Jó, féléve éltem együtt barátnőmmel, amikor végre rászántam magamat, hogy átmegyek hozzájuk a Duna túlfelén található lakhelyükre. Bemutat a szüleinek, s egyúttal elhozunk egy-pár otthonlévő holmiját is. Annyi információval rendelkeztem, hogy anyukája, miután Juci apukájától elvált özvegyemberhez ment másodszorra férjhez. Így, mivel időközben az özvegyember fiai családot alapítottak, csak Juci maradt otthon a nagy házban szüleivel.

Azon a novemberi napon, átkozottul hideg, mondhatni, csontig hatoló szél fút a Duna fölött. A nyitott kompon állva, vaskorlátot markoló tenyerünk valósággal odafagyott a korláthoz. Lekecmeregve a kompról, beültünk a jó meleg buszba és tíz perc alatt a község főterén álltunk meg. Kiszálltunk, s elindultunk a ház felé. Az esti szürkületben haladva a kihalt utcán egy lélekkel sem találkoztunk, csak a házak ablakiból kiszűrődő kékeslilán villódzó TV képernyők fénye világította meg a ködfüggönybe burkolódzó járdát

A ház elé érve szusszanásnyi időre megálltunk a gőgös nagykapu előtt. Juci zsebében kotorászva kivette a kapukulcsot és beillesztette a zárba. Megpróbálta elfordítani a zárnyelvet. A rozsdás zár hörögve üdvözölte régnemlátott kulcs barátját. Az egymásrátalálás örömében azon melegiben váltottak egymással egy nyelvespuszit. Csikorogva nyílott ki a kapu..

A zajra villanyfény gyulladt és kilépett a nyári konyhából, jövendő anyósom, Bözsinéni.
– Szerbusztok gyerekek!
Mondta üdvözlésképp és Jucit megpuszilta, engem pedig férfias kézfogással üdvözölt. – ide gyertek a nyári konyhába, itt jó meleg van. A nagyházban most kapcsoltam be a fűtést. Hagy melegedjenek a szobák.
Mielőtt elindultunk volna a kiskonyha felé, körbehordoztam a tekintetemet és megkérdeztem.
– Hány ház van itt Bözsinéni?
– Itt, fiam, három. A nagyház az amolyan kirakat. Van benne egy nagyszoba és két kisebb a mi, meg a lyány hálószobája. Abban nappal nem vagyunk. Az uram egész nap odavan a munkahelyén, ügyeket intéz. Én a kiskonyhában vagyok. Állandóan ég a tűz a sparheltben. Jó meleg van odabenn, hamar befűti a helységet a tűzhely. Amott hátul van még egy kisház, ami garázsként is szolgál, meg magtárnak is használjuk. Télen ott dolgozzuk fel a disznót, disznóvágáskor. Hátul van egy budi, meg a füstölő

Miközben megmutogatott mindent odaértünk a kiskonyha elé. Az ajtó ablakán halvány fény szűrődött ki. Miután kinyitotta egy tüllfüggönyön kellett átverekedni magunkat, hogy beléphessünk a jó melegbe. A földígérő tüllfüggöny a legyek elleni védekezést szolgálta. Faluhelyen ez mindenütt így van. Természetes dolog, hogy a köpőlegyek ellen védekezni kell valahogyan, ha nem akarjuk, hogy beleköpjenek a levesünkbe. Belépve becsuktuk magunk mögött az ajtót és ezzel kizártuk a külvilágot.
– Ez az én birodalmam!– mutatott büszkén körbe az asszony.

Tekintetemet végighordozva egy gödrös díványon állapodtam meg. Rajta középen, elnyúlva hatalmas fekete kandúrmacska, Frici nyújtózkodott lustán. Jöttünkre szemeit résnyire kinyitotta, majd becsukta, mit sem törődve velünk. Mellette egy zöldrefestett kredenc. Átellenben egy konyhaasztal két hokedlivel és egy lócával. Kis ablak, benne muskátlik cserépben. A sparhelt fölött az elmaradhatatlan Háziáldás, melyet még hajdani lyánykorában hímzett Bözsinéni.

–Üljetek le, egyetek. Juci, merjél a Pistának a halászléből! – adta ki a parancsot lányának. Juci kimerte a güzölgő ínycsiklandozó halászlét. Mellé frissen szeletelt fehérkenyér, üres boroskancsó, poharak. Bözsinéni, jó gazdasszonyként törlőruhával a kezében szolgálatkészen serénykedett mellettünk. Jóízűen nekiálltunk az evésnek, amikor kisvártatva lépések zaja hallatszott. Csizmás lábak közeledtek az ajtó felé.

