Peregnek a súlyos jégdarabok
Keresztülhasítva agyamon
Már csupán kósza önképzet vagyok
Hánykódva abszurdum-tutajon.

Tompán süllyed kék tintába a perc
E részeg, züllött papírhajó
Összehajtogatván a végtelent
Hol zeng az utolsó altató.

S nincs már perc, sem fulladozó idő
Széttörnek a paraméterek
Szétolvad gondolat, bűn, félelem
S mi marad a sötétben, csak Ő.