Csontcsiszolat-lakatját letépve
szétfeszítem a szívemet
-napról napra holdról holdra
önti takarómra
fájdalom-hányás-savtengerét-
S a sóbadermedt pusztaság
lángokban áll
jajj de lángokban áll
Itt a halál ül most tort
s a nyomában járó jövevények
-rothadó dögkeselyűk-
eszik a szívemet
tépik a szívemet
marják a szívemet
remegő csont-tálcámon
s csak sírok
mély barázdáiba a gyönge bőrnek
hamvadnak a lángban
a nyöszörgő cseppek
élvező leheletek
Tágra nyitom fülem
hadd rezdüljek ahogy felböfögnek
s megrágnak újra
kínzó éhes csőrkarmukkal
s hadd köszönhessem meg
sírva
üvöltve
nevetve
Megtisztító kegyetlenségét