Egy-két krákogás, dobbantás, majd felpattant a konyhaajtó és az ajtónyílásban megjelent az apósjelölt. Mokány, alacsony, zömök, bajszos kis kunforma ember volt. Bajsza, szemöldökei, deresek voltak a rárakódott zúzmarától. Hátán bekecs, fején kucsma. Belépve levette fejéről kucsmáját, az ajtófélfához verve leütögette róla a zúzmarát. Majd tett egy lépést befelé. felálltunk és üdvözlésére elébe siettünk Jucival.
– Jó estét – dürrögte, miközben tenyeremet vasmarkának rabságába ejtve satuként szorította össze. Úgy éreztem, mintha vizet akarna facsarni belőle.
– Kovács István– mondtam bemutatkozásként. Erre ő is bemutatkozott.
– Böszme Bálint. – fejével intett, hogy folytassuk a vacsorázást.

Tekintete megállapodott, hű feleségén.. Felvonta szemöldökét, fejével biccentett. Bözsinéni pedig szolgálatkészen háta mögé állva kihámozta az öreget ruhadarabjaiból. Úgy nézett ki, mint egy eleven ruhafogas. Az öreg a macskát félretolva elterpeszkedett a díványon. Kinyújtotta csizmás lábait, az asszony egyenként a lábaközé vette őket, és lehúzta a csizmákat. Elé rakta a posztópapucsot. Az öreg belelépett és megállt az asztalnál. Tekintete az üres boroskancsóra tévedt. Szemével intett az anyósjelöltnek, az pedig kiiramodott a pincébe, hogy megtöltse. Kisvártatva teli kancsó borral érkezett vissza. Addigra Juci kimerte a halászlét mostohájának. Az öreg két borospoharat telitöltött és koccintásra emelve az övét így szólt.
– Isten hozott nálunk István ecsém! Egészségünkre!
Koccintottunk, ittunk. Egészségünkre kívántam én is és folytattuk az evést. Majd a második pohárka bor elfogyasztása után, nyelvemmel ciccegve hízelkedőn megjegyeztem. – Jó bor.
– E, fiam tőkén termett!– büszkélkedett az öreg, majd hozzátette, a fény felé fordítva poharát.– látod milyen kristálytiszta! Fénylik, mint az arany! Na, egészségünkre!– emelte koccintásra újfent poharát. Koccintottunk, ittunk.
– Nem dicsekvésként mondom, de értem a forszát! Negyvenéve készítem, a saját tőkémen termett szőlőből. Nem látott ez egy deka cukrot sem! E’ nem csiger ecsém! E’ bor!
– A’ mán biztos, hogy nagy szakértő lehet Bálintbátyám, mert ilyen jó, testes bort életemben nem ittam még!– dicsértem, újabb pohárka tartalmának lehörpölése után Bálitntbátyámat. Ezzel a hízelkedésemmel máris ragacsos pókhálóba vonta a szívét. Mire fellelkesülve folytatta.
– Van nekem ecsém, minden évjáratból! A legrégibb is megvan már, több mint húszéves is talán. Gyerünk le a picébe! Majd ott megmutogatom őket. Kipalackoltam minden évjáratból 1oo üveggel. Ott sorakoznak sorban, felcímkézve az ivóban, a főfalba vájt polcokon. Gyerünk, majd ott megbeszéljük a kettőnk dolgát. Hagyjuk az asszonyokat, hagy végezzék a munkájukat.– Mondta ellentmondást nem tűrően és a viharlámpát meggyújtva elindult kifelé a konyhából. Én pedig követve, utána.
A piceajtóról komótosan levette a lakatot, s kitárult a hatalmas pince. Középen felbakolva a hatalmas hordók. A sarokban kecskelábú asztal, két lócával.
– Űjjél le ecsém, én meg majd prezentálok neked. Melyik évjáratból?
– Bálintbátyám, a legrégebbiből, ha lehet!
– Azon ne múljon– lépett a polcokhoz és egy 1980-as feliratú palackot emelt le. Az asztalhoz lépett vele és dugóhúzót ragadva pillanatok alatt kihúzta a dugót belőle. Már csurgatta is a nedűt a poharakba. Tényleg nagyon finom, jó illatú, zamatos bort töltött. Miközben iszogattunk, a rúdról egy szál kolbászt emelt le. Kettétörte és az egyik felét a kezembe, nyomta.
