Erzsike Lajos ágya elé ült. Érezte, hogy nem sokáig ülhet a férje mellett. Most minden pillanat sokat ér mindkettőjük számára. Egy hét múlva december 20-án lesz házasságuk 60. évfordulója. "Lalikám, együtt kell ezt megünnepelnünk." Már napok óta Lajos mozdulatlanul fekszik. Csak a szemeivel tud beszélni, és csak Erzsike érti. Érti, mikor kér a párja vízet, érti azt is, hogy mi fáj neki, hol mozdítsa meg testét, hol kell simogatnia. A kórházban nem biztatták az asszonyt semmivel, azt mondták, imátkozzon és készüljön fel mindenre. És Erzsike haza hozatta úrát, tudta, hogy az szívesebben otthon várna a halál pillanatára az élete párja mellett.
És most Erzsike szeme előtt pergett le az 60 év,amit egymás mellett éltek le. A boldog pillanatok, a nehézségek. Szép családot neveltek fel. Unokák, dédunokák. Lajos 10 évvel idősebb a feleségénél. Erzsike még kislánynak érezte magát, mikor a jóképű fiatalember megkérte a kezét. És nagyon boldog volt, mikor Lali a fülébe sugta: "Te vagy a legszebb lány a környéken." Még 30, és 40 és múlva is tudott kedves szavakat súgni a feleségének, amitől egy asszony boldog tud lenni. Most Erzsikének volt ideje visszaemlékezni mindenre. Végiggondolta életüket és arra a következtetésre jutott, hogy ő csak Lajos mellett tud élni, nélküle nem élet az élet. A család már sínen van, boldogulnak nélküle is. Inkább tehernek érzi magát mellettük. Ahogy csak lehet, kimélik őt, kiveszik a munkát is a kezéből. Mióta a látása megromlott, már olvasni sem tud, leginkább a rádiót hallgatja. Most csak Lajos leheletét figyeli és a szemmozgását. "Lajoskám, együtt kell ünnepelnünk!"
És így teltek a napok. A család is készült az évfordulóra. December 20-án mindenki megérkezett, azok a családtagok is, akik távolabb laktak. Oriási csokorral készültek meglepni az öregeket, ajándékokkal, finomságokkal. Csendesen felsorakoztak és ovatosan bekopogtak a dédiék szobaajtaján. Csend volt. Biztosan még alszanak. "Várjunk még egy órácskát". Egy óra múlva is csend volt. "Még mindig alszanak dédikéék?" - kérdezték a gyerekek. Magdi, Erzsike legfiatalabb lánya csendesen bement a hálószobába, kis idő múlva kijött: "Gyertek be. Dédikéék alszanak. Csendesen, gyerekek. Megállt a szívük. Örök álmukat álmodják." A két öreg egymás mellett feküdt, egymás kezét fogták. És mintha enyhe mosoly árnyékolta volna be arcukat. A család körbeállta az ágyat, elhelyezték a virágokat, és így csendben megemlékeztek a dédiék házassági évfordulójáról. Könnycsepekkel.