Világosság gyűlik szemem előtt
Mozdulnék, de végtagom ellen áll
Agyamról el-eltűnnek a felhők
Már emlékszem, testem bilincsbe zárt.

Próbálom felidézni a múltam
Nem jut eszembe ki egykor voltam,
Most látom, börtönöm egy tükörtár,
De egy idegen bámul vissza rám.

Mintha mindig is itt éltem volna
De szememet egy fátyol takarta,
Mit fátyol! Egy hatalmas vasfüggöny,
Létem tévedés ezen a földön.

Már ezer évek óta itt vagyok,
Magamból hátra semmit nem hagyok
Lassan gyűlnek szemembe a könnyek
És búcsút intek ennen a földnek.

Érzem szívem még utolsót dobban
Testem elterül mocsokban, porban
Agyam nem gondol már semmi másra
Csak a békét hozó túlvilágra.

Lassan kinyitom megfáradt szemem
Hiszem, örök béke kapujában,
De csalódni fogok, érzi testem
Itt vagyok az idő fogságában.