Egy örökéletű ébenfa tekint rám,
Rámnéz, s holtan áll, vár,
Várja társát, az örök halált,
Halálhozónak hivnak, s rám várt,
Igaz társa leszek, el nem hagyom,
De ő gyűlöl, s unja a fagyot,
A végtelen nyugalom ellen harcol,
S egykori szerelme ellen ránt kardot,
Fellázadva, vérem ontja ki,
Vörös nedűm kérgét elfedi,
S Ő már a halálhozó,
A végtelen nyugalmat adó.