Égő erdőben kószáltam aznap.
Láttam elsorvadni a lángtól mindent,
Láttam elégni a szépet és zöldet,
S a régtől korhadó fatölgyet,
Amint szénszemekre hull szét.
Falánk láng halom szerteszét..

Utam zavaros volt aznap.
Nem számított merre megyek,
Csak kétséget és kínt éreztem.
Viruló életet nem reméltem.
Hagyták végignézni az égiek
A lángba fúló végzetet.

Nem féltem, csak epekedtem,
Hogy én is velük együtt éghessek.
Nem kell majd tűrni a pusztaságot,
Csak nyeljek én is halálos lángot!
S az élet szagú múlt, jelen
Égjen örökké hamuvá velem!

Sokat láttam, elég most már!
Félek, de nem tőled te Tűz!
Kiált lelkem, azt halljátok
Ti égő bokrok, vadállatok,
Ti csúszómászók, koboldok,
S vétkes emberek, ti bolondok!

Veletek had égjek el! Majd
Istenem kiszabja sorsom,
Mennybe vagy Pokolba botlom.
Bár a Menny drága szó,
Nincs hozzá hasonló jó,
Nem is ejtem bűnös ajkamon.

De ez a Pokoltól is rosszabb,
Egyedül kémlelni a magányt,
S rút szerelmesektől búcsút inteni,
Izgató csókot többé nem érezni!
Ha minden elég, minek többé élni?!
Ez a végem, könnytől vérezni.

De mily neszt hallok, amely
Idegen hangon cseng fülemnek?
Csengése édes és tiszta a szélben
A tűz ropogásától is éberebb ékben.
E lágy morajt keresi, kutatja szemem..
Megőrülök, ha játékot űznek vélem!


De mégsem vagyok játékszere
A haszontalan turpiságnak.
A gyönyörűség záloga tárul elém:
Egy szárnyaló fénylény tart felém..
Egész életemben féltem az idegentől,
De ez az idegen több a véletlentől!

-Angyal vagyok, nevem Ophelia.
Isten küldött Hozzád, gyermekem.
Kiérdemelted az égi életet.
Fogd meg kezem, elvezetlek
Oda, ahol az élet bú nélküli,
S ahol az égieket a szeretet élteti!

Elvitt magával a szépséges angyal,
Már nyomát sem láttam a tűznek.
Felhőkön át vezetett illanó repte,
Nem kérdeztem tőle semmit se.
Éreztem a születő remény ízét,
S az angyal pihekönnyű testét.

Hirtelen leejtett, s zuhantam!
Lelkemet ijedség járta át!
Még utoljára néztem fel az égre,
S közeledett az égő rengeteg képe!
Ophelia! Hol vagy? Cserben hagytál!
Édes égi szavaiddal bíztatgattál..

Pihekönnyű testeddel óvtál,
S elvezettél a Menny kapujáig.
Hát miért ejtettél el oly hirtelen?!
Talán az életben túl sokat vétkeztem?!
Csak zuhannék a tűzbe! Sorsomba,
A fájdalmas örökkévalóságba!

-Nem hagyom..!-Te vagy az Ophelia?
-Nem hagyom, hogy elkéss! Kelj fel!
Szemem kinyílik, s itt az Angyal
Ismert valóságos emberi alakkal.
Édesanyám ő, földre szállt tünde,
Szobámat kitölti lelkének fénye.

Hát mégsem hagyott cserben
Az Angyal, ki röptében elejtett.
Vagy ő is velem zuhant a tűzbe
Amely az Élet lángoló jelképe?
Az álmom üzenete rejtélyes,
Megfejteni emberi agy nem képes..