatosságban.”
A násznép döbbent csendben hallgatta a próféta szavai. Mindenki magába szállva próbálta megemészteni a szavak értelmét. Jézus, pedig szép csendesen eltávozott, nyomában tanítványaival. A lakodalmas nép közül többen is a nyomába szegődtek. Így nőtt, gyarapodott tábora.
Most már arra kellett gondolnia, hogy ha ki akarja szélesíteni táborát, akkor szervezőkkel kell széjjel küldeni, hogy amerre megy, azok addigra mire odaér, szervezzék meg agitációikkal a tömeget. Készítsék elő a keresztség felvételére, és kíváncsiságukat gerjesszék fel újabb csodatételek iránt. Este, miután a követői elvackolódva álomba szenderültek a rét füvén, maga köré gyűjtötte a tizenkét apostolt és megbeszélte velük a stratégiát.
– Figyeljetek rám barátaim! Felkenlek benneteket a gyógyítás erejével. Megidézve az Urat, erősen imádkozunk egyszerre és betöltekezünk mind a Szentlélekkel. Mindannyian idegen nyelveken fogtok beszélni. Így száll belétek a Szentlélek. A betőtekezést Simon Péter (Kukulkán) adja meg nektek. Én pedig megidézem az Urat. Kérlek benneteket, hogy hunyjátok le szemeiteket és Simon egyenként a fejetekre, helyezi tenyerét. Ő isten által beavatott. Így átadja most nektek az isteni energiát, és belétek tölti a Szent Lelket. – mondta és így is cselekedett.
Simon érintésére mind kómába estek és idegen nyelven kezdtek el beszélni. Miután kijöttek a kómából, Jézus így szólt hozzájuk:
– Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Két ruhátok se legyen. Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok. De, ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost és a port is rázzátok le lábaitokról vádképpen ellenük!
Feladatotok az, hogy hirdessétek az evangéliumot. Tudatosítsátok mindenkivel, hogy hozzám tartoztok, az apostolaim vagytok. Gyógyítsatok kézrátétellel, űzzetek ördögöt és hirdessétek a messiás jövetelét! Isten országa eljövetelének a közelségét. Szólítsatok fel mindenkit a csatlakozásra, a megtérésre!
Alakítsatok sejteket, kisebb csoportokat! Akiket csatlakozásra tudtok bírni azokkal együtt vándoroljatok tovább, de a leghelyesebb lenne az, hogy egy-egy helységben felkeltve az emberek kíváncsiságát, megalakítanátok az első keresztény közösségeket! Aztán megüzennétek nekem, hogy merre menjek, és a kellőképpen előkészített talajon elvetném a kereszténység magvait!
Hogy nagyobb legyen a hatás, én végezném el a hívek megkeresztelését. – Így szólott hozzájuk Jézus és elbocsátotta térítőit. Csak Kukulkán maradt vele testőrként.
Kettesben vándoroltak tovább követőik seregétől kísérve. Kukulkán szerepe az volt, hogy mint Simon-Péter apostol Jézus segédeként minden ügyben eljárjon, és rendet tartson. Jézusnak csak az elmélkedésre és elméletének kidolgozására kellett koncentrálnia. Mindenképpen meg akarta reformálni a Tórát. Az volt az elképzelése, hogy az egész világ össznépének szóló tanítást állít össze. A Tízparancsolat áll a középpontban. Ez az, ami örökérvényű. A többi csak az idők folyamán rárakódott sallang. A Tóra 613 törvényét pedig meghagyja a zsidóknak, hadd rágódjanak rajta.
A már több ezerre duzzadt csapat vészesen közeledett Jeruzsálem felé. Útközben betértek egy szamaritánus faluba, de a falusiak megrettenve a hatalmas tömegtől, féltvén javaikat, nem engedték be őket. A szamaritánusok vénei eléje jöttek és eltanácsolták őket. Jézus nem szólt erre semmit, csak megvonta a vállát és továbbindulásra noszogatta társait. A tömeg háborgott.
– Arcul csapták a prófétánkat!
– Nem engedik be a Messiást! Átkozottak! – hallatszott mindenfelől.
– Uram, hívjuk le rájuk az istennyilát, hogy feleméssze őket! – tanácsolták neki, de ő szelíden így válaszolt a heveskedőknek:
– Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek? Az Isten Fia nem azért jött, hogy lelkeket pusztítson, hanem, hogy megmentsen!
A háborgók szégyenükben elhallgattak, és szó nélkül követték Jézust útján tovább.
Estére abba a faluba tértek, ahol Jakab térített és híveinek maroknyi csapatával a falu határában várta Jézust és csapatát. Bevezették őket a faluba. Jézus elvégzett pár gyógyítást és megkeresztelte a keresztségre áhítozókat. Békességgel és tanításokkal telt el az este és éjjelre elvackolódva kialudták magukat.
Több tucat hívővel megszaporodva Jakab is csatlakozott hozzájuk. Így meneteltek Jeruzsálem felé. Közben a vidéken a szétküldött apostolok igencsak térítették a népet.
Vándorlásuk közben átértek a gerázaiak földjére, mely Galileával átellenben fekszik. Útjuk során, a város felől egy ördögtől megszállott férfi jött elébe. Ez az ember már régóta nem viselt ruhát, s nem házban lakott, hanem sírboltokban. Jézus láttára, földre vetette magát és így kiáltott.
