Emberfal Lelkemet
vesz körül pallossá
nevetnek
gúnyolnak
szavuk egy
köszörű
mely lelkem
csiszolja

Állok ott
egyedül és
nem szólok
semmit
arcom se
rezdül és
nem látok
senkit

Lelkemet
pallossá
faragják
csiszolják
csapásom
várják már
jövőmet
is látják

De én nem
akarok
sújtani
rájuk
nem leszek
pallos
véres
királyuk

Nem leszek
olyan
mint mostan
ők sem
építem
falam hogy
ne lásson
engem

Senki, de
senki
soha
életben
hogy ne legyek
tégla
a nagy
épületben