Megszültél ebbe a testbe,
Életet adtál a lelkembe,
Itt hagytál korán engem,
Életem fele halt veled.

Egyedül töltöttem az életem,
Egyedül sírt a két szemem,
Egyedül vérzett a testem,
Egyedül kínlódott a lelkem.

Körülöttem sok ember volt,
Közöttük élni akartam nagyon,
Ki távolabb ki közelebb állt,
Volt kire azt mondtam: barát.

Kést vágtak a hátamba sokan,
De mindíg megbocsájtottam,
Ott hagytak mindíg a bajban,
De ha kellettem jó votlam.

Újra és újra mindíg megdöftek,
Eldobtak és aztán visszajöttek,
Én akartam tartozni közéjük,
Megalázkodtam sokszor értük.

Gyűlt bennem a fájdalom és kín,
Lelkemben haragot és tüzet vitt,
Gyűlöletem elnyomtam legbelül,
Csak jobban gyűlt és gyűlt.

Régi emberek elmentek tőlem,
Körém újak gyűltek, újra kezdtem,
Újra tartozni akartam közéjük,
Újra ugráltam körülöttük.

Sokan újra meg-megdöftek,
Kihasználtak, kinevettek,
Megaláztak, gyötörtek,
Szították gyűlöletemet...

Aztán fordulatot vett az életem,
Az emberek nem kelettek már többet,
Tartozni már nem akaram közéjük,
Jó voltam magamnak egyedül.

Ami nekik jó volt az számomra nem,
Amit ők szerettek azt én már nem,
Amit ők csináltak azt én utáltam,
Kívülálló lettem, őket elzártam.

Falat magam köré építettem,
Jobban zavarta ez így őket,
Célpont lettem számukra mégjobban,
Egyéniségként a szemüket szúrtam.

Voltak emberek kiket mégis beengedtem,
Kést kaptam így is bőven, eleget,
Volt kit közel engedtem teljesen,
De eldobott, megtaposott rendesen.

Lelkem megsérült véglegesen,
Most új életet kezdtem,
Kín volt eközben az életem,
Meghalni akartam mást nem...

Illetve akartam szeretetet,
Törődést és egy szerelmet,
Kerestem hátha meglelem
Nem találtam senkit sem.

Napról napra alig éltem,
Kínban fürdött a testem,
Szenvedést reggeliztem,
Fájdalomban feküdtem.

Lejebb csúsztam jobban és jobban,
Mélyebbre kerültem újra és újra,
Emberek körülöttem már mások lettek,
Nem követem őket, ők követnek engem.

Egy nap beléptél az életembe,
Megismertelek, megkedveltelek,
Sírt a lelkem a fájdalamdért,
Pedig tudtam, nem lehetsz az enyém...

Sokat szenvedtem, mert szerettelek,
Nem mutattam ki, elnyomtam mélyen,
Szinte már nem is tudtam mi a baj,
Nem tetszel, elhitettem magammal.

Egyszer mégis felém léptél,
Nekem szerelmet mutattál,
Nem hittem el, féltem,
"Tán iztos félreértem!"

Kiderült egyek vagyunk ketten,
Szerelemre gyúltunk mindketten,
Olyat éreztem mint még sohasem,
Mindennél erősebb szerelmet...

Éreztem egy csak veled lehetek,
Fájó lelked akartam, hogy öleljem,
Egyek lettünk, egyé váltunk,
szerelmünkben összefortunk.

Boldogok mégsem lehetünk,
Így is csak szenvedünk,
Nem hagyák, hogy együtt legyünk,
Tiltott a mi szerelmünk?!

Bántanak téged és fáj a lelkemnek,
Messze vagyok, nem lehetek meletted,
Nem segíthetek a beteg lelkednek,
Nem hagyák, hogy meletted legyek.

Szenvedünk napról napra mindketten,
De szeretjük egymást, ez a világ nekem,
Meghalni már nem akar egyikünk sem,
Pedig élni most sokkal nehezebb.

Rádöbbenek, semmit nem kaptam könnyen,
Ha megkaptam elvették mindíg tőlem,
Talán boldog sohasem lehetek,
De nem adom könnyen e szerelmet...

Küzdeni fogok napról napra,
Kínlódni érted percről órára,
Nem adom fel küzdelmem soha,
Csak ha te kéred, hullok a porba...