Éjszakában az erdőt járom,
Hold világít fényesen utamon,
Hó ropog lábam alatt,
Szél fújja arcomat.

Reszketve tekintek körbe,
Gőzt lélegzem ki melegen,
Arcom jegesen csípi a szél,
Keresem kiért a szívem él.

Felnézek az égre, rád gondolok,
Tán te is ezt a holdat bámulod,
Csillagok ragyognak le rám fényesen,
Csillognak melegen, de mégis jegesen.

Csillagok között ott a te szemed,
Ragyog mind, melyiket kövessem?
Kettő igazi, a többi álnok hamis,
Hogy tudnék hozzád jó utat választani?

Kiálltozok érted, hátha meghallod,
Visszajelzést tőled nem hallok,
Futkosok mint a sebzett vad,
Kereslek, kereslek, hol vagy?!

Térdre hullok a hóban,
Feltekintek a holdra,
Mint a farkas ordítok,
Fájdalmamban sikítok.

Fáradtan csuklom össze,
Könnyem hullik jegesen,
Arcom a hóba temetem,
Nyomom bele jegesen.

Nem tudom merre jársz, hol lehetsz,
Azt tudom te is kínok közt szenvedsz,
Nem akarom, hogy te fájdalmat érezz,
Én akarok minden kínt érezni helyetted.

Nem érzem a lábamat, a karomat,
A hideg lassan elhalgattat,
Hóban fekszem csendesen,
Te miért nem lehetsz melettem?

Lassan, már alig lélegzem,
Feladja a harcot a testem,
Kialszik a tűz a szememben,
Kihül, jégbe fagy a szívem.

Testem lassan fedi el a hó,
Friss hó most már a takaróm,
Hó lett a fehér szemfedőm,
Az erdő lett az én temetőm.

Lelkem a jeges szélben száll,
Nem lankad míg téged nem talál,
Keredni fog téged ha kell örökre,
Lelked a másik fele, torz nélküle.