az öregemberen még most is látszott micsoda fess legény lehetett valaha. szabályos arcvonásai , nap barnított színe és hófehér rövid, kissé már megnőtt göndörödő haja volt. az arcán , pontosabban az orra hegyén volt egy heg. ezt egy régi vitézkedése során szerezte a "jó ember", de ettől még csak nemesebbnek tűntek arcélei.
gyermekkorában vallásos családban nőtt fel, a kommunista években viszont a templom környékére se ment, nem találta biztonságosnak, ha a templomba látják menni, a kocsma volt a biztonságos hely. igaz ugyan ott sem töltött sokkal több időt mintha misére ment volna. az igazsághoz tartozik , hogy bár ő maga tartózkodott a templomtól, de a gyermekeit járatta hit tanra, bár azt csak sokkal később a fia esküvőjén tudta meg, hogy református templomban keresztelt fia elsőáldozó volt és még bérmálkozott is.
aztán ahogy az történni szokott:egy váratlan súlyos betegség után, visszatért a nyájba, rendesen járt a vasárnapi misékre. Olyan rendesen hogy oszlopos tagja lett a gyülekezetnek, presbiterré választották a Józsi bácsit.
de a vér nem vállik vízzé, és hála Istennek a huncutsága se hagyta el.
a két nő már többször is beszélgetett, Kozma bácsival. az egyik úgy harmincöt, a másik ötven lehetett, és mindig ünneplőben jártak, mintha csak templomba mennének. Közösen térítettek, próbáltak téríteni, mint egy egymást erősítve , egymást el nem hagyva próbálták bekeríteni a gyanútlan érdeklődőt, bár kit aki szóba állt velük.
mivel már többször beszélgettek az öreggel, úgy gondolták el jött az idő a végső rohamra, és ha be engedi őket a lakásába, megtérítik végre.
- úgy gondoljuk Józsi bácsi,- mondta az idősebb talán bemehetnénk magához.
- hát nem bánom - és huncut pajzán vigyor jelent meg az Öreg arcán - de most mán csak egyenként - és kacsintás közben felnevetett. de már csak külön-külön.