Mintha ezernyi apró foszlány alkotná a holdat
A patakoknak sem hallani már csobogásukat
A levegő szellőként csapja meredt kezemet
Magány, olykor vágyódás önti el szívemet
Messze van a célom: a keresés sem elég
S a tervek kúsznak...de én csak futnék feléd!
Elérnélek, tüstént súgnám füledbe: Itt vagyok!
Hogy elérjelek,hosszú utat tettem meg gyalog...
Végtelen volt...halvány, de a végéhez értem
Majd egyre halványabb lett, gyarlón féltem
Féltem, hogy elvesztem a hozzád kötő utat
De súgták: ébredjek, hisz e képzelet elaltat
Bátran válaszoltam: had álmodjak tovább..
De az érthetetlen valóság belém véste fogát!