16.

Amint a hetedik lépcsőfokra értek és rátették lábukat a nyolcadikra, máris a pokolban találták magukat. Számukra egy hatholdas trombitavirág ültetvény volt kijelölve. Itt kellett a virágokat beporozni egymással, amig a vérvörös és a fekete virágszíneket ki nem tudják keresztezni. Ez volt az elsődleges cél. Ha sikerül kitenyészteni ezt a két domináns színt, akkor el lehet vele árasztani a világpiacot.

A másik feladat volt a folyamatosan beérő magvak begyűjtése és lisztfinomságúra őrlése a pokolbeli malmon. A porokat ötkilós légmentesen záródó hengerdobozokba töltötték és minden nap, műszak végén a járatszerűen érkező futároknak átadni. Hogy aztán a futárok hová továbbították a porokat és mi lett a további sorsuk azt nem, kötötték Jenőék orrára. Ők, csak két törékeny láncszem voltak a gépezetben.

Lucifer, az általa a pokolba begyűjtött vegyészekkel egy olyan kéj-mámor és szerelmi gerjesztő ital, por, granulátum előállítását végeztette, ami a föld feletti világban szexuális robbanáshoz fog vezetni. Ugyanis az emberiség elérte az enerváltságnak azt a fokát, amikor a szexuális késztetést háttérbe szorította az Internet, és a játékgép őrület. Egyszerűen nem akartak szaporodni az emberek. Ezt a szaporodási ösztönt akarta Lucifer felcsiholni bennük. Ugyanis szerződést kötött a mennyei Atyával, hogy ha a kéjmámor por által megnő a szaporulat, akkor minden tizedig gyermeket átadja Lucifernek.

Matyika hamar végzett a beporzással. Amig Jenő utolérte addig el-elkalandozott a pokolbéli réten és megfürdött a pokolbéli ezüst tóban. Történt egyszer, hogy egy csodálatos pillangó szállt a lila trombitavirágra. Matyi két ujja közé csippentette szárnyacskáit és gyönyörködve szemlélte a megriadt tarkaszárnyú pillangót. A pillangó kétségbeesetten próbált kiszabadulni a szoritásból, de Matyi nem engedte el. Ekkor csoda történt. A pillangó emberi nyelven szólalva meg, így kérlelte Matyit.

–Könyörülj meg rajtam Matykó! Engedj szabadon, mert, ha napnyugtáig nem repülhetek vissza a menyországba, akkor örökre pillangóként kell tengetni további életemet itt a pokolban. –Matyinak leesett az álla a csodálkozástól. A tenyerére helyezte a pillangót és így szólt hozzá.
–Szabad vagy! – suttogta, és enyhén ráfujt, hogy röppenjék fel a kék levegőébe. A pillangó felröppent, körözött egyet Matyi körül és hívogatón szólott hozzája.–jer utánnam, az Ezüst tóhoz!

Matyinak sem kellett több. Rohant a selyemréten át, egyenest az ezüsttóhoz. Mikor a partjára ért, egy aranyhajú, hófehérbőrű, csodálatosan szépséges tündérlánykát látott a tó partján állni. Hívogatón tárta ki felé karjait. Matyi a karjaiba futott és a kis tündérlánykát szorosan magához ölelte. A lányka vérpiros ajkaival végtelennek tűnő csókot lehelt Matyi ajkaira. Majd kiszabadulva öleléséből bele csobbant a hűs habokba. Matyi utána ugorva, gyors tempókkal hamar utolérte. Lemerülve a tófenékre ölelkezve, szeretkezve élték meg első nászukat.

Felmerülve a tófenékről lassú tempókkal kiúsztak a tópartra és a selyemrét füvén elnyúlva, bámulták az égen úszó bárányfelhőket. Aztán hirtelen megrázkódott a tündérlány és újra pillangóvá változott. Matyi a tenyerébe vette, és rácsodálkozva megkérdezte tőle.
–Látlak még tündérlányka?
–Ha, nagyon akarsz látni, akkor csak suttogd el a nevemet és én mindennap hajnali négy órakor egy órára hozzád, repülök.
–Hogy hívnak szépséges királylány?
–Maya vagyok…–kiáltotta a szélbe csengő hangon és ellibegett a messzeségbe, a tavon át, a mennyországba.

Matyi nem sokáig tudta titkát Jenő előtt megőrizni. Jenőnek eltünt Matyi életöröme, és arcának kipirulása. Valósággal kivirult a kis kamasz fiú. Már csak ímmel-ámmal csókolta vissza Jenőt és sokszor elhárította a szeretkezést is. Jenő, rögtön gondolta, hogy nő van a dologban. Robival is így kezdődött. Amikor rálelt Katicára, akkor elengedte. Azóta megnősült, szép kis családja van. Most pedig Matyi fog leválni róla. De hát ez az élet rendje. Érezte, hogy Matyit is el kell engednie, ha nem akarja boldogtalanná tenni.

