Zúg a szél oly lágyan érint,
S a fülembe dúdol egy altatót.
Álmos lombok árnyékában pihenek meg,
S magamra húzom mint a takarót.

Fekszem némán félig elszenderülve,
És nézem miként ragyog a csillag az égen ami magában oly szürke is lenne.
Fáradt szemem is lecsukódik már lassan,
Féltő ágak tekerednek körém mint a meleg paplan.

Majd végtelen fehérség omlik elém,
Ölembe ugrál sok ártatlan kis bárány.
S tündököl az ég is,
Mint márványon a szivárvány.

Alszom csendesen testem pihen,
Nyugodtság önti el lelkem.
Mélyen szuszogok,
És hangosan lélegzem.

Majd a mozdulatlan csendet egy sóhaj töri meg,
Álmodom hogy az ág mégsem oly hideg.
Álmodom hogy az árnyékot csak kezed veti rám,
Ahogy átölelnél s erősen magadhoz szorítanál.

2007.jan.