Vánszorog vándorbotján a vén Idő
S szétforgácsolódnak az apró percek
Az öreg gazember új életre tör
Ám nem tudja: kettétörik a fejsze.

A szomorú gyémánt örök és kemény.
- Ó, bár az öreg Kaszás szétmorzsolná -
Ám csak ragyog a hűvös és tompa fény
Szél nem fújja, láng nem égeti porrá.

Örök belső örvények kavarognak
Amíg lassan bomlik a test szövete
Önnön maguk tébolyát elsodorva
Belőlük el halk üres eső ered.

S nincs már semmi, csak az érzés magában
Az agyra fekete gyászabrosz terül
Nem-létező aknájában a kába
Szem saját tintafolyójába merül.

Áll a csend. Felé kőszikla andalog.
Az időtlen abszurd arcot vés belé.
A kőajkon ki nem mondott mondatok.
Bennük egy soha-senki-írta regény.