Egyik nap úgy adódott, hogy megkívánta a hűs tó vizét és elindult Matyi után. Gondolta fürdőzik egyet a kisfiúval. Adódott ez így többször is, hogy utána ment és a selyemréten szeretkeztek. Most is ez járt a fejében, de arra nem volt felkészülve, ami szemei elé tárult. A tóhoz egyre közeledve egy aranyszőke és egy barna haj koronázta fejecskét látott egymás mellett tempózni a hűs vízben. Egy fűzfa takarásába húzódva onnan leste a fejleményeket. A két ifjú kilépett a t6óból és a selyemréten leheveredve vad szeretkezésbe fogtak.

Jenőben megállt az ütő. Se köpni, se nyelni nem tudott a csodálkozástól. Felocsúdni sem volt ideje, amikor illatos újjak fonódtak szemeire, eltakarván előle a látványt. Egy rekedtes hang szólalt meg a háta megett. –Nicsak, egy Szatír! –Jenő szégyenében összerezzent. A hang folytatta.
–nos, uram, vége a szabadosságnak. Befellegzett a fiúszerelemnek. Matyi választott. És, neked nincs más választásod, minthogy megelégedjél velem! –hersegte és levéve Jenő szemeiről tenyereit szembefordult vele.

Jenő lábai a meglepetéstől a földbe gyökereztek. Egy magas, vöröshajú, markáns arcú, de izmos, arányos termetű középkorú nő állt vele szemben.
–Ki vagy te vehemens némber? Tudnod kell, hogy nem reagálok a nőkre!
–Én Zenóbia vagyok. Úr küldött hozzád, hogy megfordítsa életed szekerének rúdját. Egyedül én leszek képes leválasztani a hasonneműekről. Megszüntetni pederaszta hajlamaidat. Ha engem választasz: a szabadságot kapod érte cserébe.

–És, ha nem?
–Akkor örökre kutya mardasz, amiént én pedig varangyos béka maradok, ha nem tudlak jó útra téríteni.
–De, kedves hölgy, mit vétettél, hogy varangyos békává változtatott az Úr?
–Csekélység, a szeretőmmel megöltük a férjemet. A hatóságok sosem jöttek rá a turpisságra: kálium fröccsöt itattunk vele. A kálium túladagolástól megállt a szíve.
–Ha, nem derült ki, miért kerültél a pokolba?
–Jó kérdés! Az Úr szemét nem lehet bekötni. A Jóisten engemet varangyos békává változtatva leküldött a pokolba, vezekelni.
–És, a szeretőddel mi lett?
–Őt örökre impotenssé tette. Ez lett a büntetése.

–Értem. Megkaptad célfeladatul, hogy engemet tértis vissza a normális férfiak világába. Ezért cserébe visszakapod földi életedet.
–Bizony, az Úr kegyelme végtelen.
–Ezekszerint össze kell házasodnunk, gyermekeket nemzenünk az Úrnak? –fejtegette Jenő.
–Eltaláltad.
–Jó, jó, de engemet a nők egyenesen taszítanak! Főleg a vörösöket nem díjazom.

–Ne keress kifogásokat ember! Nem értékeled, hogy visszakapod emberi testedet? Újra szeretteid között élhetsz. Gyönyörködhetsz kisunokáidban, és a nekem nemzett gyermekeidben?
–És, mi lesz a Sátánnal kötött szerződésemmel? Még nem telt le a hét év pokolbéli internálásom?
–te, ezzel ne foglalkozzál! Jöjj, tégy magadévá, lihegte a nagydarab vörös nő szétterülve a selyemréten. Hatalmas, oszlopszerű lábaival fenyegette az eget. Bozontos burzsintjából fenyegően hívogatta Jenő ágaskodó biborfurujáját tűzforró, vérpiros vulvája.

Jenő agyára ráborult egy felhő. A bódulattól előre lendült és beleszagolva a trombitavirág illatot árasztó, bóditó szeméremajkak szirmai, közé belemártotta biborlándzsáját. Hatalmas kéjjel lövellte ki ejakulátumát a kéjesen mohó csopokkal makkját szívó hüvelybe. Zenóbia azonnal megtermékenyült. Az aktus végén megszólaltak az angyalok trombitái és kifordult a tér. Jenő Zenóbiát karolva, míg Matyi Mayát ölelve szálltak ki az Úr által ajándkba kapott Trabantból és becsengettek Robiék kapuján.

A két kisfiú rohant elébük, mögöttük Sátán kutya. Ölelték, csókolták a jövevényeket. Lett nagy öröm és boldogság. Robi, Katica, a gyerekek, Maya és Matyi körbefogta Jenőt. Jenő felé nyújtották kérőn karjaikat. Robi húzta jobbra, Matyi balra. Ő pedig elengedve kezeiket besorolva Zenóbia mögé bekullogott a Papa szobába. A krétakör megtört. Mindenkiből rendes ember vált. A jóisten elmosolyodott Fenn, a magas égben.

És hogy mi lett a Sátánnal? A Sátán farokbehúzva bennszorult a kutya bőrében, és addig szolgálta gazdáit, míg azok meg nem haltak. De nekik eszük ágában sem jutott a halálra gondolni, hiszen sok-sok kacagó, piros arcú, életvidám gyermekekkel kellett szaporítaniuk az Úr illatos kertjét!

VÉGE