1.

Kukulkán és Zengő Hárfa ugyanazon a magas-szintű kiképzésen esett át, mint Szép Maszk. Az Úr feltöltötte őket szeretetenergiával és képessé tette szervezetüket végtelen mennyiségű szeretetenergia akkumulálására és kiárasztására. Ezen kívül, a földi értelemben vett csodatételre is megtanította, azaz kiképezte őket.
A szó szoros értelmében vett csodák nem léteztek soha. Viszont az egyszerű néptömegek féken tartására be kellett vezetni a csoda intézményét. Ahhoz, hogy a népben bizakodás és a jövőbe vetett hit és a jó magaviselet jutalmazásaként a majdani üdvözülés kézzelfogható közelségbe kerüljön, kisebb nagyobb csodatevésekkel meg kellett erősíteni. A nép hitét csakis a leendő jobb világ, az aranykor, a mennyország csalfa délibábjával lehetett felgerjeszteni és csúcsra járatva állandó izzásban tartani.
Úr a kíváncsiságra és a szemmel látható égi jelek láttatására törekedett. Éppen ezért kellett Kukulkánnak és társainak a mágia magas fokát elsajátítania. Ez pedig az illúziókeltés, a tér kifordításával létrehozott hipervákuum, a testelhagyás, transzperszonáció és antigravitáció tudománya volt. Testüket, lelküket hét kemény éven át, gyúrták, képezték ki a fősachterek és főmettőrök.
A két drága kisherceg a szokásos isteni energiával való feltöltést, a Tízparancsolat begyakorlását és az új világra vonatkozó isteni törvények törvénybe való kidolgozását végezte el tanítóik vezetése alatt. Természetesen minden isten tudtával és ellenőrzése alatt történt. Itzamná úgy gondolta, hogy az ezer évvel ezelőtt Mózesnek lediktált hatszáz-tizenhárom parancsolatot, mivel egyrészt korszerűtlen és betarthatatlan, leporolja, és tízre csökkenti a legfőbb parancsok számát. A tíz parancsolat tömör, velős és mindenki által megtanulható lesz. Ezt a tíz parancsolatot egészíti ki az általa megfogalmazott és a gyakorlatban bevezetendő Isteni Törvények Tára. Ebben az uralkodók és a törvény fölött őrködő hivatalnokok minden fajta esetre, törvényszegésre, vitákra megfelelő parancsba foglalt utasítást kapnak. Tehát a törvénykezést isteni rangra emeli és a Teremtő Isten által kinevezett földi helytartók (Istenkirályok) fő privilégiumának tekinti. Aztán a hierarchia szerint ez eloszlik a főpapság, papság, helytartók, törvénytisztelők során keresztül egészen a falubírákig bezárólag.
A Törvénytár megszerkesztését saját maga felügyelte. Miután az égi írnokok elkészültek vele, akkor tizenkét másolatot készíttetett belőle és az eredeti példányt lepecsételve égi páncélszekrényébe zárta. A másolatokat pedig az égi kancelláriába helyeztette el, későbbi felhasználás céljából.
A Törvénytár kimunkálása hét évet vett igénybe. A készülő törvények szövegét egybevetették az ezer éves, Mózesnek adott, instrukciók és az abból készült Tóra és Talmud szövegkörnyezetével. Kigyomlálva a terjedelmes művet, a használható törvényeket átemelte az új törvénykönyvbe, míg a sallangokat, az elavultakat elhagyta.
Mivel a Mózesnek diktált parancsolatok és törvények a kiválasztott nép, a zsidók számára készült, a megreformált Törvénykönyvet már, kilépve ebből a szűk körből, nemzetközi érvényűvé akarta tenni.
Éppen ezért, tekintetbe véve az ezer év alatt elszaporodott sokféle népséget, a szeretet és a hit jegyében való összekovácsolásukat és a hitben való megtartásukat tűzte ki célul.
A zsidókat meghagyta ősi hitvallásukban. Viszont az alapvető, nekik hitbizományba egykor átadott, törvényeket most visszavette, leporolta és megreformálva akarta átadni a világ népeinek.
Ahogy elkészültek, az új törvényeknek az Új Szövetség elnevezést adta. Mivel már működött a zsidóknak hajdan adott és általuk megalakított Ó Szövetség, Közép-Amerikában pedig kialakulóban volt és már közel húsz éve működött a Szövetség a mayák, zapotékok, totonák és a mexicák népei, Szép Maszk és Pacal által összekovácsolt állama, így a Közel-kelet, Európa és majdan a többi világrészre is kiterjedő Unió államvallását készítette elő. Ezt a hatalmas sziszifuszi munkát bízta rá Kukulkánra. Neki jutott az a heroikus feladat, hogy csodák, illúziók, és igehirdetés által elindítson egy, az egész világot átfogó mozgalmat, melyen keresztül isten közvetve földi helytartóján keresztül a főpapsággal és a szolgáló papokkal irányítva behálózza az egész világot, kezében tartsa az emberek lelkét.
Rádöbbent arra, hogy az anyagi javak megszerzése is szükséges a lélek betőtekezésén kívül ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Éppen ezért új törvényeiben megengedte és bíztatta az embereket a gyarapodásra. A szeretet, kéj, mámor és boldogság érzetét a testi gyönyörök hajszolása mellett a szerzés és gyarapodás örömével egészítette ki.
Abból indult ki, hogy a szaporodás ösztönét a kéjvágy kielégítésén túl a komfortérzés megteremtésének vágyával is meg kell toldani. Viszont, hogy a szerzés öröme ne csapjon át mások megkárosítására, adta nekik a Tízparancsolatot. Ezzel mintegy józan keretek közé szorítva vágyaik kiteljesítését.
