Feltöltve: 2006-11-30 10:16:13
Megtekintve: 6154
A tudatosodásról II
A. Egyszerü esetben
Az érzéseink legtöbbször nem tudatosak.
Ezt a tudomány is bebizonyitotta amikor a szervezetünket ezzel kapcsolatban megvizsgálta.
Emberek aki félnek kigyótól pl már a kigyó képe is elég hogy kiváltsanak bizonyos mérhetö fiziologiai folyamatokat. De az nem biztos - pedig a szervezet az - hogy a tudatában vannak annak hogy félnek. Mert látják hogy csak egy képröl van szó és félni ettöl/azt beismerni nevetséges lenne.
De ha megismétlödik az eset vagy az ehhez hasonló más esetekben, akkor lassan az érzés eléri a tudat küszöbét és az félelem tudatossá válik. Elöször ekkor szoktak segítségért folyamodni az emberek.
Az érzések tehát lehetnek tudatosak és tudatalattiak. A tudatalattiak forronghatnak vagy örülhetnek de bárhogy is van a dolog, meghatározhatják hogy hogyan reagálunk/viszonyulunk a töténtekhez. Sokszor sejtelmünk sincs róla hogy miért tesszük ezt vagy azt.
Valaki felbosszantott még reggel a villamoson, ezért lették késöbb makrancos, gorombán visszafeleselsz egy ártattlannak, hazamenve belerúgsz a macskába,... stb stb és rosszúl aludsz mert mostmár rossz a lelkiismereted is stb... altatót kell beszedni de persze nincs kéznél, akkor...
Ha a társad felvilágosít hogy az utóbbi idöben nemvagy normális akkor elöször elcsodálkozol de talán hamar rájössz (tudatosulsz róla) - ha elgondolkodol - hogy aki rálépett a kisujjadra a villmoson azért lett minden - pedig már el is fedkeztél róla és hogy ott indult meg a folyamat.
A tudatosulás pillanata mint egy gombnyomás. Egy uj folyamatot indíthat el. Mostmár mindent másképpen érzel/nézel és képes leszel megváltoztani a viszonyaidat. Elhagy a rossz védekezési beállítottság és még a macskától is képes leszel bocsánatot kérni. Végre megnyugodsz és nemkell az orvoshoz menned altatóért.
Amikor tudatosítottad hogy mitöl lettél goromba érezni kezded hogy kontrollálni tudod megint az életedet. Mert a tudatosodás ennek az egyik feltétele.
B. A valóságban minden nehezebb(Ilona kiegészítése)
Kedves palócföldi!
Ne haragudj, hogy már megint belekotyogok, de éppen erről beszéltem korábban, hogy egy ilyen folyamat sokszor csak l á t s z ó l a g indul meg egy k ü l s ő á r t a t l a n ok miatt. ..és aztán húzva maga után a lavinát. (Tipikus esete a bűnbak-keresésnek, mert ugye mindenért a szomszéd, a politikus, általánosságban a férfiak, vagy a nők tehetnek)
Tudat alatt sok-sok számunkra kerülendő félelem terjeng bennünk, amiket innen-onnan az idők folyamán összeszedtünk, megtapasztaltunk és netalán vereséget szenvedtünk. A sikertelenség élménye kialakítja bennünk a kerülés igényét, besepri a problémát a tudat alatti szőnyege alá.
Ezzel aztán még nehezebb szembesülni. Ha visszagondolunk a lavina visszapörgetése során az ártatlan kiindulópontra, a villamoson megtaposott kisujjunkra, tudatosulásunk felszínes, és megnyugvásunk mindössze ideig-óráig tart. Az örökös önfegyelmezés, valamint az állandó szembenézés (különösen mások nógatására) tovább erősíti az egyébként is kialakult kisebbségi érzésünket, ami nem ritkán önmegvetéssel is társul; miközben indokolatlan félelmünket, önbizalomhiányunkat táplálja. Ami aztán megerősítési, önigazolási kényszerben tör a felszínre. Heccelések, kivagyiság Ami bár ártatlan is lehetne, de a lavina ide is elér, hiszen ezek a külsőséges megfelelési igények szintén csak ideig-óráig nyugtatgatják háborgó lelkünket
Az érzéseink legtöbbször nem tudatosak.
