Harcra gyűlik már a néma idő.
Nehéz csendben hadrendbe áll az erő,
Görbülnek görcsösen zárult ujjak,
Hallod, a távolban riadót fújnak?

A Sors üstjében valami készül,
Ki az eget kémleli, belekékül.
Mozdulatlanságba mered a lét,
Elvész, ki fél, s gyáván maga ellen vét.

A minden napokat túlélő harc,
Sötéten ülő szemeket rejtő arc,
Ez jutott neked, nekem és neki,
Nézd, az üstben ott rotyog a Semmi!

Hogy falja a kiéhezett falka!
Minden szép érzésed keni a falra,
Szűk térben fuldokolsz, torkod száraz.
A harcod, ajtód előtt áll, s nem vár az.

Aszód, 2005-01-08