A Tízparancsolatban természetesen gondolt a lélek táplálására is, és kötelezővé teszi az isten (Itzamná) imádatát. Az imát mindenhol minden körülmények között el lehet mondani. Bevezetteti a majdani papság által kiküldött hittérítőkkel és prédikátorokkal az istenhez közvetlenül kérelemmel fordulás intézményét. Ennek hatásosságát kell majd a leendő Szent Földön demonstrálnia Kukulkánnak és stábjának.
Miután felépítteti a emberekben saját templomukat, később, hogy fizikai, kézzel fogható közelségbe hozza Isten állandó jelenlétét, a fő kultikus helyekre hatalmas templomokat építtet a bálványok ledöntése után.
Ezek voltak Úr elképzelései dióhéjban. Ezeket fejtette ki az utolsó eligazításon a kis expedíciós misszionárius csapatának.


2.

I.u. 26. tavaszán egy János nevezetű egzaltált, vallási túlfűtöttségben szenvedő, harminc év körüli ifjú vonult el a Jordán forrásvidékére, minél távolabb az emberektől. A Jordán, Palesztina éltető folyama, végig futván a galileai tartományon, leereszkedik Jordánia sík vidékére, hogy bő vízével öntözze a síkságon elterülő termőföldeket. A forrásvidék elvadult, bozótos, kecskelegelőnek való, cserjékkel borított érként indult, hogy a többi erecskével egyesülve, kiöblösödjék a forrásvidék síkságán és lassan, méltóságosan hömpölyögjön lefelé a tájon.
János, megunván az örökös egyhangú szántóvető munkát, úgy gondolta, hogy többre hivatott. Belső sugallatra egyre jobban kezdte a talmud és tóra igazságait boncolgatni, a rabbi tanításait hallgatni. Olykor-olykor heves vitába is keveredvén vele, kitűnt lázadó természete. Lelkét mélyen bántotta a társadalmi egyenlőtlenség, az igazságtalanságok sorozata, amivel az adószedők és farizeusok sújtják a vidék népességét. Úgy érezte, hogy a nép a vallás rabságában senyved. Mindenre van valamilyen szabály a szent iratokban. Szinte gúzsba köti a Törvény az ember testét és lelkét.
Minél többet morfondírozott ezeken, a dolgokon, arra a következtetésre jutott, hogy a nép a Törvények rabja. Következtetése: úgy látszik, a nép van a törvényekért és nem a törvények vannak a népért, hogy annak üdvösségét és érvényesülését szolgálják. Mivel harminc éves korára sem nősült meg, mert a munkához nem igen fűlött a foga és szegény családból származván, nem tudott egy tisztességes hozományt összehozni, így házasságra nem gondolhatott. A családi gondok nem nyomasztották, így szabadidejének nagy részét a rabbival töltötte, elvállalván a templom takarítását. Szabad bejárása lévén a templomba, a rabbi engedélyével tanulmányozta a Tóra tekercseket. Sőt, ha kétségei merültek fel egyes törvényekkel szemben, a rabbi készséges vitapartnernek bizonyult.
Az éles-eszű ifjú ember többször tartott törvénymagyarázatot a gyerekeknek és ifjaknak. A rabbi olyankor megdicsérte és további tanulásra bíztatta. Többszörösen átrágva magát Mózes öt könyvén, az Ószövetségen és a hatszáztizenhárom törvényen, úgy érezte, hogy agyában káosz uralkodik. Nem ment a fejébe, hogy minek ez a rengeteg törvény. Arra a megállapításra jutott, hogy a rabbik és főpapok hitbizományként kezelik a gyereknek tartott, tudatlan köznépet. Ráébredt a javak elosztásának igazságtalanságára, a kíméletlen kizsákmányolásra és az állati, a földi és munka rabjaként szolgasorba taszított nép sanyarú sorsára.
Míg a kereskedők, farizeusok, nemes urak és papok palotákban és kőházakban laktak, drága ruhákban jártak és dúskáltak ételben, italban, addig a népesség nagyobbik része, igavonó baromként küzd a napi betevő falatért, neveli családját és a halálos kimerültségtől a kötelező szaporodáson kívül önművelésre nincs ideje, sem energiája.
Látta, hogy a nép magától nem ébred állati sorsának tudatára, ha nincs aki kinyissa rá a szemét. A gazdagoknak, uralkodó elitnek és rabbiknak nem érdeke a nép felemelése, mert akkor nem tudja tovább szipolyozni. Esetleg még fel is lázadnak sorsuk ellen.
Ördögi módon az Isten által Mózesnek lediktált Törvényekkel tartották sakkban őket. Mivel a nép olvasni nem tudott, így még arra is parancsot citáltak elő, mit egyenek, mit igyanak. és mennyit. Tehát tökéletes volt a vallás általi elnyomás és szolgaságba taszítás.
És mindezt tették isten nevében, Mózesre és elődeikre hivatkozva. Ezt látta át János, és lelke fellázadt a társadalmi igazságtalanság ellen. Egy szál magában volt, nem kellett a család féltése miatt megalkudni, az elnyomó hatalom előtt megalázkodnia. Éles eszének köszönhetően a hivatalos papírok megírásával, tanácsok adásával szép kis jövedelemre tett szert. Ez elég volt neki, hogy hetente kétszer meglátogassa a hetérák házát, és borral, vigalommal, kiadós szeretkezésekkel múlassa az időt. A hajnalig tartó tivornyákon a fügebor mámorába fojtotta utálatát és iszonyát a nép sanyarúsága miatt.
Aztán, egyszer csak, egy átmulatott éjszaka után kijózanodva, leballagott a Jordánhoz és meztelenre vetkőzve megfürdött, majd bemenvén a városba, feltarisznyázott magának és búcsút intve eddigi életének elhatározta, hogy vezeklésre indul testének és lelkének megtisztítása végett, mint egykor ősei, a próféták tették.