Ezt a tudomány is bebizonyitotta amikor a szervezetünket ezzel kapcsolatban megvizsgálta.
Emberek aki félnek kigyótól pl már a kigyó képe is elég hogy kiváltsanak bizonyos mérhetö fiziologiai folyamatokat. De az nem biztos - pedig a szervezet az - hogy a tudatában vannak annak hogy félnek. Mert látják hogy csak egy képröl van szó és félni ettöl/azt beismerni nevetséges lenne.
De ha megismétlödik az eset vagy az ehhez hasonló más esetekben, akkor lassan az érzés eléri a tudat küszöbét és az félelem tudatossá válik. Elöször ekkor szoktak segítségért folyamodni az emberek.
Az érzések tehát lehetnek tudatosak és tudatalattiak. A tudatalattiak forronghatnak vagy örülhetnek de bárhogy is van a dolog, meghatározhatják hogy hogyan reagálunk/viszonyulunk a töténtekhez. Sokszor sejtelmünk sincs róla hogy miért tesszük ezt vagy azt.
Valaki felbosszantott még reggel a villamoson, ezért lették késöbb makrancos, gorombán visszafeleselsz egy ártattlannak, hazamenve belerúgsz a macskába,... stb stb és rosszúl aludsz mert mostmár rossz a lelkiismereted is stb... altatót kell beszedni de persze nincs kéznél, akkor...
Ha a társad felvilágosít hogy az utóbbi idöben nemvagy normális akkor elöször elcsodálkozol de talán hamar rájössz (tudatosulsz róla) - ha elgondolkodol - hogy aki rálépett a kisujjadra a villmoson azért lett minden - pedig már el is fedkeztél róla és hogy ott indult meg a folyamat.
A tudatosulás pillanata mint egy gombnyomás. Egy uj folyamatot indíthat el. Mostmár mindent másképpen érzel/nézel és képes leszel megváltoztani a viszonyaidat. Elhagy a rossz védekezési beállítottság és még a macskától is képes leszel bocsánatot kérni. Végre megnyugodsz és nemkell az orvoshoz menned altatóért.
Amikor tudatosítottad hogy mitöl lettél goromba érezni kezded hogy kontrollálni tudod megint az életedet. Mert a tudatosodás ennek az egyik feltétele.
B. A valóságban minden nehezebb(Ilona kiegészítése)
Kedves palócföldi!
Ne haragudj, hogy már megint belekotyogok, de éppen erről beszéltem korábban, hogy egy ilyen folyamat sokszor csak l á t s z ó l a g indul meg egy k ü l s ő á r t a t l a n ok miatt. ..és aztán húzva maga után a lavinát. (Tipikus esete a bűnbak-keresésnek, mert ugye mindenért a szomszéd, a politikus, általánosságban a férfiak, vagy a nők tehetnek)
Tudat alatt sok-sok számunkra kerülendő félelem terjeng bennünk, amiket innen-onnan az idők folyamán összeszedtünk, megtapasztaltunk és netalán vereséget szenvedtünk. A sikertelenség élménye kialakítja bennünk a kerülés igényét, besepri a problémát a tudat alatti szőnyege alá.
Ezzel aztán még nehezebb szembesülni. Ha visszagondolunk a lavina visszapörgetése során az ártatlan kiindulópontra, a villamoson megtaposott kisujjunkra, tudatosulásunk felszínes, és megnyugvásunk mindössze ideig-óráig tart. Az örökös önfegyelmezés, valamint az állandó szembenézés (különösen mások nógatására) tovább erősíti az egyébként is kialakult kisebbségi érzésünket, ami nem ritkán önmegvetéssel is társul; miközben indokolatlan félelmünket, önbizalomhiányunkat táplálja. Ami aztán megerősítési, önigazolási kényszerben tör a felszínre. Heccelések, kivagyiság Ami bár ártatlan is lehetne, de a lavina ide is elér, hiszen ezek a külsőséges megfelelési igények szintén csak ideig-óráig nyugtatgatják háborgó lelkünket
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!