Szomorúfűz áll házam előtt,
Körében minden hajtást megöl.
Ültettem mellé egy rózsafát,
Mellette nőtt hosszú időn át.

Szárai óvó kézként ölelték át,
Így képeztek lágy harmóniát.
Gyönyörködött bennük minden lény,
De a rózsán úrrá lett a féltékenység.

Tűskéit szerelmébe mélyesztette,
Körbevette őket a fűz vére.
A hatalmas fa büszkén tűrt,
Törékeny lelke zokogott legbelül.

Forró napsütés hozott enyhülést,
A rózsa megkapta a büntetést.
Virágai, levelei elszáradtak,
Ez volt a képzelt féltékenység ára.

A fa idővel ledobta a tüskéket,
De helyükről vére csepeg ezüsttel.
Az édes nedü mérgező,
Körös-körül mindent megöl.

Házam előtt áll egy büszke fűz,
Egy kislány a hajába rózsát tűz.
A kék ég vörösbe borul,
"Anya, ez a fa miért szomorú?"