A csata végén, már csak egy hang sír a szélben,
A szőke herceg lova csak egy inggé lett a széken,
A szőke herceg árulása lelkét feketére mossa,
Álarca mögött ott lapul eltorzult mosolya,

Most a királylány lerogy,
S suttogja zokogva,
Miért lett megint e vágynak a fogja,
S a gyönyörű nappalt felváltja a fagy,
Álmodj!

Hunyd le a szemed, s álmodj most szépet,
Felejts el minden szíved mérgező képet,
A herceg nem herceg volt, ahogy ő mutatta,
S a fehér ló is szürke volt, két állatnak fattya,

De nem menekülj sötétségbe, nyisd hát ki szemed,
A szürkeségből rádsandít egy fénysugár, s mereng,
Elmereng bágyadt arcodon, mi már végleg feled,
Nyitott ablakidból magas fal lett, Veled..

Sírj hercegnőm, hullasd csak könnyedet,
Egyszer eljön érted igaz herceged,
Egyszer megérint a valós szerelem,
Mely nem árul el soha, s nem lesz ily becstelen!

2006. december 19.