A városszéli fogadóban egy tevehajcsártól megvette a teveszőr csuháját és feltöltve, búcsú nélkül nekiindult a bozótos pusztának.
A pusztában bolyongva sáskákon, bogyókon tengődve, a végső kimerültség határán, mély meditációkat végezve látomások törtek rá. Egy belső hang azt súgta neki, hogy hirdetnie kell az egyenlőséget, a bűnbánatot, mert közel a megváltás, hamarosan eljő a mennyek országa és oda csak az igazaknak lesz bebocsátása.
A Jordán forrásához érve, ahol a három erecske összefolyik, felverte kalyibáját és egy hatalmas fakeresztet fabrikálva, kitűzte azt a dombra. Úgy gondolta, hogy itt a Jordánban mindenki, aki magbánja bűneit, megosztja javait, megmártózás után általa megkeresztelkedhet és az igazak táborába kerülve, elnyeri a bűnbocsánatot istentől, és mennyek országába jut.
Hét napon át kuksolt magányában amikor, mivel senki nem jött arra, taktikát változtatott. Kiment a keresztútra és az arra járókat vette célba. Szóba elegyedett a városokba és üzleti útra sietőkkel. Felállította tábori irodáját. Alamizsnáért, ingyen szerkesztette a beadványokat. A fizetség az volt, ha végighallgatták agitációját. Híre hamarosan elment minden felé. „van a Jordán forrásánál egy habókos férfi” mondogatták. „Ez olyan igaz dolgokat prédikál, hogy vagy próféta vagy, messiás vagy szent őrült..., de meg kell hallgatni őt!” Így szállt a híre szájról szájra, mígnem egy szép napon megjelentek az első fecskék a kalyibánál, hogy ugyan keresztelné meg őket is a szent forrásokban!
Hát, valahogy így kezdődött János végzetes pályafutása. A hír madárszárnyakon járt. Egyre többen jöttek hallgatni a messiást, aki isten országának eljövetelét hirdeti...
Úgy adódott, hogy egy szép napon a tetemesre duzzadt keresztény táborba farizeusok érkeztek, látni akarván a megszállottat. János, most szavait egyenesen nekik szegezte.
– Osszátok széjjel javaitokat, hogy mindenkinek jusson! Viperák fajzatai! Ki tanított benneteket arra, hogy elfussatok sorsotok elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! A fejsze már a gyökerekhez ért, hogy kivágjon minden fát, amely jó gyümölcsöt terem!
A nép ijedten nézett össze és megkérdezték tőle: mit tegyünk hát?
– Akinek két köntöse van, ossza meg avval, akinek egy sincs! És akinek ennivalója van, tegyen hasonlóképp!
A nép dermedten nézett össze, és halk moraj futott át a tömegen.
Messiás ez, egyenesen a megváltó követe, avagy próféta lenne tán? – találgatták izgatottan. János azonban lehűtötte a kedélyeket, imígyen szólván:
– Én csak vízzel keresztellek benneteket! De ez nem elég! Ahhoz, hogy megtisztuljatok, ki kell takarítanotok lelketek és testetek istállóját. Ki kell irtanotok magatokból a rosszat, a bűnt. Tartsatok bűnbánatot mielőtt megmerítkeztek és a kereszt alá állva, megkeresztellek benneteket! Csak a megtisztultakat fogadom be az isten országába menetelők közé. – Dörögte és feszt keresztelte az egyre nagyobbra nőtt tömeget. Mindenki csodára várt.
A csodás gyógyulások és jelenségek azonban elmaradtak. A nép habozni, sőt csüggedni látszott. Egyre többen kérdezték kétkedve:
– Nem próféta ez, de nem is messiás, nem tesz csodát...
– Ez, csak lázít bennünket, ámít... – mondták innen is onnan is. János, megelégelve a méltatlankodásokat, így szólt a felajzott tömeghez:
– A csodákat ne tőlem várjátok, a csoda bennetek van. El fog jönni hamarosan az, aki hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruszíját megoldjam. Ő szentlélekkel tölt fel és tűzzel keresztel meg benneteket! Szórólapáttal kezében kitakarítja szérűjét, és csűrbe gyűjti a tiszta búzát, az ocsút pedig olthatatlan tűzben elégeti!
Természetesen Heródeshez is eljutott a lázító próféta híre. Éppen elég baja volt a halált megvető bátorsággal ellene küzdő zelótákkal, egyáltalán nem hiányzott, hogy a kommunista, egyenlőség elvét hirdető, isten országát ígérgető próféta fellázítsa a csőcseléket. Még csak az kellene! Más se hiányozna, még, hogy Róma a lázadás leverésének ürügyén megnövelje a helytartó seregének létszámát és a még meglevő viszonylagos függetlenséget is elvegyék a zsidóktól.
Bár igaz, hogy Róma csatlósaként fél függetlenséget élveztek, Poncius Pilátus római helytartó a határok védelmére és a rendre ügyelt. Ha nem volt lázongás és időben megfizette a tartomány a kivetett adókat, akkor nem avatkozott a szidók dolgaiba. Félő volt azonban, hogy János könyörtelen nyíltsággal kikiáltó lázító, egyenlőséget hirdető szavai a csőcseléket begerjesztve a kufárok, kereskedelmi csomópontok, farizeusok ellen hergeli. Elhatározta, hogy maga elérendeli Jánost. Ha nem jön szép szóra, akkor erőszakkal vezetteti elő. Aztán majd, valamilyen ürüggyel jó időre lecsukván, kivonja a forgalomból, amíg az idő jótékonyan elfedi a lázadás emlékét.



3.

