Fejed ezer méh zajától hangos,
Testesd korbácsolva új csodákra csapdos.
De csodák már nincsenek, hisz üresek az emberek.
Midegyiknek van egy méhe,
Mely fullánkját belevéste.
Ez a fullánk döfködi egész életét,
és nem bir elszakadni tőle.
Ez a fullánk, mely ontja a szép reményt,
és újra részeg tőle.
Részeg és mégis élvezi,
Hogy ezt a mérget elnyeri.
Vágyik rá és lassan összeesik..
Vége már, elkárhozott...