Így nincs értelme - rájövünk és vége.
Nincs más hátra minthogy vége legyen végre.
Nem azért mert olyan szörnyű,
Azért fáj mert oly gyönyörű...volt

Képtelen vagyok elhagyni, megszabadulni tőle,
S bár még szeret, ő is ezt akarja tőlem.
Tudjuk hogy nincs tovább, az útnak vége szakad,
Várjuk hogy a másik menjen, de végül mindkettőnk marad.

Csak némán nézzük egymást, várunk valamire,
Szeretnénk elmenni, de visszatérnénk ide.
Nem a hely köt ide minket, hanem a másik,
Szeretjük egymást, de szenvedünk, ez látszik.

Külön úton kell menjünk, együtt nem lehet.
Nehéz az utolsó csók, az utolsó lehelet.
Azt hisszük könnyeinktől nem látjuk egymás nélkül az utat,
Pedig jól tudjuk, az összetört szív, hiába kutat.

Halálán is csak remél, s nem engedi a szerelmet.
Nem magának, hanem a szerelemnek kér kegyelmet.
Helyettünk küzd a szívünk, a mi harcunkat vívja,
Az enyém a tiedet, a tied az enyémet hívja.

Azt hisszük nincs már más hátra, csak előre.
De hogyan éljek, ha nem meríthetek erőt belőle?!
Nekem ő volt a minden, az élet, a szerelem.
Vele is maradnék örökre, de nem tehetem.

Hogyan éljek nélküle?! Az életem körülötte forog.
Megtépázott kicsi szívem még mindig érte dobog.
Azt hisszük nincs már, csak egy megoldás,
Azt hisszük nem bírjuk tovább, jöhet a szakítás.

Bele sem gondolunk, hogy tán nagyon nehéz,
De külön sokkal nehezebb, tudom ez így merész,
És lehet hogy szenvedünk attól ami most van,
De ha szakítunk az engem megöl nyomban.

Van az a fájdalom, melynél megváltás a halál,
És ez a fájdalom bár olyan erős, megnyugvást talál,
Mert nem csak a szenvedés érezzük folyton,
A szerelem elég hogy a szenvedés fogyjon.

A boldogság sokkal erősebb mint a fájdalom,
De sajnos csak én érzem így, és ezt nagyon fájlalom.
Tán téged is észhez térít majd ha már nem vagyok.
Kis szerelemes szíved engem éhez, ki már halott.

Ne nézz rám, mert könny szántja az arcom.
Ne törődj velem, megvívom a saját harcom.
Magaddal törődj, mert tudom nem könnyű neked sem.
Azt kell tenned amit nekem, a szerelmünket temetnem.

Borzasztó sóhaj, ennyire futja tőlem,
A boldogság fut, menekül előlem.
Nem bírok megszabadulni tőled, és nem is akarok,
Rég rájöttem már: A saját akaratom rabja vagyok...