A Zéta Retikulumon utolsó eligazítását tartotta Úr. Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus O Hara, a Földre való visszatérés előtt, megkapta a végső utasításokat. Úr a terv ismertetése előtt a múlt ismertetésébe fogott.
– Meg kell tudnotok a Föld más részén eddig volt eseményeket is ahhoz, hogy objektíven átlássátok a történteket, és elfogulatlanul ítéljetek. Mint tudjátok, a Föld végtelen és hatalmas. A mayák földje, a Szövetség összes tartományával is, csak töredéke a Földön élő népek országainak.
Amióta megteremtettem a Földön az életet, több helyen is megpróbálkoztam az emberiség és más élőlények elszaporításával. Afrika földjén, az északi részen, már három és félezer éve kiépítették a bázist az általam leküldött félistenek. Hatalmas piramisvárosokat építettek és az akkori csúcstechnikával megteremtették a városlakók szerény komfortját. A városnak közvilágítása, csatornahálózata és hírközlése is volt.
A bányák kitermelését eleinte az általam leküldött önkéntesek vállalták. Majd, amikor már a helyi lakosság annyira elszaporodott, hogy érdemes volt munkára fogni őket, kiképeztettem a helyi lakosokat és katonáink őrizetében, rabságban robotoltak a nemes ércek kibányászásán és a kőfejtőkben. Rengeteg kő kellett az építkezésekhez. Éppen ezért helytartóim, a fáraók rabló-hadjáratokat indítottak a környező országokba, rabszolgaszerzés céljából.
A fáraók és a papok kasztja rendelkezett az általam készített űrrádiókkal. Ezeken keresztül tartották velem és vezérkarommal az összeköttetést. Ez a rendszer működött az elmúlt évezred végéig. Jó hatszáz éve is már annak, hogy az állandó egymás közötti házasodással a fáraók elkorcsosultak és elvesztették isteni képességeiket. A főpapok szintén elkorcsosultak és a szodómia felé tendáltak. Fajtalankodtak kecskékkel, birkákkal és a szavanna antilopjaival egyaránt. E mellett annyira lealacsonyodtak, hogy a rabszolgák lányait, fiait és asszonyait is magukévá tették. Úgy üzekedtek, mint a kanikutyák.
Az élvezetek hajszolása, az örökös dáridózás megtette hatását. Pár száz éve annak, hogy a núbiai négus királyfi hadserege rajtuk ütött, és lemészárolva az elitet, magával hurcolta a kincstár javait, köztük az űrtelefonokat, rádiókat, világító berendezéseket. A fáraók erő és eszköz nélkül maradva, bábként uralkodtak egy ideig, majd isteni mivoltukat elveszítve, közönséges emberként uralkodtak tovább az összezsugorodott birodalomban.
Történt , hogy még hanyatlásuk kezdetén elhatároztam, magukra hagyom őket és új népet választok ki, amely érdemes a szeretet eszmevilágát továbbvinni és elterjeszteni az egész Föld lakósai között.
Így esett választásom Mózesre és zsidó népére. Az akkor uralkodó fáraó minden ellenkezése ellenére Mózesnek sikerült segítségemmel kivezetnie népét Egyiptomból Rájuk küldtem a hét csapást, majd még megtetéztem hárommal. A teljes sötétség alatt szétválasztottam a Vörös tengert és az üldözők elől átmenekítettem a zsidókat a Sínai félszigetre. Amint átértek, újra összezártam mögöttük a tengert.
A nép sokéves bolyongással indult el Kánaán felé. Útjuk során szöcskékkel, bogyókkal, gyökerekkel és mannával táplálkoztak. Amikor Kánaán előtt táboroztak, Mózest kihívtam a pusztába és negyven napon át, diktáltam le neki a hatszáztizenhárom törvényt is tartalmazó Törvények könyvét a Tórát. Biztosítottam róla, hogy népe általam kiválasztott nép, és, ha betartja utasításaimat, és a szerint élve hirdetik az örök igazságot a világban, akkor nem hagyom el őket. Mózes aggódva kérdezte tőlem:
– Ki vagy te, Isten?
– Vagyok, aki vagyok! – válaszoltam neki – Elégedjél meg ennyivel. De, mivel ő tovább erősködött megengedtem neki, hogy Úr-nak szólíthasson imáiban. Aztán a törvények betanulása után, visszaküldtem övéihez.
Írástudóival később egy hatalmas tekercsre íratta le ezeket, a közhasznú törvényeket. Mindenre volt bennük példa. Egy modern társadalom törvénykezésének alapjait raktam le nekik.
Később felhívattam a Sínai hegyre és ekkor, egyetlen egyszer, egy járművön (égi szekéren) megjelentem ott és átadtam neki a két törvénytáblát a rájuk vésett Tízparancsolattal.
A tőlem kapott Tízparancsolat, a legfőbb törvényeket képezte. Ezt szájról szájra adva, mindenki megtanulta és eszerint élve, kordában tartotta a nép önmagát.
Az évezredek során ez a két kőtábla elkallódott, miként az Illés próféta által tüzes szekéren Mózesnek leküldött frigyláda is. A frigyládába egy nukleáris generátorral működtetett égi telefont, ha úgy tetszik, égi adóvevőt, küldtem neki, hogy Mózes és a főpapok közvetlenül tudjanak velem érintkezni.
Egy darabig működött is a rendszer, de keserűen tapasztalom, hogy zsidók félreértettek engemet. Én nem egyedül nekik, hanem az emberiségnek alkottam meg a Tízparancsolatot. Ők azonban dölyfösen, mellüket verve hirdetik, hogy választott népek, és maguknak sajátítva ki a törvényeket, saját templomaikban őrzik a tóratekercseket és a Tízparancsolat másolatát. Egymás között házasodnak, nem keverednek a befogadó népekkel. Kereskedőik behálózzák az egész világot. Kufárjaik, uzsorásaik és farizeusaik megtalálhatóak a rómaiak, görögök, perzsák, babilóniaiak városaiban. Viszont a tudást, az égi parancsolatot maguknak vindikálva, tudatlanságban tartják azokat.