– Harapjunk a bor mellé, hogy jobban csússzon!– mondta és hersegve beleharapott a füstölt kolbászba. Követtem példáját. Miután elfogyasztottuk az üveg bort, és a szárazkolbászt, feltántorogtunk az asszonyokhoz. Belépve a jó, meleg konyhába tekintetem megállt a hideg radiátoron.
– Látom központi fűtés is, van–, jegyeztem meg csak úgy félre.
– Vegyeskazánnal fűtünk. Itt nincs bekapcsolva a radiátor, mert az asszony a sparhelttel befűti a konyhát, de a szobákban meleg van. A nagyházban van fürdőszoba, külön WC, központi fűtés. Minden kényelmetek meglenne nálunk, ha úgy gondolnátok… kerítene neked egy brigádvezetői állást a Lajos. Úgy élhetnétek itt, mint a vadgerlicék. Csak turbékolnátok, csinálnátok nekünk egy-két porontyot, had szaladgáljanak az udvaron. Van itt hely, tágas az udvar. Készítenék nekik homokozót, hintát, mászókát, lipityókát…
– Az még odébb lesz Bálintbátyám. Hanem mi lenne az, az állás?
– Mi lenne, hát a Lajosnak egy megbízható emberre lenne szüksége, aki jártas a papírmunkákban, könnyen eligazodik a városban, tud bánni a számítógéppel, és persze az emberekkel. Fiatal, városi vagány vő kell nekem, akivel együtt, egyirányba tudjuk húzni a szekeret! Kapizsgálod már? A családba kell maradni minden kunsztnak, fortélynak, ügyeskedésnek…
– Szóval, munkafelügyelő, könyvelő, műszakvezető lennék egyszemélyben?
– Persze. A Lajos kétszáz hold saját és ötszáz bérelt földön gazdálkodik. Képzett agrármérnök. Ő volt a TSZ-be az ágazatvezető. Érti a szakmát, de mindenre nincs ideje. Mivel sógorok vagyunk, így családban maradna minden. Arany életetek lenne itthon. A mi hetven holdunkat is a Lajos bérli. Épülhetnétek is, ha nem akartok velünk lakni.
– De, Bálintbátyám, nekem van egy stabil állásom a vasgyárban.
– Mennyire stabil az, he? Ma megvan, holnap eladják, bezárják a vasgyárat, aztán mehettek, ki merre lát. De, a földet nem tudják elvinni… menyit viszel haza?
– Hatvanötezret tisztán…
– Hahaha! Viccelsz velem ecsém! Itt meglesz nálunk a kétszáz. És hízott disznó, baromfiak, a bor, amit akarsz! A lyánynak se kell dolgozni, csak szülni a gyerekeket, hagy szaporodjék a magyar! Na, áll az alku?
– De, Bálintbátyám, minek végeztem technikumot? Rútul hagyjam ott a gyárat, áruljam el a munkásosztályt? Disszidáljak a parasztizálásba!
– Eh, ecsém, ki mondta, hogy disszidálj te a parasztokhoz! Te, itt fehérgalléros úriember leszel, a Lajos rokona! Csak irányítanod kell.
– De, mit? Nem értek a mezőgazdasághoz, se a közgazdasághoz, csóró számítógép műszerész vagyok…
– Na, és, ki mondta, hogy értened kell valamihez? Neked, a kapcsolatok, kiépítése, ápolása, a piac figyelése, a pénzügyi tranzakciók követése lesz a dolgod. Majd belejössz.. Le kell venni a Lajos válláról ezeket a feladatokat, mert belerokkan. Súlyos cukorbeteg. Elég neki a szakmai irányítás. Értjük egymást.
– Értjük– mondtam, és belekapaszkodtam, ki tudja hányadik poharamba.
– Ittunk erre, ittunk, arra és aztán csak filmszakadás.
Mondanom sem kell szörnyű álmokat, víziókat láttam. Hatalmas robajjal dőltek le a gyárkémények. Robbantak fel a kohók. Baggerokkal bontották az Acélműveket, és simára planírozták a gyár helyét. Aztán bevetették fűmaggal és pillanatok alatt hatalmas ősgyep terült el a valaha volt vasgyár területén. Gémeskúttal, szürkemarhacsordákkal, bőgatyás gulyásokkal népesült be a táj….ekkor felriadtam. Arra ébredtem, hogy Juliska rakja a fejemre a hideg vizes borogatásokat.
– Mondanom sem kell, hamarosan megnősültem. Elvettem felségül Juliskát. Fél év múlva felszámolták a gyárat és egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy a Lajos előtt állok és lapát tenyerébe csapva, beállok hozzá irodavezetőnek. Így lettem egy csapásra városi lakosból műparaszt.