Köd van, sötétség. Bennem is. Nem érzek semmit. Várok valamire. Várok, hogy valami visszahozzon. Várok egy érzésre. Nem jön, csak üresség van. Lelkem valahol máshol jár, várom hogy visszatérjen belém, és újra önmagam lehessek.
Nem lehet így élni. A szakadék szélén állva, miközben az őrület alattunk tátong, csak azt várva, hogy mikor zuhanunk bele.
Nem kell magunktól, még löknek is hátulról. Nem tudjuk ki, nem is érdekes, lehet, hogy a saját tudatunk, vagy tudatalattink.
Tolnak előre, mindig csak előre.
S az út végén vár minket a felszabadulás.