Így lehetséges az, hogy bálványokat imádnak, sok-sok istennek emelnek oltárt és templomokat. Paráználkodnak és kifordulnak önmagukból ezek a népek.
Megtehetném, hogy Kukulkánt egy csapásmérő osztaggal rájuk küldöm, de nem teszem. A népek annyira összekeveredtek, hogy nem lehet őket városaik elpusztításával megdorgálni. A teljes kiirtásuk nem célom. Nincs már a Napnak szüksége a szabad lelkekre, mivel a Szövetségből rendszeresen kapjuk a nukleáris tüzelőanyagot. Így hát a Tízparancsolat reaktivizálásával, egy új vallás megteremtésével, belülről kell felbomlasztani a Római birodalmat, majd a görög és perzsa birodalmakat is.
Az új vallás kiinduló alapja az isteni terv, és a törvények, zsidók által már a gyakorlatban kipróbált alkalmazásának megreformálása. Tehát, hitújítást kell végrehajtani. Mivel az izraeli népeknek a messianizmus (a megváltó várása) a legfőbb vezérmotívuma, így keresnetek kell ott, Izrael földjén, egy olyan próféta alkatú, tanult férfiút, aki hajlandó a Tízparancsolatot és az új igéket hirdetni.
Ha megtaláltátok ezt a prófétát, akkor léptek közbe ti. Csodákat fogtok produkálni neki, általa, a nevében, stb. Akarata ellenére is ráakasztjátok a messiás, jelzőt és elkezditek, általa és vele, a térítést, a reformációs munkákat.
Magatok köré csoportosítjátok a legértelmesebbeket. Ezekből kiképzitek az apostolokat, akik később prófétákként széjjelviszik a világba és elterjesztik a keresztény vallás alapelveit. Megszervezik a sejteket, kisebb közösségeket. Higgyetek nekem, az új hit úgy fog terjedni, mint a pestis. Csakis ezzel, a belülről történő bomlasztással tudjátok aláásni és felbomlasztani az eretnek birodalmakat.
– És mi lesz, ha a kiszemelt messiást közben megölik a hatóságok, akkor mi lesz a tanítványokkal? – kérdezte Kukulkán aggódva. Úr arca felderült és mosolyogva így szólt.
– Ez lenne a legjobb. Ennél jobb fordulatot el sem tudnék képzelni. A hatalom saját csapdájába esik, ha megölve a messiást és néhány apostolt, mártírt csinál belőlük. Ha ez a számunkra óhajtott mozzanat bekövetkezik, akkor lehet a terv második lépcsőjét kiépíteni.
Most már a megváltó címmel felruházott mártír nevében a tanítványok hirdetik tovább a mennyek országának eljövetelét, és kialakítanak egy misztériumjátékot a mártír messiás világmegváltó cselekedetéről. Értitek már? Elültetitek a népben a bűnbánat csíráit. Beszuggeráljátok nekik, hogy értetek halt meg a messiás! Megváltott benneteket eddigi összes bűnötöktől. Most már nem vétkezhettek, mert az újabban elkövetett bűnök miatt a pokolba juttok a mennyország helyett.
Na valahogy így képzelem el a mítosz és misztériumjáték kimunkálását. Ha mégsem ölnék meg a messiást, akkor nektek kell kivonni a forgalomból szépen, csendben. És, ha ez megtörtént, akkor egy misztériumjátékot kreálva, meg kell ejtenetek illúziók általi transzperszonációval való megjelenítését és mű kivégzését... De remélem erre nem fogsor kerülni. Most meg kell találnotok a megfelelő személyt, és mihelyt födet értek, el kell kezdenetek a munkát.
– Bocsánat uram, az eredeti Tízparancsolat változatlan hagyásával vagy megreformálásával kell dolgoznunk? – kérdezte újfent Kukulkán. Az Úr így válaszolt:
– Az általam alkotott tízparancsolat tökéletes és örökérvényű. Ezt kell leporolnotok és reaktiválni. Semmi szükség kiegészítésre. Van még kérdés? – nézett szét a stábon Úr.
Senki sem tett fel újabb kérdéseket Úr széles jókedvre derülve a keblére ölelte valamennyijüket. Úgy szorította őket, hogy eggyé váltak vele. Hatalmas kéjérzet és szeretet járta át testüket. Heréik pattanásig feszültek és a felgyülemlett szeretet és hála, lávaként lövellte ki ejakulátumát a megmerevedett bíborlándzsákból.
Miután így kiadták a felgyülemlett szeretetet, egyenként Úr bíborlándzsájához járultak és kiszíva az életet adó nektárt, betőtekeztek az isteni nedűvel. Ez volt Úr ajándéka a misszióra indulóknak.
– Akkor hajnalban útra keltek. Személyi fegyverekre nem lesz szükségetek, hiszen mágikus képességetek mindentől megóv benneteket. Egy kis űrtelefont kap mindegyikőtök, amit amulettként a nyakatokban viseltek. Ha összeköttetésben akarok lépni veletek, vagy ti én velem, akkor ezen át tudunk egymással szót érteni. Van-e még kérdés?
– Nincs uram! – válaszolták egyszerre, és mindenre elszántan hagyták el a tróntermet.
Másnap hajnalban, beszállva az űrkompba, útra keltek Palesztina felé.


4.

János hírneve egyre jobban nőtt és keresztény követőinek tábora is szépen gyarapodott. Míg Júdeában szervezte az őskereszténységet, addig az örökké renitens, nyakas és lázadó Galileában unokatestvére az ács fia, Jézus is spontán kezdte el hirdetni az igét.
