Találkozásaimra ama különös figurákkal ebben az árnyékvilágban most nem térhetek ki,egyedül csak egy eset világít elmém képernyőjén.Embertársaim iránt érzett idegenkedésemet évek hosszú során szereztem be,mint makacs betegséget.Láttam sok érdekes dolgot,és az emberi lelkek hideg kegyetlensége mindig megdöbbentett.
Ebben a világban találkoztam a cérnaemberkével.Kis vézna,meggyötört fickó volt.Kötött kardigánjában az út szélén álldogálva maga volt a megtestesült védtelenség.Aki csak akart,rúgott egyet rajta.Állandó küszködésének látványa az emberfarkasok között mélyen megdöbbentett.Szinte a sejtjeiben égett a szerencsétlenség.
Néha megállt a fényes kirakatok előtt,és orrát nekinyomva az üvegnek,csak bámult befelé.Nézte az igazi életet.Megpróbáltam segíteni rajta,bár én sem álltam túl jól az uralkodó faj között.Nyakam körül a hurok rendszeresen megszorult,amit boldog vigyorral rángattak a léleknélküli többiek.De a cérnaemberke állandó fuldoklását már nem bírtam elnézni.Volt hogy elkergettem fiatal,szinte gyerek támadóit,kikben már ott ébredezett a vad kegyetlenség.Jó polgárai lesznek a társadalomnak.Az életrevalóság ott fickándozott minden sejtükben.És volt hogy elintéztem neki nehéz dolgokat,mikre ő soha nem lett volna képes.De a hurok megállíthatatlanul szorult a nyakán.
Persze tudtam jól,ez az egész az Üzem mechanikája.Egy csavar,egy fogaskerék vagyunk a gépezetben,de vajon kik képezhetik a központi agyat?
Soha nem jutottam el oda kutatásaim során.
S mikor a cérnaemberke mellé álltam,sorozatos csapások értek engem is.A zuhogó kalapácsütések alatt szinte én is a rendszer pépjévé váltam.De nem hagytam magam,idejében kiléptem.Így bebizonyosodott,hogy én sem vagyok különb embertársaimnál.Mindannyian az Üzem tartozékai vagyunk.És vannak,akiknek ki kell hullaniuk.Nyakukon a hurok vészesen szorul,s mi akikben a jóság cseppnyi csírája még éledezik,csak tehetetlenül szemlélhetjük őket.
Lógj csak,cérnaemberke,lógj.