Eső után oly tiszta a táj,
Mint gyónás után a lány.

Az égbolton szivárvány,
Elgyengülök e táj láttán.

Nevet fűje, fája, virága,
Szárad a pillangó szárnya.

Madár bújik elő fészkéből,
Kukac a föld méhéből.

Minden megújul, fellélegzik,
Szívem reménnyel megtelik.

Az esőfelhők lassanként elfogynak,
A bárányfelhők ugrándozva sokasodnak.

A napsütés késik még kicsit,
A mező sok virága kivirít.

A nap az éltető, reményt keltő,
Kit megénekelt, már számtalan költő.

Itt ülök én is bőrig ázva,
A szépre, a csendre vigyázva.