Jézus, az idős Józsefnek második házasságából származó egyetlen fiúgyermeke, viszonylagos jólétben, konszolidált körülmények között nevelkedett. Gyermekkorában éles eszével és élénk érdeklődésével kitűnt társai közül. Így hamarosan a rabbi kedvence lett és szívesen oktatta a Tóra és Talmud titkaira. Az ifjú minden szabadidejét az ősi krónikák, törvények tanulmányozásával, magyarázatával és a különböző értelmezések vitájával töltötte. A rabbinak annyira tetszett az ifjú értelmes okfejtése, hogy megengedte neki a szombati templomi napon a fiatalok oktatását. Sőt, tizenéves korára már a felnőttekkel is felvette vitában a versenyt.
Tizenkét évesen a szüleivel felment Jeruzsálembe és a három napos ünnepen ott maradva, a tanítók közt helyet foglalva, komoly kérdésekkel bombázta őket. Szülei meghatódtak ekkora tudásszomj láttán. Apja józan ítélőképességére vall, hogy magamellé véve kitanította az ács-mesterség csínjára bínjára. Amikor már nem tudott neki újat tanítani, akkor a többi iparos legényhez hasonlóan, vándorútra indult Jézus is, hogy a vidéket járva, munkát vállalva, vándor ácsként keresse, alapozza meg egzisztenciáját.
Jézus pedig Galilea szerte, járva, alkalmi ácsmunkákat vállalva, szerény megélhetésre és kis tartalék pénzecskére is szert tett. De közben mindegyre a tanítás körül forogtak gondolatai. Ha nem akadt pár napig munkája, akkor a szent tekercset bújva, igyekezett elsajátítani a Tóra összes törvényeit.
Aztán amikor már úgy érezte, hogy túlcsordul benne a tudás, szerette volna másokkal is megosztani, amit elsajátított. Így aztán vándorlásai közben egyre nőtt híveinek tábora. Elterjedt Galilea szerte, hogy van egy ember, akitől lehet kérdezni, és mindenre választ tud adni. Sőt, a törvény szabályait ismerve, bármilyen peres ügyben eligazítja az embereket. Húszas éveinek derekán már annyi követője akadt, hogy felhagyott az ácskodással, és csakis az írás és törvény magyarázatának szentelte magát. Ő alkalmazta először a sétálva tanítás módszerét. Kis csoportjával sétálgatva, a templomon kívül okította a tudásra szomjazókat.
A nép kezdte hírét költeni és a rabbi címmel, illetni őt. Két-három munkanélküli tanítványa tudásszomjtól fűtve mellé csatlakozott és állandó kíséretéül szegődött. Jézus különbözött a templomban tanító tudós rabbiktól. Ő nem tartozott semmilyen templomhoz, nem parancsolt neki a jeruzsálemi főrabbi sem. De nem tartozott a lázadó, szabadság eszméket valló zelóták zendülő csoportjaihoz sem. Ő mindig a tiszta igazat, az írás szavait magyarázta és hirdette.
Két vezérmotívuma a szeretet és a hit azonban már hamar kibontakozott. Bölcsen rátapintott, hogy a Teremtő Isten az embert szeretetenergiával töltötte fel és a felebaráti szeretetre teremtette. És rájött arra is, hogy hittel mindent el lehet érni. Kedvenc mondásává vált, hogy hittel hegyeket lehet mozgatni.
Huszonnyolc éves korára eljutott odáig, hogy legfőbb életcéljának az isten keresést és az Úrhoz való közelkerülést, annak feltétlen szolgálatát keresse. Éppen ezért nagyon nagy örömmel hallotta, amikor rokona, unokatestvére János Júdeában a Jordán vidékén a kereszt szentségét, a keresztelkedést és a Jordán vízében való megkeresztelést hirdette és a gyakorlatban alkalmazta is.
Elhatározta, hogy hívei növekvő seregével elzarándokol hozzá és megkeresztelkedik általa. Több százra gyarapodott követőinek száma, amikor elérte azt a helyet, ahol János keresztelte a népet. János nagy örömmel fogadta és úgy tekintett rá, mint nálánál magasabb fokozatú prófétára.
– Neked kellene engemet megkeresztelni, mert te mindannyiunknál nagyobb vagy – kiáltotta, mikor Jézus előadta kérését.
De Jézus, szép csillagszemeivel rátekintve, nyomatékosan tudtára adta, hogy tőle szeretné a keresztséget elnyerni. János, amikor a Jordánban merítkezőt a keresztség szentségében részesítette (megkeresztelte), így szólt:
– Megkeresztellek téged a legmagasabb isten nevében.
– Köszönöm neked rabbi! – szólt csengő hangon Jézus, mire János így válaszolt.
– Atyádnak köszönjed, mert te neki, legkegyelmesebb istenünknek a fia vagy! Így tehát, az atya nevében kereszteltelek meg Jézus!
A tömeg megbabonázva hallgatta János kinyilatkozását, és Jézus! Jézus: káltozásokkal, most már az ő keze alá özönlöttek, hogy tőle, az Isten fiától nyerjék el a keresztséget.
Jézus napnyugtáig keresztelt. Majd a lebukó nap fényében az égre nézett és lelkét hatalmas szeretet szállta meg. Úgy érezte, hogy betöltekezett hittel és a szent szellemmel. Önbizalma akkorára nőtt, hogy annál csak hite volt nagyobb. Mivel a nép a nagy messiásvárásban valamilyen csodás jelre várt, egymás után járultak elé a betegek, bajukra gyógyulást keresve. Jézus, az úrban bízva, kezét a fejükre helyezve, kézrátéttel meggyógyította őket.
