Csillagként születtünk,
Ragyogunk és csak élünk,
Egymás felé ragyogunk,
Egymást el nem érhetjük.

Mint a macskák élünk mi,
Szemünk csillagként sír,
Nyávogást a másik nem hallja,
De belül érzem mit mondassz.

Mint futótűz égünk ketten,
Forrón lángolunk együtt fel,
Folyó választ el minket,
Egybe olvadni nem lehet.

Este csak a holdat nézem,
Talán te is rá tekintessz,
Te is csak azt érzed,
Mennyire szeretlek.

Sötét felhő úszik erre,
Gondolom érkezett tőled,
Te már e felhőt megnézted,
Üzeneted hozzám elvitte?

Cellába vagyunk zárva?
Köztünk egy fal állna?
Kezem véresre verem e falon,
Ordítok, de a faltól nem hallod.

Ütöm és verem, mint tudom,
Leverni, áttörni nem bírom!
Kezem véresre szétverem,
Nem használ, mégis megteszem!

Sarokban sírok véresen,
Neved kiálltom keservesen,
Tudom ott vagy érezlek,
De mégsem lehetsz énvelem!

Ordítunk mi egymásnak,
Ordítunk de nem hallak,
Falat verjük nem használ,
Sírunk, mit tudnánk mást?

Testünk lelkünk forrong,
Hevültebb és olvadoz,
Elménk repedezni kezd,
Lassacskán őrülünk meg.

Gumicellába bezárnak,
Bezárnak egy szobába,
Mozogni alig bírunk,
Gumiszobában sírunk.

Látni már nem látunk,
Hallani nem hallunk,
Egymás melett fekszünk,
Némán tehetetlenül.

Mégis egymást érezzük,
Egymás felé kúszni kezdünk,
Nem látunk és nem hallunk,
Mégis egymást kutatjuk.

Egymást lassan megleljük,
Megkötözve ölelkezünk,
Sírunk és nevetünk,
Bolondok vagyunk, de együtt...

Nem érdekel már semmi sem,
Nem szól hozzánk senki sem,
Nincs számunkra külvilág,
Csak szeretni akarjuk egymást.

Ennyi maradt már csak minekünk,
Biztos hibáztunk és vétkeztünk,
Talán végíg együtt bűnhödtünk?
De vége és együtt lehetünk,

Gumiszobában ülünk mi együtt,
Ajkunk összeér, ez a mi szerelmünk,
Csókoljuk egymást, örvendünk,
Lassan hül ki élettelen testünk.

Két test fekszik egymás melett,
Ajkuk még forró, de már szürke,
Szemünkben nincs már a fény,
Elmentünk, testünk már nem él.

Megöltek minket nem élünk,
Szerelmünk az mi nem vénül,
Lelkünk örökké csak szárnyal,
Szeretjük egymást soha meg nem hal!