Ó, volt-Karácsony
képzelt hona!
Volt-e a volt, - vagy
nem volt, soha?

Kis hold-kukucska
ágrésen át...
Sötét keretben
csend-hóvilág.

Üveggömb, ringó
kéktüzű kék,
s piros...tükrükben
csend-hómesék.

Ó, volt-Karácsony!
Emlékezem,
te valót játszó
Nincs-szerelem!

Bent van a Kint is,
s Kint van a Bent:
hócsend-meséjük
békét teremt...

Hallgat a pince,
padlás, - a ház,
egérke surran,
szél mocorász,

majd ismét csendet
gyűjt mesecsend,
s megérti Véges
a Végtelent...

Ó, volt-Karácsony,
kíváncsi szem!
Voltál? És volt-e
Múlt? Életem?

Mondd, volt-e más is,
mint csak Mese
látszata, Nincsnek
bús gyermeke?

Fenyők, álomzöld
Karácsonyok!
Úgy fáj most öröm-
bánatotok!

Ó, Érthetetlen,
sötét keret!
Fehér világod
merre lehet?

Milyen Idő rejt
Égpillanat,
szívnek kinyíló,
kedves, szabad?

Hallgat a pince,
padlás, - a ház,
benti hideggel
kinti vitáz.

Nem! Sohasem volt
út, sehova,
csak lelkek képzelt
csillagsora,

csupán a könnycsepp,
amely ragyog
örömnek látszón
új bánatot,

s elfáradt csend, mely,
velünk, velem, -
s futó fénynek hitt
fénytelenen.