A bénákra, leprásokra, bélpoklosokra és nyavalyatörősökre rátette kezeit, és csoda történt: a betegek a kézrátevéstől meggyógyultak. A tömeg vad tülekedésbe kezdett, és mindenki Jézus közelébe akarván jutni, egymást taposva tolongtak.
– Netán ez lenne a messiás, az ács fia? A galileai Jézus ez, Józsefnek, az ácsnak a fia! – hangzott több felől is. Jézus visszahőkölve a ráaggatott messiás címtől, így próbálta lehűteni a kedélyeket.
– Nem vagyok messiás. Én az ember fia vagyok, aki hitben bővelkedem! Nem én, a hitetek gyógyított meg benneteket! – mondta és kíséretével indult éjszakai szállást találni.
A keresztség felvétele után Jézus búcsút intve tanítványainak ugyanúgy, mint egykoron Mózes is tette, kiment egyedül a pusztába és negyven napig maradt ott étlen-szomjan, a rét bogaraival és bogyóival táplálkozva, harmattal enyhítve szomját. Rendes táplálékot nem vett magához a negyven nap alatt.

5.

Heródes király palotájában gyorsan peregtek az események egymás után. Mint tudjuk, Heródes Palesztina egy részén uralkodott csak, mert a többi részt meg kellett osztania testvéreivel. Mivel ő volt testvérei közül a leggátlástalanabb, így egyenesen következett karakteréből, hogy beleszeretve bátyjának Fülöpnek a feleségébe, eltette őt láb alól. Így két legyet ütött egy csapásra: megszerezte az ország másik negyedét, így máris Palesztina felén uralkodva, Júdeához csatolta Galileát is.
Feleségül vette a most már özvegy sógornőjét. Igen ám, de a sógornő magával hozta fiatal szűz leánykáját a szépséges Salomét is. A király olthatatlan vágyat érzett unokahúga iránt és minden vágya az volt, hogy leszakítsa ezt a harmatos virágszálat. Egyenlőre azonban be kellett érnie ugyancsak kívánatos sógornőjével és válogatott hetéráival.
A megnagyobbodott birodalom feletti örömében egymást érték a palotában a vigasságok. Az örömben viszont ürömként vegyült bele a vidéken szállongó híresztelés: egy János nevű próféta bújt elő az ismeretlenségből és már-már messiásként téríti a népet keresztény hitre. Egyenlőséget és a javak egyenlő elosztását hirdető téziseit pedig, egyenesen a farizeus réteg és ő maga a király, a királyság intézményének megdöntésére irányuló támadásnak vélte.
Főpapjaival megtanácskozván a dolgot, az egyházi és világi érdekek összetalálkoztak. A féltés alakot öltött. Megszületett a közös ellenségkép. Elhatároztatott, hogy János prófétát szép csendben az éj leple alatt meglepve, el kell fogni, a palota pincebörtönébe szállítani. Ott tárolva hosszabb időre ki kell vonni a forgalomból.
Heródes terve az volt, hogy a Szanhedrin (a főpap, papjai, ő maga és a farizeusok képviselői tanácsa) elé rendelve megpróbálják jobb belátásra bírni. Minden áron, akár birtok, jutalom, cím és rang adományozásával is, át kell őt a hatalom oldalára állítani. Be kell ígérni egy nagyobb templom, mondjuk Jerikó vagy akár Názáret főpapi állását is, ha szükséges a megnyeréshez. Vagy pedig gazdag adóbérletet, esetleg nagyobb földbirtokot ígérve, az ország távoli csücskébe száműzni, és így elszeparálni a néptől.
Ezek voltak Heródes gondolatai és a Szanhedrin ülését összehíva, ezeket a terveket a tanács elé tárva, várta a javaslatokat.
Elsőnek Maculami a jerikói főrabbi kért szót. Hájas arca és gonosz apró, egymástól távol álló, disznószemei egész lényének sunyiságát tükrözte. Párnás ujjaiban végződő karjait kövér hasán nyugtatva, rókamosollyal ajkain így érvelt.
– Legkegyelmesebb király! Én nem restelltem álruhában elmenni a Jordánhoz, ahol ez az elvetemült kereszteli a népet. Felháborító, amit művel. Először is szitok, átok áradatot zúdít a tisztes kereskedőkre, az állam szolgáira, az adószedőkre, a vámosokra és az uralkodó elitre. Ezáltal, közvetve a trónt is ócsárolja. Gúnyos szavaival szemen köpköd bennünket és téged is leghatalmasabb uralkodónk. Mindenkit bűnbánatra és önvizsgálatra szólít fel. Eredendő bűneink azonnali megváltására ösztönöz. Javaink, szétosztását szorgalmazza. Agiasz istállójához hasonlítja a palotát és templomainkat. Kisepri őket az igazság seprőjével! Ezt állítja, és meg is fogja tenni, ha hagyjuk.
– Mit tegyünk hát? – kérdezi a király döbbenten.
– Véleményem szerint, a leghelyesebb lenne örökre elnémítani! – szólalt meg Zörtökmögli az adóbérlők doaenje. – A nép, szavai hatására, sok helyütt megtagadja az adófizetést.
– És egyre nehezebb a templomadót, a tizedet begyűjteni – tette hozzá a főrabbi felajzva.
– Így van! Így igaz! – hallatszott a tanács tagjai közül egyre hangosabban. – Ki kellene végeznünk... Megfojtatni, vagy oroszlánok elé vettetni Poncius Pilátus arénájában...
– Igaz, így lenne jó! – harsogták egyre többen – Szolgáltassuk ki a helytartónak, legyen ő a végrehajtó. Száradjon a lelkén a próféta halála!