– Mi bajod van velem Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!
Ráparancsolt ugyanis a tisztátalan lélekre, hogy menjen ki abból az emberből, mert már régóta hatalmában tartotta. Láncra verték és megbilincselték, de eltépte a köteléket. Az ördög a pusztába hajszolta. Jézus tehát megkérdezte:
– Mi a neved?
– Légió – felelte. Sok ördög tartotta ugyanis megszállva. Azok kérték, hogy ne küldje őket a pokolba. Nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. Kérték, engedje meg, hogy azokba menjenek. Megengedte nekik. Az ördögök erre kimentek az emberből és megszállták a sertéseket. Mire a konda a meredekről a tóba rohant és belefúlt. A történtek láttára a pásztorok elfutottak és hírűlvitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kisereglettek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve ott találták az ördögtől megszabadított embert: felöltözve, ép ésszel ült Jézus lábainál. Erre félelem fogta el őket. A szemtanúk elbeszélték nekik, hogyan gyógyult meg az ördögtől megszállt. Gerázia vidékének lakossága ekkor kérte, hogy távozzék el, olyan nagy félelem fogta el őket. Bárkába szállt tehát, hogy visszatérjen. A férfi, akiből az ördögök kimentek, kérte, hogy vele mehessen. De Jézus elbocsátotta.
– Térj haza – mondta neki – és beszéld el, milyen nagy, dolgot művelt veled az Isten. – ő el is ment és hirdette az egész városban, milyen nagy, dolgot művelt vele Jézus.
Most már Jézus híre akkorára dagadt, hogy Heródesnek lépnie kellett, ha nem akarta, hogy Jeruzsálemet fellázítsa. Így eléje küldte embereit.
Jézus és kísérete egy geráziai kisváros zsinagógájában hirdette éppen az igét, amikor odaérkeztek Heródes emberei. Jézus nem volt ott. Jakab és Júdás hirdette az igét és várták Jézus meditációjának befejezése utáni érkezését. Jézus befejezve az Úrhoz való fohászkodást, elindult a zsinagógába.
Mikor Jézus visszaérkezett, a tömeg örömmel fogadta. Vártak rá mindnyájan. Akkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga feje, és Jézus lába elé borulva kérte, hogy menjen vele házába, mert egyetlen, tizenkét éves leánya halálán van.
Útközben majdnem agyonnyomta a tömeg. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérzésben szenvedett. Minden vagyonát orvosokra költötte, de egyik sem tudta meggyógyítani. Hátulról hozzálépett és megérintette ruhája szegélyét. Abban a pillanatban elállt a vérzése.
– Ki érintett meg? – kérdezte Jézus.
Mindenki tagadta. Péter és társai megjegyezték.
– Mester, a tömeg szorongat és lökdös, és te még azt kérdezed, ki érintett meg?
De Jézus megismételte
– Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő árad ki belőlem.
Az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, remegve előjött, leborult előtte és az egész nép hallatára megvallotta, miért érintette meg őt, és hogyan gyógyult meg abban a pillanatban.
– Leányom, – mondta neki – a hited meggyógyított. Menj békével!
Még beszélt, mikor a zsinagóga elöljárójának ezt a hírt hozták: Leányod már meghalt: Ne fáraszd tovább a Mestert!
Jézus azonban ennek hallatára is bátorította.
– Ne félj, csak higgy! Megmenekül!
Mikor a házhoz ért, nem engedett be mást, csak Pétert, Jánost és Jakabot, továbbá a leány apját és anyját. Sírt és jajgatott ott mindenki.
– Ne sírjatok, – szólt rájuk – nem halt meg a lány, csak alszik.
Azok kinevették, mert tudták, hagy meghalt. De ő megfogta a kezét és rákiáltott
– Lány, kelj fel!
Erre visszatért a lelke és rögtön fölkelt. Meghagyta, hogy adjanak neki enni! Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól. De megparancsolta nekik, hogy senkinek ne szóljanak a történtekről
Heródes emberei földbe gyökerezett lábbal álltak és bénultan figyelték a tömeghisztériát. Mindenki Jézus köré csődült és a ruháját tépdesték, kezeit, lábát csókolgatták. Megdöbbentek ekkora népszerűségen és megijedtek tőle.
– Hiszen ennek a prófétának csak egy szavába kerül, a csőcselék megindul Jeruzsálem felé. Kő kövön nem marad a templomból: ezek ledöntik az évezredes hagyományokra épült templomot. Elpusztítják a hagyományos rendet... Meg vannak mételyezve a prófétától.
Ilyen kétségek között hányódva léptek Jézushoz és adták át neki az agapéra szóló maghívást. Jézus tudta, hogy nem utasíthatja vissza a meghívást, de arra is gondolt, hogy ott foghatják. Éppen ezért kiválasztott újabb hetvenkét tanítványt és széjjelküldte őket minden faluba, községbe és városba. Toborozzák a híveket a nagy Jeruzsálemi bevonulásra. Húsvétra hirdette meg a tömeges keresztelést. Miután így eligazította, és útra bocsátotta híveit. Kukulkánt, Rúfust és Zengő Hárfát maga mellé véve, elindult Heródes székhelyére.