Már nem számolom szívemben a tőröket,
Nem bírja már súlyát rongyolt lelkem.
Fekszem a földön, te még belém is rúgsz,
Szemedben udor, szánalom dúl.

Tudtam az elején, mi lesz a vége,
Nem nagy tudomány, igazam volt, nézd meg!
Elhitetted egy ronccsal, hogy szebb is lehet,
Majd letaszítottad a magasból. Ez kellett neked?

Forró katlan fölött eresztettél el,
Lángok nyaldosták testemet.
Kinyitottam szárnyam, bár fájt,
Ereimet tépkedték a lángcsóvák.

Zuhantam a fortyogó üstbe,
Csukott szemmel imádkoztam érted.
Vártam a megváltót, vártam a halált,
Majd hirtelen meghallottam az élet dalát.

Felküzdöttem magam, fel a magasba,
Mostmár lentről tekintessz szaladva.
Jobban jársz, ha elszállsz innen,
Ez az én életem, s nem a mienk.