– Nem jó! – állította le őket Heródes. – Gondoljátok csak el, ha kivégezzük, a nép hősként, sőt mártírként fogja emlegetni és még lázadás is kitörhet. Éppen elég bajunk van a zelótákkal. Galilea megöröklésével nemhogy megerősödött volna a birodalom, de csak egyre gyengül. A zelóták aláássák a közbiztonságot, felborogatják a rendet és veszélyeztetik a közbiztonságot. Hiába húzatom őket százával karóba, feszíttetem keresztre a zsiványokat. Egyre hevesebben lázítanak ellenem. – ordította magából kikelve az asztalt verve Heródes.
– Mást kell kitalálnunk uraim. Semmiképpen sem vagyok a híve az elhamarkodott döntéseknek – vetette közbe a farizeusok szószólója, Júdea leggazdagabb borkereskedője Dübel Cokli Joachim. – Szerintem éppen ellenkezőleg, meg kell nyernünk őt. Javakkal elhalmozva elkápráztatni. Címeket, rangokat adományozni neki, ha kell! A cél érdekében, akár királynak is kinevezhetnénk! Miért ne!
– Megőrültél te? – némította el a főrabbi – még 0hogy királynak, s mi lesz akkor urunkkal a nagy Heródessel? Ezért az eretnek gondolatért ki is végeztethet, te bibas! – mondta és sunyin az uralkodóra nézett.
Heródes rezignáltan maga elé meredt, majd kisvártatva megszólalt.
– Tudjátok mit, még ebbe is beleegyezek. Átadom neki a trónt, és én visszavonulok a birtokaimra Akkon várába. Legyen ő a király helyettem. Nyűg nekem ez a királyság. Annyira kirakatban vagyok, hogy nincs magánéletem. Megszólnak, mert sógornőmmel hálok, sőt mert magam mellé emeltem a trónra. Ha lemondok, akkor visszanyerem a szabadságomat, semmi sem köt, azzal hálok, akivel akarok, nem szól bele az államtanács abba, hogy mi történik a hálószobámban. Így legalább magamévá tehetem gyönyörű nevelt lányomat Salomét is... – szólta el magát a begerjedt király. A Szanhedrin tagjai összenéztek és rögtön tudták, honnan fúj a szél. Ez képes lesz itt lemondani, csakhogy magáévá tehesse bájos unokahúgát. Sőt, megözvegyítve magát, annak anyjának elsinkelése árán, maga mellé emelné a trónra ezt a kis cafatot... Nem, ezt nem lehet megengedni. Heródesnek maradnia kell. Neki kell elvinni a balhét. Elsőnek Maculami főrabbi tért észre és átlátva szitán, nyájasan kérlelni kezdte az ingadozó királyt.
– Nagy jó uram! Mire jó ez az egész? Mindannyian melletted vagyunk. Hűséggel szolgálunk tégedet és az államot egyaránt. Azt akarod, hogy megfutamodásoddal, odavetve a gyeplőt a csőcselék közé, elszabaduljon a pokol. Hogy a zelóták szétverjék az állam intézményét. Kiborogassák a tóraszekrényeket, szétszórják a szélbe a Tóratekercseket! Megszűnjön a törvény és a rend! Ezt nem akarhatod!
– Mit tegyünk hát! – nézett rá regisztráltan Heródes.
– Ha elfogatjuk Jánost, akkor magunk elé vezettetve, felajánlunk neki mindent szépen sorjában. Az a lényeg, hogy a hatalom oldalára álljék. Kell nekünk egy ilyen ékesszólású aranyszájú prédikátor. Megfordítjuk a fegyvert, és ő maga fogja ki a szelet a vitorlából. Ha kell, megteszem jerikói főrabbinak. Tudom, hogy a rang mindenkit megszédít.
– És, ha szerénységből nem fogadja el?
– Akkor megtesszük kincstárnoknak, fő vámszedőnek, vagy elmegyünk egészen a végsőkig! – szavalta a főrabbi. Heródes ránézett és szarkasztikusan megjegyezte:
– Én le is mondhatok...
– Nem, nem uram, hidd el eddig nem, merészkedik. Megelégszik ez a fogadatlan prókátor egy adóbérlői állással is.
– Úgy legyen! Uraim, ha elfogják Jánost, akkor összeülünk és felajánlunk neki mindent. – Zárta le a gyűlést Heródes és a terített asztalhoz invitálta a vendégeket.
A nagyteremben már a tetőfokára hágott a mulatság. Az asztalokon bárány és szárnyas-sültek. Ónkancsókban tüzes borok. És vidám vendégsereg mindenfelé. Folyt a tánc, a nóta és a vigasság. Az est fénypontjaként belibbent Salome lefátyolozva és vad, érzéki fátyoltáncba kezdett. Egymás után kerültek le testéről a fátylak, és mire a hetedik fátyol is lekerült róla, anyaszült meztelenül járta az érzéki táncot.
A jelenlévők begerjedve, a hetérák és az érzéki szűz ifjak testének élvezésébe fogtak. Akinek nem jutott partner, az a kereveteken elnyúlva vad onanizálásba és maszturbálásba fogott, a látvány libidót növelő hatására.
Heródes fejét lesunyva gubbasztott az asztalfőn, felesége Heródiás szúró tekintetének rabságában. Heréi hatalmasra dagadtak a kéjvágytól. Bár igencsak kívánta, nem merte Salomét érinteni. Kéjvágyát borba fojtotta, majd apródjának intve utasította, hogy bíborfurulyáját kiszíva, enyhítsen golyóinak feszítésén... Szemeivel tette hát magáévá a szüzet, és apródjának ajkai által élvezte epekedése tárgyának üde szépségét. Így folytak a lakomák nap, mint nap. Heródes úgy vetette bele magát a szórakozásba, mintha vesztét érezte volna.